Az emberi tényező

Amikor a választópolgárok azon töprengenek, hogy melyik pártra adják voksukat, érdemes mérlegelniük, hogy kik alkotják ezeket az egyleteket. Mert mindig az emberi tényező a döntő.

Ismét megkérdőjeleződött a politikus vezetői képessége Fotó: Mirkó István

A megkopott erő mintha kezdene magára találni, persze csak a maga módján, oldalazva, perceken belül saját magának ellentmondva, beismerve a kiszolgáltatottságát. Karácsony Gergely egy tegnapi sajtóbeszélgetésen előbb magabiztosságot próbált sugallni, mondván, hogy ő fog győzni az előválasztáson.

Majd hozzáfűzte: ha Kálmán Olga nyerne, az nem lenne szerencsés az októberi választásra nézve, mert az MSZP-sekben frusztráció és sértettség van amiatt, hogy a DK „lenyomta” őket az EP-választáson, a szocialisták nem szívesen „tolnák” a DK-s jelölt kampányát, míg fordítva ezzel nem lenne probléma. Aztán hozzátette, hogy ha megnyeri az előválasztást, 12 órája lesz rendet rakni Gyurcsánynál.

Mielőtt valaki arra gondolna, hogy a zuglói parkolóbotrányban odakozmált polgármester majd lendületből beront a szemlőhegyi villába, és sarokba állítja a DK elnökét, le kell hűteni a kedélyeket, ugyanis korábban már egyértelművé tette, hogy továbbra sincs más választása, mint megbízni Gyurcsány Ferencben.

Mondja ezt nem sokkal azután, hogy hamisítatlan gyurcsányi taktikával átverték, egyik napról a másikra kihátrált mögüle a DK.

A napokban az MSZP választmányi elnöke sűrű sóhajtozások közepette panaszolta el az ATV-ben, hogy Gyurcsányék gyakorlatilag lenullázták a bizalmat az ellenzék soraiban.

Karácsony Gergely nyilvánvalóan egy szavát sem hiszi el a volt miniszterelnöknek, de mint mondta: nincs más választása. Valóban nincs? Ezzel a kérdéssel el is jutottunk a magyarországi ellenzék katasztrofális állapotának megfejtéséhez, ami morális és szellemi válság egyszerre.

Három hónap híján tizenhárom év telt el azóta, hogy nyilvánosságra került az őszödi beszéd az éveken át tartó hazugságokról, a kormányzati semmittevésről, amiben Gyurcsány Ferenc a saját és a teljes MSZP–SZDSZ-koalíció alkalmatlanságáról tett beismerő vallomást. Sajnos még élénken emlékszünk, mi történt ezután: a társadalom jogos felháborodásából fakadó tüntetések vérbe fojtása, a brutális rendőrterror, a szemkilövések a balliberális demokrácia nagyobb dicsőségére.

Akkor mindenki biztosra vette, hogy Gyurcsány Ferenc lenullázta magát – az MSZP-vel együtt –, és nem juthat még egyszer vezető szerephez a magyar közéletben. A baloldal azonban képtelen volt megszabadulni a hatalmas ballaszttól, az erkölcsi, politikai szempontból vállalhatatlan, ám rendkívül dörzsölt és gátlástalan exkormányfő nem csupán a felszínen maradt, mára átvette a hatalmat a térfelükön.

De mindez nem a véletlen műve, évek óta nap mint nap tapasztaljuk az ellenzéki pártok intellektuális és morális színvonalzuhanását. Felidézhetjük a 90-es évek nagy vitáit, amikor a T. Házban még önmagukat és a választókat is komolyan vevő, felkészült képviselők – köztük jó néhány akadémikus, jogtudós – érvei csaptak össze, függetlenül a párthovatartozástól.

Ugyanakkor rendkívül lehangoló, elkeserítő az a stílus és szellemi nihil, ami például tegnap is jellemezte az ellenzéki felszólalásokat. A párbeszédes Szabó Tímea a kormány bűnének nevezte a hajókatasztrófát, a szocialista Mesterházy Attila a régen kivezetett devizahiteleket emlegetve kérte számon a jegybankon a magas euróárfolyamot, holott éppen a balliberális kormányok kergették adósságcsapdába a fél országot.

De egy parlamenti képviselőnek azt is illene tudnia, hogy az államfő és a kormányfő nem tartózkodhat egyszerre egyazon nemzetközi eseményen. A tudás birtokában talán nem rótta volna fel a jobbikos Szilágyi György Orbán Viktornak, hogy keresztényként nem vett részt a pápalátogatáson.

Amikor a választópolgárok azon töprengenek, hogy melyik pártra adják voksukat, érdemes mérlegelniük, hogy kik alkotják ezeket az egyleteket. Mert mindig az emberi tényező a döntő. És mindig van más választás.