Budapest

Magyarország, azaz Budapest – 2019-ben Európa sportfővárosa – számos magas rangú sporteseményt rendezett a közelmúltban, rendez idén és fog rendezni az előttünk álló néhány esztendőben.

Lewis Hamiltonnak és a szurkolóknak is kedves a Hungaroring Fotó: Kurucz Árpád

Hadd ne soroljam fel sokadszorra, tételesen, Magyarország, azaz Budapest – 2019-ben Európa sportfővárosa – hány és milyen rangú sporteseményt rendezett a közelmúltban, rendez idén és fog rendezni az előttünk álló néhány esztendőben. Akadnak olyan vélemények is, amelyek szerint túl sokat és nem elég fajsúlyosokat, ja, s hogy el ne felejtsem, mindezt túl drágán. Arra utalva például, hogy az a világbajnokság, amely hat éve még kijött x összegből, az tavaly már 6x-be került, s hogy ezen események jogdíja mesterségesen van feltornázva, s hogy valós piaci verseny híján mozdulunk rá olyan dolgokra, amelyekre amúgy a kutya sem kíváncsi. Rendben, így is lehet számolni, az ilyen véleményeknek is lehet helyük a demokrácia felhőtlen egén.

Ilyen tájt, augusztus elején arról is gyakran olvashatunk, milyen sokba kerül nekünk a Formula–1-es Magyar Nagydíj. Így is van! A jogdíj mértéke elérte az évi tíz és fél milliárd forintot. Csatolják be a biztonsági öveket, jó erősen kapaszkodjanak meg a kormánykerekekben: jogdíjat az F1-es világbajnokság valamennyi helyszínének kell fizetni! Egyet, Monte-Carlót leszámítva. Ha valakinek amiatt támadna kedve sápítozni, hogy Budapest turisztikai vonzereje elmarad a nagyhercegségé mögött, nos, jegyezzük meg – a teljesség igénye nélkül –, Melbourne-nek, Sanghajnak, Barcelonának, Austinnak, Szocsinak és Bahreinnek is kell csengetnie a jogdíjért; alkalmasint többet, mint Budapestnek. És több város annak dacára képtelen bekerülni a száguldó cirkusz forgatagába, hogy akár többet is szánna rá, mint a magyar főváros.

Az elemzők egy része azzal érvel, ennyit, tíz és fél milliárd forintot bizony nem termel ki a mogyoródi futam. Nem vagyok sem gazdasági, sem turisztikai szakember, a Formula–1-nek sem a sebessége, sem a hangja, sem a szaga (vö. benzingőzös sportágak), tehát úgy általában az atmoszférája nem szippantott be sohasem, de a számtani alapműveletekkel azért tisztában vagyok. Mert van itt egy másik szám. Csúnya, de kifejező, összegző jellegű szakkifejezéssel élve a Magyar Nagydíjhoz kötötten a közelmúltban évi durván harmincmilliárd forintnyi „gazdasági aktivitás” valósult meg. Amely összeg, ugye, szinte pontosan háromszorosa a jogdíjnak. Sőt, idén akár nagyobb is lehet e szorzó, mert a Bernie Ecclestone-t követő új korszak eredményei immár Magyarországon is megmutatkoznak. Az új marketingstratégiának, az autóversenyzésen túlmutató showbiznisznek köszönhetően várhatón ismét emelkedik a televíziós nézettség (amely eddig sem volt alacsony: 400 millió...) és a helyszíni nézőszám is, vele természetesen a jegybevétel; tegnap legalábbis többen voltak kinn Mogyoródon, mint az elmúlt években bármikor.

Valami azt súgja, a nemzetgazdaság szintjén nem is olyan rossz üzlet ez a Magyar Nagydíj. S ha már az imént Monte-Carlóval példálóztunk. A helyszínek állandó körforgásban vannak, többek között a Német Nagydíjjal is megesett már, hogy kikerült a versenynaptárból. Az elmúlt bő három évtizedben, egész pontosan 1986 óta csupán három olyan város, futam akad, amely kirobbanthatatlan a Forma–1-es világbajnokságból: Monza, a Ferrari „házi pályája”, Monte-Carlo és – igen – Budapest.

A Red Bull Air Race a legkézzelfoghatóbb bizonyság arra – pedig az is vonzotta a nézőket, a turistákat –, hogy nem kell mindenhez ragaszkodni, van, amit el kell engedni. A Magyar Nagydíj azonban más kategória. Megszoktuk, még az is elfogadta, aki nem különösebben szereti, a fővárost ráadásul csak érintőlegesen terheli. A miénk. S még ennél is több.

Budapest, ha valaminek, hát elsősorban a Magyar Nagydíjnak köszönhetően lett azzá, ami: brand, márkanév. S nem csupán a sportéletben, a turizmusban, hanem szerte az egész világon.