Érdekek és értékek

Olaszországban példátlan összefogás jött létre a három nagy jobboldali párt között, ami a következő választásokon stabil, nagy többséggel rendelkező kormány megalakítására adhat lehetőséget.

2019. 10. 21. 6:00
Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pedig a válasz nagyon egyszerű: a hatékony kormányzás. Maga Salvini is utalt erre szombati beszédében, amikor kifejtette: míg a balközép éveken át azt ismételte, hogy a migrációval szemben semmit sem lehet tenni, addig a Liga lezárta a kikötőket, és csak az léphetett be az országba, aki valódi menekült. Ezt a retorikát mi, magyarok is ismerhetjük négy évvel ezelőttről, amikor Berlintől Párizsig mindenki azt hajtogatta: a bevándorlás megállítására felhúzott kerítés semmit nem old meg.

A tetteket és eredményeket értékelik a választópolgárok. A populistáknak kikiáltott vezetőket – mint Matteo Salvinit – leegyszerűsített üzenetek közvetítésével, a nép lekenyerezésével vádolják, miközben azt vetik a szemükre: valódi teljesítmény nincs mögöttük. Ellentmondanak ezeknek a vádaknak a tények és a számok: a felmérések szerint Salvini lesz Olaszország következő miniszterelnöke. Az egy héttel ezelőtt megtartott lengyel választások eredménye is azt bizonyítja: a középosztály megerősítésére, a szegények felemelésére, a családtámogatási programra vonatkozó, illetve a konzervatív, keresztény hagyományok megőrzésére, a korlátlan bevándorlás elutasítására tett lépések nemcsak „populisták”, de hasznosak és népszerűek is.

Az elmúlt évek válságai alapjaiban forgatták fel az európai politikát. A válságok messze nem értek véget. A jobboldal másutt is készülhet a kormányzásra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.