Aminek felülmúlhatatlan nagyságához túl ridegen is hangzik, ha úgy fogalmazunk, hogy az idén megjelenő, korszerűsített nemzeti alaptanterv az eszköz.
Szerencsére nem kell lódítanunk, handabandáznunk, nincs szükség afféle lózungokra – amelyek ellenkezőjéről képtelen voltam meggyőzni a nagyanyámat, hiszen ezt tanulta –, hogy például hajdan három tenger mosta Magyarország partjait.
Elegendő híven elmesélni, hogy a mögöttünk hagyott ezeregyszáz esztendő nem vereségek, vesszőfutások, hitványságok, széthúzások, megalkuvások története, hanem örök és közös kincs.
Mondabeli és valóságos héroszokkal, a hazáért mérlegelés nélkül életüket áldozó hősökkel, katonai, tudományos, gazdaságtani lángelmékkel, az irracionális tudás határát súroló feltalálókkal, a kultúra, a zene, a képzőművészet óriásaival, a sport bajnokaival, ismeretlen, elfeledett, de fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen, egész életüket átdolgozó, az országot ki tudja, hányszor a romokból újjáépítő milliókkal.
Ha nem is vagyunk különbek másoknál, de mindenki mástól különbözünk. A mi múltunkat, örökségünket csak a mi iskoláinkban, a mi pedagógusaink plántálhatják bele a mi gyermekeinkbe. Akiknek így e nemzeti vagyonnal csupán négy teendőjük marad: megtanulni, megőrizni, tanítani, továbbadni.
