A római szín köszön vissza Az ember tragédiájából. Hippia még kilopja a pestises halott szájából az obulust, s mi várjuk Péter apostol szózatát:
„Te nyomorú faj! – gyáva nemzedék, / Míg a szerencse mosolyog feletted, / Mint napsugárban a légy, szemtelen, / Istent, erényt, gúnyolva taposó. / De hogyha a vész ajtódon kopog, / Ha Istennek hatalmas ujja érint, / Gyáván hunyász, rútul kétségb’eső. / Nem érzed-é, hogy az ég büntetése / Nehezkedik rád. Nézz csak, nézz körül, / A város pusztul, durva idegen nép / Tiporja el arany vetésidet, / Szétbomlik a rend, senki sem parancsol / S szót nem fogad.” Igen, ez a helyzet ismét. És itt fekszik az EU a koporsóban, s legfeljebb kötelességből ájtatoskodunk teteme felett. A temetésnek mindjárt vége, a nép szétszéled, maszkot húz, hazafelé siet, karanténba, és egyre nagyobb lelkesedéssel, egyre nagyobb örömmel és öntudatra ébredéssel várja azt, ami közeleg: a nemzeti reneszánszot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!