Politikai Frankenstein

Szegény ember az, aki ígérni sem tud – tartja a mondás. Karácsony Gergely és társai ebből a szempontból igencsak gazdagnak számítanak. Mióta megnyerték a főpolgármester-választást, a legtöbb ígéretüket már elfelejtették, valószínűleg azért, mert soha nem akarták azokat betartani. Azt is ígérték például, hogy nem lesz tisztogatás a fővárosi intézményekben, cégekben, csakis a szakmai hozzáértés számít majd, s a megüresedő pozíciókra a legátláthatóbb módon, nyílt pályázaton választják ki a megfelelő embereket. Hogy ez mennyire így történt, elég megnéznünk, mi történt a nagyobb fővárosi cégek vezetőivel az elmúlt bő fél évben, kik és hogyan kerültek a Tarlós István alatt virágzó vállalatok élére.

Persze a helyzet az, hogy nyilván joguk van eldönteni, kikkel akarnak együtt dolgozni, kikben bíznak meg annyira, hogy rájuk testálják egy-egy fontos vállalat irányítását. De egyelőre úgy tűnik, hogy nem a szakértelem a lényeg, hanem a zsákmány megszerzése. A pozíciók, az azokkal járó pénzek feletti ellenőrzés (a „mannaosztás”), a haverok helyzetbe hozása fontosabb, mint a hozzáértés. De egye fene, úgy teszik tönkre a várost, az ahhoz tartozó cégeket, ahogy akarják. Ilyen a demokrácia, őket választotta a budapesti polgárok többsége. Ha mindezt törvényesen csinálják, legfeljebb moroghatunk, hogy nem ezt ígérték…

Nyilván az is bolond, aki ezeknek egy szavát is elhitte bármikor. Azt is tudtuk róluk, hogy bármire képesek, hiszen amikor összeáll egy DK–MSZP–Jobbik–LMP–Momentum-koalíció, abból aligha a demokrácia csúcsteljesítménye születik, sokkal inkább egy politikai Frankenstein. A szörnyeknek pedig természetük, hogy szörnyű dolgokat követnek el.

Hogy nincs bennük erkölcsi gátlás: mindent meg kell szerezni, le kell tiporni, ami az útjukba kerül. Mindegy, milyen áron, milyen módszerekkel.

Van a fővárosnak egy alapítványa, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány. Lassan három évtizede működik, az egyetlen ilyen jellegű szervezet, amelyet a Fővárosi Közgyűlés hozott létre a budapesti vállalkozások segítésére. Az elmúlt években kiválóan végezték a munkájukat, soha senkinek nem volt rájuk panasza, nem merült fel kifogás ellenük. Karácsonyék most mégis kirúgták az alapítvány elnökét. Azaz így nem egészen pontos, legalábbis jogilag nem. Mondjuk így: lemondásra kényszerítették Szalai Piroskát.

Még egyszer: nem azért, mert rosszul végezte a dolgát, az új fővárosi vezetés sem tudott egyetlen rossz szót sem mondani rá. Csak kellett a hely másnak. Valami momentumosnak, aki nyilván rettenetesen ért ehhez a területhez. De mivel ez egy alapítványi formában működő szervezet, nem lehetett csak úgy felmenteni, mint egy BKK- vagy Főtáv-vezért. Itt aljasabb módszerek váltak szükségessé. S Frankensteinék nem haboztak. Valahogy rávették az elnök asszonyt, hogy önként mondjon le. Mert ha nem teszi, nem adnak pénzt az alapítvány működésére, s akkor többen is az utcára kerülhetnek az ott dolgozók közül. Szalai Piroska pedig távozott, „önként”, hogy védje kollégáit. Az ítélet-végrehajtó Kerpel-Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes volt, aki állítása szerint amúgy gyakorló keresztény ember, ráadásul ő felel Budapesten a részvételiségért (bármit is jelentsen ez) és az okosvárosért is. Karácsony helyettese a csütörtöki közgyűlésen lényegében nem is tagadta, hogy kényszerítették Szalai Piroskát a távozásra, csak a zsarolást nem tartotta megfelelő kifejezésnek. A Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége pedig, mint akik nem is értik, mi a probléma ezzel (lehet, tényleg nem), állt ki Kerpel-Fronius mellett.

Okosvároshoz okos emberek is kellenek. Az okos ember, ha gyakorló keresztény, ismeri a zsoltárokat. Az egyikben írva van: „Ne bízzatok zsarolt javakban, rablott holmival ne kérkedjetek!” Mert az Úr megfizet „mindenkinek tettei szerint”.