Lángoló kerékpár

Szigorúan tartani kell magunkat a szakmailag megalapozott tervekhez, ez ugyanis egy háborús helyzet.

Eindhoven, 2021. január 25. Tüntetõk tiltakoznak a koronavírus-járvány terjedése ellen bevezetett kijárási tilalom miatt Eindhovenben 2021. január 24-én. Hollandiában országszerte tüntetõ csoportok gyûltek össze annak ellenére, hogy minden fajta csoportos gyülekezést betiltottak a hatóságok. A rendõrök több mint 200 embert õrizetbe vettek. MTI/EPA-ANP/Rob Engelaar Fotó: Rob Engelaar

Minden ország szereti magáról azt hinni, hogy különb a többieknél, diktálni tudja a trendeket, gyorsabb, hatékonyabb, könnyebben meg tudja találni a megoldást a fennálló problémákra. Svédország egy éve jelezte, hogy felnőttként kezeli a lakosságát, az emberek pontosan tudják, miként kell a vírus fenyegetését leküzdeni, született is egy szekérderék újságcikk imitt-amott, mutatván, bizony a svédek remekül csinálják, amit mi, ócska közép-európaiak elrontunk.

Hollandia úgyszintén büszke volt törvénytisztelő lakosságára, amely egy közösségként fogadta el a kényelmetlenségeket, amíg aztán az este kilenc és reggel fél ötös kijárási korlátozás bejelentésekor a törvénytisztelő lakosság csatatérré változtatta a városok utcáit, és Eindhoven polgármestere azt mondta, Hollandia polgárháború felé halad. Két kiragadott példa, amelyek csak azt mutatják, hogy soha nem olyan szép zöld az a bizonyos fű a szomszédban, még akkor se, ha mindenki arról beszél.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, a fegyelmezettség és az oltás valóban segít, persze csak úgy, ha a kettő kéz a kézben jár. Nagyon nehéz ezekben a nyomasztó időkben higgadtnak maradni, a következő napon is fenntartani az önkorlátozást, de sajnos nincs más megoldás, amíg a teljes immunitás meg nem valósítható. Nem az a cél, hogy Magyarországról is szép, egész oldalas újságcikkek szülessenek mint hatékony és összetartó közösségről, amely lám, megoldotta, amit a többiek nem. Ez talmi csillogás, háromszáz lájk a közösségi oldalakon, a valóságosnál sokkal harsányabb virtuális valóság terében. Nincs igazából értéke. Mert sok bezzegország volt kénytelen visszakozni, új szabályokat hozni, mivel mégsem tudta fenntartani a stabilan alacsony fertőzésszámot vagy megugrott a halálozás. Épp ezért kell nagyon szigorúan tartani magunkat a szakmailag megalapozott tervekhez, és megszerezni a kellő számú vakcinát.

Nem azt, amelyre a lapok áldásukat adják, és nem azt, amelyre maga Gyurcsány Ferenc is rábólint. Ez ugyanis egy háborús helyzet. Aki akadályozza a szakmai munkát, s önjelölt megmentőként, túlmozgásos vezetőként megkérdőjelezi a magyar hatóságok hozzáértését, az egyszerűen felelőtlen, és fogalma sincs a demokratikus politizálásról, a személyes felelősségéről. Magyarországnak ezt a háborút meg kell nyernie, nem a sajtóban, nem a virtuális térben, hanem a való életben, és mindenkinél gyorsabban, hatékonyabban, a lehető legkevesebb fájdalommal kell átvészelnie ezt a válságot. Nem várni azt, hogy lepottyan hozzánk a vakcinakészlet resztlije, amelyet nem dézsmált meg senki útközben, és nem számítani arra, hogy valaki más majd megoldja a problémákat helyettünk. Igenis tárgyalni kell az összes alternatív megoldást felmutató gyártóval, miközben nem szabad feledni azt, hogy minden nap újabb feszültséget jelent az emberek számára. Odáig pedig nem szabad eljutni, mint Franciaország, Hollandia vagy az Egyesült Királyság.

Izrael eddig kétszer volt bezzegország a járvány idején, reménykedni lehet abban, hogy ezúttal az is marad. De az ő gyakorlatuk is csak irányadó lehet, nem modell a teljesen eltérő életmód és viselkedéskultúra, infrastruktúra miatt. Azt viszont jól lehet látni, hogy egyetlen ország se választja azt az utat, hogy fejét lehajtva elismeri, mások ezt jobban csinálják, és igazodunk azokhoz, akik ügyesebbek nálunk. Valamilyen rejtélyes okból a hazai ellenzék mindig erre utal, hogy a magyar kormány és a szakszolgálatok egyszerűen nem értenek a járvány kezeléséhez, ám a határon túl elterülő világnak megvan a receptje mindenre.

Pedig ott csak lehetőségek, ötletek és égő kerékpárok vannak.