idezojelek

Elég volt belőlük!

A baloldal aljas rágalmakat kerekített ki Kövér László tavaly februári beszédéből.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined
Fotó: Kovács Attila

Hatalmas bajban van a magyarországi baloldal. Katasztrofálisan indult a kampányuk, gyakorlatilag az elmúlt fél évük egy vesszőfutás. Hosszas szerencsétlenkedés után sikerült megválasztaniuk főbohócnak – Oszkó Pétert idézve – egy „futóbolondot”, aki naponta vérig sérti a fél országot, illetve romba dönti a baloldal stratégiáját. (Legújabb rohama: sötétben tartott, trágyával etetett gombákhoz hasonlította az illegális bevándorlás ellenzőit és a rezsicsökkentés támogatóit.) Aztán ott van a Városháza-gate, amely irgalmatlan korrupciós botrány, Karácsony Gergelynek politikailag harangoztak. Az ellenzék Facebook-prolija, Jakab Péter pedig durván túlhajtotta magát a Csóka utcai „ovális irodában”. Pardon: „munkalakásban”…

Ilyen körülmények között mint falat kenyér, úgy kellett a baloldalnak valami ügy, egy szalmaszál, amibe belecsimpaszkodhat, amivel elterelheti a figyelmet saját vesszőfutásáról. Ám ügy nincs. Ezért – ahogy szokták – gyártottak egyet. Rejtélyes módon megszerezték Kövér László egy tavaly februári, a polgári titkosszolgálatok gyűlésén mondott, egyébként zseniális beszédét, és az egyik gondolatát – a köteles beszéd mintájára – meghamisították. A házelnök szó szerint a következőket mondta: „A magyar politikai osztálynak nincs egységes állam- és nemzetértelmezése, hanem alapvetően két – egymást gyakorlatilag kizáró – állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül. […] A magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz és ilyenért dolgozik, a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik. Én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot fenyegeti.”

Vagyis a házelnök nemzetbiztonsági kockázatnak tartja azt a politikai helyzetet, hogy két, egymást kizáró állam- és nemzetkép verseng a politikai főhatalomért. Ebből a külföldről futtatott baloldal és a cselédsajtója azt kerekítette ki, hogy Kövér a baloldalt nevezte nemzetbiztonsági kockázatnak. Alávaló hazugság az egész. De nekik nem számít. „Kövér mondjon le!” – hőbörgik. A beszéd azóta teljes terjedelmében olvasható az interneten, mégis belehazudnak rajongóik képébe.

Még soha ennyire nem akarta a hatalmat a magyarországi baloldal. Remegnek érte, mint a végstádiumos alkoholista.

Gondolom, maholnap lesz tüntetés is. A máskülönben kidagadt nyaki ütőerekkel ordibáló és fenyegetőző Kabul Rózsája majd „félig oldalra hajtott fejjel” szipog egyet, hogy ő nem is nemzetbiztonsági kockázat. Ahogyan Cseh Katalin (született: Montreal) és Berg Dániel (született: New York) is kikéri magának. Az Egyesült Államokból szalajtott házaló ügynökkel együtt.

Kövér László nem azt mondta. Ám én kimondom: a magyarországi baloldal nemzetbiztonsági kockázat. Az amerikaiak által kiképzett és Kabulban (is) bevetett Szabó Tímeától kezdve az olimpiát valószínűsíthetően francia zsoldban megfúró momentumosokon át a Brüsszel által százmilliókkal kitömött Gyurcsány-klánig. Magyarország maradék szuverenitásának elvételén, saját fizetőeszközünk megszüntetésén, a brüsszeli új-Szovjetunióba való bekényszerítésünkön ügyködnek. Ellenséges NGO-hálózatok segítségével illegális migránsokkal árasztanák el hazánkat. Közben sorra szavazzák meg a Magyarországot elítélő hazug jelentéseket, a nekünk járó uniós pénzek elvételét követelik. Minél nagyobb károkat akarnak okozni a magyaroknak. Drónokkal figyeltetnek magyar kormánypolitikusokat, berepülnek házaik fölé, s lehallgatják a magyar titkosszolgálatok állománygyűlését. És közben arról hazudoznak, hogy őket lehallgatják. Elég volt belőlük!

Borítókép: Kövér László (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Tizenkét héttel később

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Kik követik Magyar Pétert?

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.