A Mazsihisz bűne

A borsodi időközi választás megmutatta, hogy a baloldalnak az antiszemitizmus elleni küzdelme semmi más, csupán politikai termék.

Heisler András. Fotó: Vasvári Tamás Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Idősebb olvasóink talán még emlékeznek arra a történetre, amit ­Csoóri Sándor osztott meg egyik esszéjében: az 1987-es lakiteleki találkozó másnapján a The New York Times felháborodott cikkben tudósított arról, hogy a magyar ellenzék a sátor alatt vad nacionalista és antiszemita gyűlést tartott. Ebből természetesen egy szó sem volt igaz. Eltelt 33 esztendő, s a magyarországi jobboldalt azóta is számtalan alkalommal kiáltották ki hasonlóan hamis tudósítások alapján rasszistának, antiszemitának. Volt baloldali kormány, amelyik külön „nácikommandót” tartott fenn, csak hogy fel lehessen mutatni: hazánkban aktív a jobboldali antiszemitizmus.

A borsodi időközi választás a lehető legtisztábban mutatta meg, hogy a hazai és nemzetközi baloldalnak az antiszemitizmus elleni küzdelem semmi más, csupán politikai termék. Csak egy fegyver, amelyet a mindenkori jobboldal ellen lehet fordítani bármikor, ha igazak a vádak, ha nem. Ezzel persze rég tisztában vagyunk, különösebb meglepetés nem ért bennünket. Sokkal inkább elgondolkodtató és tragikus, hogy a hazai zsidóság egyik szervezete, annak vezetője mi okból vállalt cinkosságot az antiszemita jelöltet támogató baloldali pártokkal. Heisler Andrásról tudjuk, hogy nem rajong a Fideszért, a szíve a baloldalért dobog. Ez az ő dolga, magánemberként azzal szimpatizál, akivel akar. Ha viszont a Mazsihisz elnökeként azt gondolja, hogy elegendő egy bátortalan, alig hallható elhatárolódás a judapestező, tetűcsúszdásozó Bírótól, akkor ott valami nagy baj van, a szervezettel és a vezetőjével is. Ha másért nem, hát azért, mert ezek után a Mazsihisz nehezen tud hitelesen fellépni bármilyen antiszemita jelenség ellen, mert minduntalan az orruk alá lehet majd dörgölni: és Bíró László ellen hogyan is tetszettek küzdeni?

Ha volt ebben az országban ember, aki meg tudta volna akadályozni a gátlástalan Gyurcsány-koalíció jelöltjének indulását, akkor az a Mazsihisz elnöke lehetett volna. A baloldali pártoktól nem vártunk mást, ők csak a politikai hasznot nézték, amit Borsodban egy rasszista jelölt hozhatott volna nekik. De a Mazsihisz, Heisler? Nekik tele kellett volna kiabálni a világot a tiltakozásukkal, ahogyan ezt máskor kisebb súlyú ügyekért vagy éppen a semmiért is megtették: emlékezzünk, Heisler visszaadta az Orbán-kormánytól kapott lovagkeresztjét Bayer Zsolt kitüntetése miatt, mondván, nem kíván a díj révén egy közösségbe tartozni vele. Na most akkor kellő tisztelettel kérdezem: ezekkel a Bíró-félékkel egy közösségbe kíván tartozni?

Heisler András természetesen nem azonos a hazai zsidósággal, de még a Mazsihisz sem, mindkettejük „piaci” értéke jócskán megkopott az elmúlt években. Jól látszott ez Netanjahu izraeli miniszterelnök ittjártakor is. A magyar zsidóságnak nyilván fáj, hogy nem állt ki értük kellő eréllyel egyik szervezetük és annak vezetője. De vigasz lehet számukra, hogy például Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitköz­ség vezetője erélyesen hallatta a hangját – csak hát neki nincs túl nagy befolyása a Jobbikra vagy a DK-ra.

Szerencsére a hazai zsidóság teljesen biztonságban élhet Magyarországon, és Izraellel is a lehető legjobb a viszonyunk. Az a néhány antiszemita gazember, akit a Gyurcsány-koalíció keblére ölelt, nem oszt, nem szoroz. Heisler Andrásnak meg mi mással üzenhetnénk, mint saját szavaival, amelyeket Bayer Zsolthoz intézett egykor: „Hisszük, hogy Heisler András, éppúgy, mint mindenki más, Isten képére teremtett emberi lény, s megérdemli a vigaszt.” Egyúttal kívánunk neki „erőt, egészséget és hosszú életet, hogy legyen ideje jóvátenni mindazt a mérhetetlen kárt, amit […] Magyarországnak okozott.”