Nézem az eltorzult arcaitokat, és tudom, hogy ott van bennetek is. És arra gondolok, jó lenne, ha elolvasnátok az Úz Bencét. És megnéznétek az Emberek a havasont. Ha olvasnátok Nyírőt és Wasst, és ismernétek Illyés Gyula Haza a magasban című versét, ti is rádöbbennétek biztosan, hogy nem kell félni a halottaktól, még akkor sem, ha magyarok.
Nézem az eltorzult arcaitokat, és szólok szelíden s üzenem: a férfi attól férfi, hogy képes uralkodni magán, képes fékezni indulatait. S üzenem még, hogy így vagy úgy, de nekünk mindenképpen együtt kell élnünk valahogyan. S a ti ostoba üvöltéseteknek, ott az Úz völgyében, miszerint a „hazátlan magyarok takarodjanak Budapestre”, pont annyi értelme van, mintha mi azt üvöltenénk vissza, hogy „a szőrös talpú románok takarodjanak vissza Bukarestbe”.
Ez nem méltó hozzánk. És hozzátok sem. S azt se feledjétek: van nekünk, lassan s nehézkesen, de mégiscsak egyre inkább egymásra találó kelet-közép-európaiaknak egy sokkal nagyobb, sokkal fenyegetőbb ellenségünk ennél: az, hogy felszív bennünket a globalizált semmi.
Hát ne egymásra fenekedjünk. S még valami: 1100 év alatt felfoghatatlanul nagy erők mozdultak már meg csak azért, hogy mi, magyarok ne legyünk. És mi vagyunk. Jó, ha tudjátok, nektek sem fog sikerülni az eltüntetésünk. Ugyanis ti erősek sem vagytok, csak ügyesek.
Úgyhogy ne féljetek a halottainktól. Nem bántanak ők senkit sem, legfeljebb a lelkiismeretet. Azon meg úgysem segít az eltorzult üvöltés, sem a sírkereszteken vett elégtétel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!