„Mester, egy ifjú agg, setétlő béna, sánta / Szól félszegen feléd, motyogva és szelíden: / Kinek halk nyála folyt, borongó, furcsa ívben / Olvasva énekeid a vénhedt utcasárba… / S ki elmekegte őket, nyifegve csendesen, / S halk, holdas esteken, vetvén a keshedt ágyot / Te szent nagy Fenekedbe beléomolni vágyott / Málé kis inasod én szörnyü Mesterem.”
Karinthy fenti sorai iránymutatók most, ahogy eltöprengünk a szocializmus állásáról, vagyis az ellenzék állapotáról, ami ugyanaz. Karinthy fenti sorait Fekete-Győr András, a málé kisinas mormolja, motyogja magában esténként s reggelenként, miközben Gyurcsány Ferencre gondol, s az ő nagy fenekére, ahová oly jó lenne beléomolni, minél hamarabb, minél teljesebben. E beléomlás aktusát figyelhettük meg a minap is, valahol Tihanyban, ahol a szörnyű Mester s az ifjú agg, a setétlő, béna, sánta összefutottak, mialatt utóbbinak halk nyála folyt, míg a többiek egy lila asztalka mögött aláírásgyűjtés örve alatt borongó, furcsa ívben szorongatták „vörösbőrű útleveleiket”, s dünnyögtek új mesét, fasiszta kommunizmusét.
Ők ketten immár a szocializmus vezető ereje. Éppen ezért muszáj kiegyezniük egymással, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy Fekete-Győr elvtárs, aki a „se Gyurcsány, se Orbán” Jobbiktól lopott (és szintúgy idejétmúlt) jelszavával vetette bele magát a közéletbe, időközben rádöbbent, hogy Orbánt ezzel nem lehet leváltani, így aztán valakivel muszáj lesz összebútorozni. Valakinek muszáj lesz beléomolni a nagy fenekébe, s erre csak Gyurcsány alkalmas. Szédítő, hogy mennyire nincs új a nap alatt. Annak idején Vona is úgy kezdte, hogy belépett egy polgári körbe, és kijelentette, hogy ők aztán a baloldallal, pláne Gyurcsánnyal soha, de soha… Viszont a Fideszben egy csomót kellett volna melózni és kivárni a sort a feljebb jutáshoz, ám a korlátozottan tehetséges ám annál küldetéstudatosabb kis akarnokoknak erre nincsen idejük. Így aztán Vona belevágott egy saját projektbe, amely Jakabba és szintúgy Gyurcsány nagy fenekében torkollott. Minden út Rómába vezet.
A szocializmus minden útja viszont Gyurcsány nagy fenekébe. Ezért olyan nagy most ott a forgalom. Ott ad egymásnak találkozót Jakab, Fekete-Győr, Szabó Tímea, BB Ildi s mind a többi, és abból a perspektívából ezt nevezik XXI. századnak. Hát, ilyen szomorú, szánalmas, kilátástalan és lefolyástalan századunk se volt még… Mindezzel párhuzamosan pedig életre keltették hibernáltságából az egykori SZDSZ-t is, hiába no, tényleg szükség van itt már mindenkire. Előkerült a rémségek panoptikumából Magyar Bálint meg valami Kozák Márton, és írtak egy „elemzést” a teendőkről. Aztán megérkezett Bruck Gábor is, hogy kifejtse a következő „gondolatokat”: „De ha nagy változást ígér [az ellenzék], akkor fortissimóban kell játszania, és a felelőtlenségig legyen bátor. Vagyis az ellenzék ígérjen sokat, aztán tegyen meg mindent, hogy az ígéret legalább kétharmada megvalósuljon”. Továbbá: „Van 2,3 millió Orbán-imádó, velük sincs dolgunk”.
Ez utóbbi azért érdekes különösen, mivel idehaza nyolcmillió olyan polgár él, akinek van szavazati joga, viszont soha nem volt és soha nem lesz körülbelül hetven százaléknál nagyobb részvétel egy választáson. Az 5,6 millió ember. 2010-ben a Fidesz 64 százalékos részvétel mellett kapott 2 706 292 voksot. 2014-ben 61 százalékos részvétel mellett 2 142 142 voksot. 2018-ban pedig hetvenszázalékos részvétel mellett 2 608 086 voksot. Ha velük nincs dolga Brucknak, akkor Bruck bátor. Vagy vakmerő. Vagy ostoba. Ez utóbbi esetben mondhatjuk, hogy belesimul az ellenzékbe. Nagyjából ennyi tudható most a szocializmus és az ellenzék állapotáról. És ez elég is.
