„Mester, egy ifjú agg, setétlő béna, sánta / Szól félszegen feléd, motyogva és szelíden: / Kinek halk nyála folyt, borongó, furcsa ívben / Olvasva énekeid a vénhedt utcasárba… / S ki elmekegte őket, nyifegve csendesen, / S halk, holdas esteken, vetvén a keshedt ágyot / Te szent nagy Fenekedbe beléomolni vágyott / Málé kis inasod én szörnyü Mesterem.”
Karinthy fenti sorai iránymutatók most, ahogy eltöprengünk a szocializmus állásáról, vagyis az ellenzék állapotáról, ami ugyanaz. Karinthy fenti sorait Fekete-Győr András, a málé kisinas mormolja, motyogja magában esténként s reggelenként, miközben Gyurcsány Ferencre gondol, s az ő nagy fenekére, ahová oly jó lenne beléomolni, minél hamarabb, minél teljesebben. E beléomlás aktusát figyelhettük meg a minap is, valahol Tihanyban, ahol a szörnyű Mester s az ifjú agg, a setétlő, béna, sánta összefutottak, mialatt utóbbinak halk nyála folyt, míg a többiek egy lila asztalka mögött aláírásgyűjtés örve alatt borongó, furcsa ívben szorongatták „vörösbőrű útleveleiket”, s dünnyögtek új mesét, fasiszta kommunizmusét.
Ők ketten immár a szocializmus vezető ereje. Éppen ezért muszáj kiegyezniük egymással, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy Fekete-Győr elvtárs, aki a „se Gyurcsány, se Orbán” Jobbiktól lopott (és szintúgy idejétmúlt) jelszavával vetette bele magát a közéletbe, időközben rádöbbent, hogy Orbánt ezzel nem lehet leváltani, így aztán valakivel muszáj lesz összebútorozni. Valakinek muszáj lesz beléomolni a nagy fenekébe, s erre csak Gyurcsány alkalmas. Szédítő, hogy mennyire nincs új a nap alatt. Annak idején Vona is úgy kezdte, hogy belépett egy polgári körbe, és kijelentette, hogy ők aztán a baloldallal, pláne Gyurcsánnyal soha, de soha… Viszont a Fideszben egy csomót kellett volna melózni és kivárni a sort a feljebb jutáshoz, ám a korlátozottan tehetséges ám annál küldetéstudatosabb kis akarnokoknak erre nincsen idejük. Így aztán Vona belevágott egy saját projektbe, amely Jakabba és szintúgy Gyurcsány nagy fenekében torkollott. Minden út Rómába vezet.
