Ritkán látott jelentősége lehet annak az eljárásnak, amely a romagyilkosságok ügyében veheti kezdetét. Az egyik elkövető ugyanis perújítást kezdeményez, azt állítva, hogy a korábbi eljárás során nem derítették fel megfelelően a szocialista kormányzat, illetve a titkosszolgálatok szerepét a történtekben.
Hozzátehetjük: annyira nem volt megfelelő ez a felderítés, hogy a szolgálatok által kitüntetett figyelemben részesített elkövetők lehallgatását, megfigyelését épp akkor állították le, amikor élénk érdeklődést kezdtek mutatni a fegyverek iránt. Ez a tény végig ott szerepelt a vizsgálati anyagban, de érdekes módon soha senki nem kérdezte meg az arra illetékesek közül, hogy miért. Egymást pedig hiába kérdezgettük.
Eljött viszont a tárgyalások ideje, ahol egy fontos pillanatban, amikor a vádlottak meghallgatásán fennállt a veszélye annak, hogy valaki kipakol erről is, egyszer csak megjelent szúrós tekintettel maga Gyurcsány Ferenc, korunk legnagyobb pojácája. Az egyik – épp feltáró vallomásra készülő vádlott – valamilyen titokzatos oknál fogva el is állt ettől a szándékától.
Az egész ügy lefolyásában volt valami rosszízű homályosság. Gyakran jutott eszébe az embernek olyan összefüggés, olyan magyarázat a megmagyarázhatatlanra, amit aztán hirtelen mozdulattal söpört félre még az is, aki Gyurcsányékról bármit el tudott képzelni. Hogy ezt azért mégsem, ezt azért még ők sem. Most azonban, hogy újabb forrásból bugyogott föl ugyanaz a szörnyű gyanú, minden jóérzésű embernek összeszorul a gyomra, és azért imádkozik, hogy akkor tényleg vizsgálják ki ezt az egészet egyszer és mindenkorra!
Ne feledjük, ezek a gaztettek olyan időszakban borzolták az idegeinket, amikor naponta húzta elő a balliberális kormány a cigánykártyát, hogy végzetesen megrendült hatalmát a jobboldali rasszizmus és gyűlölet rémének félelemkeltő felemlegetésével dúcolja alá. Olyan megmondóemberek vizionáltak cigány–magyar polgárháborút az akkori kormánylapok hasábjain, mint Popper Péter, Spiró György pedig regényt szentelt érzékenyítésképpen a témának Feleségverseny címmel.
A falra festett ördög pedig megelevenedett a gyilkosságok képében, és valóságossá vált a veszélye annak, hogy a kieresztett szellemet már nem lehet visszatuszkolni a palackba. De a józan többség akkor is feltette magának a kérdést: Kinek az érdeke az, hogy elharapózzon az erőszak az országban? Kinek az érdeke, hogy egymásnak ugrasszon társadalmi csoportokat, hogy utána a rendteremtő képében tetszeleghessen, és a cigányellenesség felkorbácsolásának vádjával mélyütést vigyen be éppen fölébe kerekedő ellenfelének? A válasz pedig kimondatlanul is egyértelmű volt.
A mostanában új erőre kapó Gyurcsány pedig ismét arra vetemedik, hogy rendszeresen a nemzeti oldalt és kormányát vádolja rasszizmussal, kirekesztéssel, a cigányok elleni gyűlöletkeltéssel. Külön pikantériája az ügynek, hogy az a Jobbik, amelyik akkoriban Gyurcsányék másik céltáblája volt – tulajdonképpen rájuk akarták lőcsölni a gyilkosságok ideológiai megalapozását, miközben próbálták összemosni őket a Fidesszel –, most a bukott miniszterelnök pártjával menetel egy sorban.
Szóval nagyon itt lenne az ideje egy valódi, komoly eljárásnak, amely feltárná és nyilvánosságra hozná, hogy volt-e bármilyen szerepe az akkori kormánynak a gyilkosságok kitervelésében és végrehajtásában. Kíváncsi vagyok, a független magyar bíróságnak mire lesz elég a bátorsága ebben a kérdésben.
