Kedd kora délután még minden csendes. Hogy meddig lesz az, ki tudja, mindenesetre addig egyetlen baloldali megmondóember sem fogott hozzá a szokásos háborgáshoz. Pedig a kormány már délelőtt benyújtotta a 2022-es költségvetés tervezetét az Országgyűlésnek, tehát lett volna mit kritizálni.
Adócsökkentések, béremelés és nyugdíjasoknak szóló juttatások követik egymást a javaslatban, tíz- és százmilliárdos összegekben, de jól tudjuk, hogy az ilyesmi általában nem okoz zavart a baloldali gépezetben.
Kisvártatva előbukkan valaki, aki közli, hogy ez bizony kevés, az intézkedésekkel a kormány megalázza az embereket, ráadásul ennél sokkal többet is lehetne adni. Majd hozzáteszi, hogy ők – mármint a szélösszefútta pártocskák – hatalomra kerülve oda is adnak majd mindent mindenkinek, rögvest azután, hogy megteremtették a társadalmi igazságosságot. Ehhez pedig – ha jól figyeltünk – egyrészt arra van szükség, hogy elszámoltassák, kirúgják és elkergessék az összes fideszest, másrészt pedig arra, hogy a gonosz gazdagoktól elvegyék a gazdagságukat.
Na de nagy kérdés – s ezt már mi tesszük hozzá –, hogy ki a gazdag, s pontosan mennyit is kell tőle elvenni ahhoz, hogy ezentúl ne számítson gazdagnak. Ha csak az utóbbi évtizedek adószabályait nézzük, a felvetés egyenesen kulcsfontosságú. Gyurcsány Ferencék kormányzásának időszakában például se szeri, se száma nem volt a gazdagoknak. Akkor két adókulcsot ismert a személyi jövedelemadó, a másodikat – a harmincszázalékosnál is nagyobbat – már az átlagkereset környékén alkalmazni kellett. Nyilván az a kereset már gazdagsághoz vezetett.
Aztán gazdagok voltak a családok is, nem is adott az állam érdemi adókedvezményt a gyermeket nevelőknek. De gazdagok voltak – a többi ingatlantulajdonossal együtt – a nyugdíjasok is, az országos ingatlanadót ugyanis az ő otthonaikra is kivetette a balliberális kormányzat. Az ingatlanadóval csak annyi gond akadt, hogy megszövegezésekor valahogy figyelmen kívül maradtak az alkotmány előírásai, így azt végül elkaszálta az Alkotmánybíróság. Mintha a balliberálisoknak akkor fontosabb lett volna saját hatalmon maradásuk anyagi megalapozása, mint a jogállam érvényesülése. Érdekes.
A jogállamiság szempontrendszere nagyon is fontos, a társadalom mindenkor alappal várja el, hogy az állam a köz érdekében járjon el, világos szabályokat alkosson. Ugyanilyen elvárás, hogy az állam ne csak a belső ügyeiben mutasson határozottságot, tegye ezt meg a nemzetközi viszonylatban is. Álljon ki, küzdjön meg a nemzeti érdekek, vagyis a magyar emberek és vállalkozások érdekeiért, akár olyan esetekben is, amikor nagyhatalmi törekvések akarnak Magyarországra kényszeríteni különféle pénzügyi megoldásokat. A vizsgafeladatért ez ügyben nem is kell sokat kutatni. Mások mellett Joe Biden amerikai elnök szorgalmazza a céges adó világméretű egységesítését: a megoldással az Egyesült Államok jól járna, az olyan adócsökkentő államok viszont, mint Magyarország, bizonyára nem.
A múlt és a jelen összevetéséből egészen világosan kirajzolódik a különbség, ezek alapján pedig mindenki megfontolt döntést hozhat egy év múlva, a soron következő országgyűlési választáskor. Aki nem akarja, hogy középosztályhoz tartozóként a legmagasabb adót fizesse, aki nem akarja, hogy rajta kezdjék a nadrágszíjhúzást, csak azért, mert gyereket nevel, aki nem akarja, hogy olyan kormány irányítsa az országot, amely minden nemzetközi akaratnak – legyen szó migrációról, genderideológiáról vagy adóügyekről – azonnal beadja a derekát, annak nem sok gondolkodnivalója marad. Számára egyetlen beikszelhető rubrika lesz a 2022-es szavazólapokon.
Egyebek mellett ez derül ki a jövő évi költségvetés tervezetéből.
(Borítókép forrása: MTI)
