Erkölcsös nemzetek

Az Európai Unió pedig csak úgy lehet sikeres kísérlet, ha mindenki leszáll a maga ácsolta talapzatról.

Brüsszel, 2020. július 19. Mark Rutte holland miniszterelnök megérkezik az Európai Unió csúcstalálkozójának harmadik napi ülésére Brüsszelben 2020. július 19-én. A tagállamok vezetõi a koronavírus-járvány miatt utoljára februárban találkoztak személyesen. MTI/AP/AFP pool/John Thys Fotó: John Thys

Elvben huszonhét ország vezetőjének kellene együtt rábólintania arra a tervezetre, amely az előttünk álló hét év gazdálkodásának sarokszámait tartalmazza. Ebben benne van a működés és a fejlesztés költsége, persze kiemelten fontos a vírus okozta megzökkenéshez kapcsolódó tűzoltás, valamint a lendületbe hozás horribilis, de kiszámítható ára. Ez egyszerű matematika is lehetne. De a valóságban színtiszta politika.

Mert vannak olyan tagállamok, amelyek mindig saját vélt erkölcsi fölényük mögé bújnak, s onnan magyarázzák az általuk igencsak lenézett nemzeteknek, miként kellene élni és viselkedni. Milyen a „jó” kormányzás, a „jó” törvénykezés, milyen álláspontot „kell” elfoglalni egy-egy kérdésben. Ha pedig az említett lenézett ország ezt az álláspontot elfogadja, máris ki lehet pipálni a hosszú listán egy országot. Maradt további huszonöt meggyőzendő.

Az aktuális erkölcsi magaslaton trónoló ország Hollandia, amely tagja annak a négy országnak, amelyek nem kívánnak az eddiginél nagyobb segítséget nyújtani a saját takarójuknál évtizedek óta túlnyújtózkodó déli államoknak. A négyek – Hollandia, Svédország, Ausztria és Dánia –, valamint a velük barátkozó Finnország újságtól függően vagy a zsugori, vagy a takarékos melléknevet kapják. Hollandia a mindenütt terjesztett erkölcsi emelkedettsége folytán nem kap kínos kérdéseket, de az Európai Tanács belga elnöke által javasolt kompromisszum eredményeként minden ország nagyobb összeget tarthat meg a vámokból, mint eredetileg. Márpedig ez konkrétan Hollandiának jelent hasznot, lévén Európa első számú kikötője Rotterdam.

A törekvés teljesen egyértelmű, az ország igyekszik úgy beállítani saját álláspontját, mint az egyetlen értelmes, minden tag számára haszonnal járó megoldást, de úgy, hogy közben feddhetetlen legyen tündöklő imázsa. Ennek érdekében beletörli a lábát mondjuk Magyarországba, hiszen Budapest nem esik hasra a Shell olajozta dicsőség láttán. Ilyenkor kell elővenni a régi jokert, a jogállamisági helyzetet, hiszen azt mindig az erkölcsösnek tekintett állam mondja meg, hol lát jogállamisági problémákat. Ezzel pedig erősítheti azt az álláspontot, hogy az Európai Unió által szétosztott fejlesztési pénzek alapvetően azért léteznek, mert az erkölcsös és takarékos, következésképp gazdag állam jószívű is, és sajnálja a szegényebb tagországot.

Pedig ez egy hatalmas, roppant csúnya színjáték. A gazdag állam csak jobban tudja csiszolni az imázsát, a fejlesztési pénz pedig arra szolgál, hogy a nagy közösség, az Európai Unió együtt, szövetségben hatékonyabb legyen, mint most. Az áruk gyorsabban jussanak el a kikötőbe a felújított vasúton, autópályán, a cégek bérköltségei alacsonyabbak legyenek, mint ha otthon kellene termelniük, ez a modern gazdálkodás, ez az Európai Unió. Bizonyos gazemberek ma is hitegetnek az Európai Egyesült Államokkal, amely tiszta fantazmagória, s az az alapja, hogy az erkölcsös, gazdag és tiszta kezű nyugati államok vezetésével megoldódnak a problémáink. Csakhogy az a morális emelkedettség pontosan tervezett és euróra kiszámítható, addig tart, amíg érdeke fűződik hozzá valamely országnak.

Giuseppe Conte addig jó barát, amíg belerúg az olasz jobboldalba, a büdzsé vitájánál csak szétszórt olasz, Emmanuel Macron és Angela Merkel pedig minden viszály ellenére egy platformra kerül Orbán Viktorral, akit annyira szeretne eltüntetni a nemzetközi diplomáciai porondról a baloldali, teljesen tehetségtelen gyülekezet. Ideje felismerni, hogy Közép-Európa nem kegyelemkenyérért esedezik, hanem az érdekeit képviseli, az Európai Unió pedig csak úgy lehet sikeres kísérlet, ha mindenki leszáll a maga ácsolta talapzatról.