A FINA, a vízi sportokat tömörítő nemzetközi szövetség – amely 207 tagországával a világ sportjának egyik gigásza, az olimpizmus alappillére – 111 éves fennállásából 109 év alatt Magyarország egyetlen világbajnokságot sem rendezett. Tegnap óta már faktum, hogy most tíz év alatt kettőt fog – a 2017-es vb-t már parádésan lebonyolítottuk, és a nemzetközi szövetség korifeusainak mákszemnyi kétségük sincs afelől, hogy 2027-ben is tökéletes házigazdák leszünk. Ezért húzhatta ki tegnap délután Kvangdzsuban Julio Maglione, a testület agg elnöke a borítékból Budapest nevét, s tört ki erre fékevesztett magyar nyelvű örömrivalgásban megannyi meglett, komoly ember, olimpiai bajnokok (Kovács Ágnes, Gyurta Dániel, Molnár Tamás, Vári Attila, Wladár Sándor, utóbbi kettő ráadásul még szövetségi elnök is, Gyurta pedig egyenesen NOB-tag), no meg egy kormánybiztos, Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházások elképesztően hatékony felelőse.
Fürjes, a magyar adminisztráció ügyeletes megoldóembere – aki a Duna Aréna építését és a befejezéséhez közeledő új Puskás Ferenc Stadion tető alá hozását is irigylésre méltó profizmussal vezényelte le – arról beszélt lapunknak, hogy a Magyar Vízilabda- és a Magyar Úszószövetség vetette fel, pontosabban a magyar olimpiai bajnokok, hogy – felbuzdulva a 2017-es vb frenetikus sikerén – vágjunk bele újra, és tíz év elteltével rendezzünk ismét világbajnokságot. Budapest, Tarlós István polgármesterrel az élen, az elképzelés mellé állt, hiszen a rendezés óriási lökést ad a magyar verseny- és szabadidősportnak, egy sikeres vb rengeteg gyereket inspirál arra, hogy elkezdjen úszni, vízilabdázni.
Biztosra veszi a kormánybiztos, hogy majdani, 2028-as, esetleg későbbi olimpiai bajnokaink közül sokan a 2017-es vb hatására mentek le az uszodába. Borítékolható, hogy ez az esemény összekovácsolja a nemzetet, hiszen egy olyan, különleges alkalom, amely egyszerre tart igényt globális érdeklődésre, miközben magyar sikereket, aranyérmeket tartogat.
Ilyen a futballban, a kosárlabdában aligha képzelhető el, hiszen ott legfeljebb rendezünk, nyerni aligha nyerünk. Budapest így most még ismertebb, még vonzóbb, még látogatottabb főváros lesz a turisták és a befektetők szemében – fővárosunk és az ország egyértelműen nyerni fog.