Iskolai újraindítás

A kormányfő által ismertetett egyik pont úgy szól: haza csak addig van, amíg van, aki szeresse.

2020. 08. 21. 6:00
null
Az új egészségügyi protokoll a kézmosás, a távolságtartás, a maszkviselés iskolán belüli szabályaira is kitér Fotó: Varga György Forrás: MTI/Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Van-e olyan üzenete Szent István és az államalapítás ünnepének, amely megszívlelendő lehet, lassanként ráfordulva a szeptember elsejei iskolakezdésre? Ez még akkor is jogos felvetés, ha kevés dolog ellenszenvesebb a legfiatalabbak számára, mint a közelgő becsengetésre emlékeztetni a vakáció örömeiben ma még fürdőzőket. Válaszolva a kérdésre: szinte csak olyan tanulságai vannak Szent István és az ünnep szellemiségének, amelyekkel éppen most érdemes foglalkozni. Nem mindennapi iskolai nyitány áll előttünk, amikor a pandémia már valószínűleg az elkövetkező időszakot is behálózó veszélyforrás lesz. Fokozott felelősség hárul persze az iskolákra, tanárokra, szülőkre is, hisz úgy kell a gyerekek, a fiatalok oktatását, életét megszervezni, hogy meg tudjanak felelni az új kihívásoknak. Az egymás iránti nagyobb felelősségtudat, a másik érdekeinek a figyelembe vétele még inkább át kell hogy hassa a diákokat, miután ha valaki nem tartja be a biztonsági előírásokat, szűkebb és tágabb közösségét is nagy veszélynek teszi ki.

Miért nem evidencia mindez? Sajnálatosan amiatt, mert a jelenlegi sugallt, illetve erőszakosan és álszent, hazug módon az emberi szabadságra hivatkozva terjesztett korszellem éppen az ellenkezőjét sulykolja a fiatalokba. Azt akarják meggyökereztetni az új eszmékre legfogékonyabb iskolás korúakban, hogy az önzés, a „Kaparj, kurta, magadnak lesz!” hozzáállás egyben a szabadság, az egyéniség kibontásának a legmagasabb foka, és a felelősségvállalás valami ódivatú, begyöpösödött, sőt üldözendő konzervatív elhajlás. Ebbe a torz szemléletbe pedig nem fér bele a többiekkel, a családdal, az iskolai közösséggel, a nemzettel való felelősségteljes törődés.

Orbán Viktor ünnepi beszédében felemlítette, hogy az „Élj a mának!”, a „Neked minden jár itt és azonnal!” a történelem rendre visszatérő veszedelmei, amelyek meghaladása emeli a legmagasabb pontra államalapítóink tetteit. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az önzés behálózta az európai életet, de akinek a kötelességteljesítés a célja, az sohasem téved el. Az élet ugyanis kötelesség, és ezen áll vagy bukik az ország jövője.

Hogy lehet kivédeni ezeket az önzésre, egoizmusra, a kötelességet ásatag, felesleges kötöttségnek, nyűgnek beállító, álliberális bujtogatásokat, a modernség, a szabad gondolkodás nevében fellépő szirénhangokat, burkolt kényszerítéseket? Nem kis feladat az önzetlennek maradás egy ifjú ember számára, amikor a felnőttek jelentős része is sokszor opportunistává válik az egzisztenciális előnyök reményében. A globalista, álszabadságpárti kedvcsinálók úgy állítják be, mintha az ifjúság szemében mindig szimpatikusabb lázadás éppenhogy az általuk festett morbid világszellemnek való megfelelés, vagyis a konformizmus volna. Az a konformizmus, amely mindig alkalmazkodik az uralkodó, trendi közszellemhez, ami persze elutasítja a hagyományos értékeket, keresztény gyökerű kultúrát, hogy a félrevezetett, presszionált emberek segítségével antinacionalista egyenmasszává gyúrja az egész népességet. Nem árt tehát tudatosítani az iskolákban is: az önzésvírus, a konformizmus-kórokozó is van olyan veszélyes, mint a Covid–19-járvány.

Ne tekintsék a diákok a nemzeti büszkeséget ódivatúnak! A liberális „Semelyik magyar nem felelős semelyik magyarért” kifordított Szabó Dezső-i mondást pedig merjék elutasítani! A kormányfő által ismertetett egyik pont úgy szól: haza csak addig van, amíg van, aki szeresse. Ha ezt szem előtt tartva állnak a tanulmányaikhoz, éppúgy nagy siker lesz a rendezett iskolakezdés, mint az érettségi volt májusban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.