Tizennyolc másodperc. Egyes hírek szerint ennyi időt fordított Karácsony Gergely az álláspontja kifejtésére a Fővárosi Közgyűlésben. Tarlós Istvántól tudom, hogy amennyiben kevésbé vagyunk szigorúak, és a pszichés eredetű köhécseléseket is beleszámítjuk, akár a negyven másodpercet is eléri a zuglói polgármester felszólalásainak időbeli kiterjedése.
Mindez azért fontos, mert a feltűnő semmittevés egy olyan szituációban, amelyben minden lehetősége megvolt a tévedhetetlen parkolási szakértőnek arra, hogy érveinek súlyos pörölycsapásaival szétzúzza a regnáló főpolgármester további ambícióit, azt a feltételezést erősíti, miszerint egyáltalán nem kell komolyan venni a hirtelen leküzdhetetlennek tűnő vágyát a jelölti vitára.
Karácsony tulajdonképpen a vitáról akar vitatkozni. Ezért szabott rögtön ostoba feltételeket, hogy elmondhassa, ellenfele – akinek nyilván megvannak a maga egyeztetésre váró elvárásai ebben a szituációban – gyáva és megfutamodik, mert nem ugrik azonnal a pimasz kihívásra. Tradicionális szokás ez nálunk kampány idején, általában a képességekben, alkalmasságban, tehetségben és tapasztalatokban szerényebb portfólióval rendelkező jelölt szokta erőltetni ezt a műfajt.
Ahhoz lehetne ezt hasonlítani, amikor a vásott kisgyerek, aki nem éri föl az asztalt, ami körül a felnőttek izgalmas dolgokról beszélgetnek, lerántja a terítőt, hogy rá is figyeljenek. Az újdonság annyi a Pillangó parki fanyűvő módszereiben, hogy ő képes ezt a tevékenységet is kiszervezni, és olyan jellemóriásokra bízni, mint Tordai Bence, aki állítólag ugyan politikus, mégis tökélyre fejlesztette az elviselhetetlenül visszataszító riporter karakterét.
A végtelenül antipatikus provokátornak sikerült belekeverni ugyanis Orbán Viktort Tarlós István vegzálásába, mondván, biztos a miniszterelnök tiltotta le a vitát. És még neki állt feljebb, amikor a fagyi visszanyalt, és a főpolgármester hamisítatlan „Tordai-stílusban” küldte el melegebb éghajlatra.
Karácsony Gergelyről elmondta már mindenki, hogy alkalmatlan főpolgármesternek. Ami igazán érdekes, hogy legszorosabb szövetségeseinek is ez a véleménye a DK-s Gyurcsány Ferenctől kezdve a jobbikos Varga-Damm Andreáig bezárólag. Sőt, maga Karácsony is ezt vallja magáról, csak ma már nem hangoztatja.
De kénytelenek vele végigjátszani azt a perverz játékot, amit ők ellenzéki összefogásnak becéznek, de semmi másról nem szól, mint az Orbán Viktor, a Fidesz és a nemzeti, konzervatív tábor iránt érzett gyűlöletüknek szavazatokra való konvertálásáról a bizonytalan választók körében.
Mindazokat, akik a szemüknek hisznek inkább, és régen eldöntötték, hogy Tarlós Istvánra szavaznak, csak összekovácsolják Karácsony sleppjének szerencsétlenkedései. Azokkal pedig, akiknek jó az önmagában is bizonytalan, eddig minden politikai próbálkozásába belebukott zuglói polgármester, ebben a tekintetben sincs mit kezdeni, ők is régen eldöntötték, hová teszik az ikszet.
A harc tehát a bizonytalanok, a választásokon általában inaktívak felhergelésére irányul. Ilyen körülmények között pedig kétségünk ne legyen az oly hőn áhított vita színvonalát illetően. Az nem szólna másról, mint annak a látszatnak a megteremtéséről, hogy az ellenzék jelöltjét egy lapon lehet említeni, közös képen lehet ábrázolni a főpolgármesterrel. Éppen ezért nincs is rá semmi szükség.
Puzsér Róbert természetesen kész a vitára a másik médiacelebbel együtt, csak velük Karácsony egy légtérben sem hajlandó tartózkodni. Ő Tarlós nadrágszárán csimpaszkodna fölfelé, nem hiányzik neki, hogy a nála is alkalmatlanabbak még mélyebbre rántsák. Pedig alapvetően nem lóg ki a sorból…
