Füstbe ment tervek

Most attól függetlenül, hogy a magyar válogatott nyom nélkül fejezte be az Európa-bajnokság 7. csoportjának selejtezőit, és a kudarcok hatására az események iránt érdeklődők többsége kiáltott „abcúgot”, s kíván ezzel párhuzamosan új arcokat látni a jövő feladataira készülő nemzeti tizenegyben, labdarúgásunk sürgető metamorfózisa nem az elhamarkodott és kilátástalan cselekedetek kétes hatékonyságát, hanem a sportág szilárd alapjának megteremtését feltételezi. Röviden, az alfa és ómega a korszerű utánpótlásnevelés, amelynek szervezeti és anyagi feltételrendszeréről Magyarországon azért nem beszélhetünk, mert nincs.– Kiindulhatunk abból a tételből, hogy magyar foci nem volt, hanem nincs? – A magyar labdarúgás valaha világszínvonalú volt, de ma csak vegetál. A sportág nem padlón, hanem a padló alatt van. Félő, hogy eltűnik a labdarúgás térképéről. Nyolcvanhat óta tart a zuhanás, és csak a folyamatot megállítani mérhetetlenül jelentős tett lenne. – Kérdésem elvi: mi lehet a megoldás? – Elsősorban nekünk, vezetőknek kéne példát mutatni. Először is az erkölcsi kérdések tisztázásával, illetve ezzel párhuzamosan a szakmai megújulással. – Öntisztulás, vezeklés? – Az öntisztulás nem elég. Induljunk csak ki a mából: hiába helyeznénk erre a morálisan züllött alapra a jó szakmai munkát, az elporlad, semmivé lesz. – Akkor elsődlegesen nem is szakmai tervek szükségesek, hanem egy mentálhigiénés projekt, egyáltalán, a magyar futball etikai kódexe hiányzik. – De nagyon. Természetesen ennek párosulnia kell a szakma reformjával. – Őn az apparátus tagja, de már eddigi szavaiból úgy érzem, az identitásának kellő mértékű megőrzése mellett kénytelen-kelletlen sodródik az árral. Például, ha jól emlékszem, nem is válaszoltak a magyar futball utánpótlás-nevelése tárgykörben elkészített, illetékes helyen benyújtott elképzeléseikre. Egyáltalán, mit szerettek volna elérni, elkezdeni az elmúlt év nyarán? – Többre vágytam annál, hogy csak a korosztályos válogatottakkal foglalkozzam, foglalkozzunk. Ezt a következőképpen kell érteni: a magyar labdarúgás utánpótlás-nevelésének minden részletére kiterjedő hatáskört kértem. Azt, hogy érdemben befolyásolhassam a fejleményeket. Számos elképzelésünk volt és van is az eljárás mikéntjére, csakhogy ezekből szinte semmi sem valósult meg. Ma már annak is örülnék, ha valaki ugyanezzel a tervvel hozakodna elő, azt viszont elfogadnák. – Most meg falakról beszél. Amelyekbe beleütközik az ember, egyúttal amelyeknek hiába papol. A részemről vagy belefáradnék, vagy elővenném a pajszert. – Soha semmilyen konfrontációt nem kezdeményeztünk, de a véleményünket mindig elmondtuk. Képviseltük az utánpótlás érdekeit. – Elképzeléseik sarkalatos pontjai ismertek: tömegesítés, az iskolai foci istápolása, regionális edzőközpontok létrehozása, a szakemberképzés fejlesztése, a feltételrendszer javítása. Miért nincs ez ügyben moccanás? Sokba kerül vagy a szövetségi állapotok áldatlansága hátráltatta a cselekvésre vágyókat? – Nem voltunk döntési helyzetben, nem születtek meg azok a határozatok, amelyek lehetővé tették volna a program megvalósítását. Egyébként szerintem a szövetség utánpótlásosztályára az áldatlan állapotok kitétel nem vonatkoztatható. – A hónap utolsó csütörtökén esedékes a szövetség elnökségének ülése. Lehet, hogy a fórumon néhány pohárba tiszta vizet öntenek? – Tudomásom szerint a szakmai terv megvitatása lesz a fő napirendi pont. Emellett valószínű, hogy dr. Mezey Györgyöt megválasztják technikai igazgatónak. Az úgynevezett technikai bizottságnak a tervek szerint utánpótlás-igazgatóként én is tagja lehetek. – Ezt hogy érti? – Szó szerint. – Aha... Szeretett volna az MLSZ elnökségébe is bekerülni, igaz? – Igaz, csak nem sikerült. Nem az egyéni ambícióim vezéreltek, elhiheti. Nézze meg, kifejezetten csak az utánpótlás-neveléssel foglalkozó szakemberek nincsenek az elnökségben. – Mi lehetett a baj? – A terület képviseletét, úgy tűnik, a küldöttek nem tartották fontosnak, ami ellentmond az évek óta szajkózott, az utánpótlás-nevelés fontosságát hirdető elveknek. – Keserűnek tűnik... – Ha hiányoznak a követendő értékek, a főbb rendezőelvek, ha nincsenek határozott személyiségek, akik irányt mutatnak, nincs előrelépés. Szükség van hiteles emberekre, akik a morális megújulást segíthetik. – Ön szerint hogy állunk a jövőnkkel? – Vészesen leszűkült a magyar foci bázisa. És ez még nem minden. A fiatalok előtt rossz példa lebeg, nem az motiválja őket, hogy jó labdarúgók legyenek és akkor majd tisztességesen kereshetnek, hanem sok pénzt akarnak teljesítmény nélkül – elfocizgatnak, úgy-ahogy. Csupán a fegyelem betartatásával húsz százalékkal lehetne növelni a teljesítményt. További harminc százalék pluszt jelenthetne a jó szakmai munka. És ekkor még nem beszéltem a befektetési lehetőségekről. Ebben rejlik a vezetők felelőssége. Én nem késhetek, én nem mulaszthatok, én nem beszélhetek félre és nem káromkodhatok. A szövetségre kivetítve: nincs protekcionizmus, nem hághatjuk át a szabályokat. És a labdarúgó tudni fogja, mihez tartsa magát. – Lehet neveléselméleti kérdéseket feszegetni, amikor egy kiscsapatnál rongyos ezer forintokért sokadállásban foglalkoznak a srácokkal egzisztenciájukat kétségbeesetten szinten tartani igyekvő edzők? – Jutna rájuk is pénz, csak rossz az elosztás. Érdemtelenül kevés az utánpótlás-nevelésre fordított költségvetési összeg. Ám a meglévő pénzből még így is jobb focit lehetne csinálni. – Hányan dolgoznak az MLSZ utánpótlás-ügyosztályán? – Öten. – És mennyi úgymond a költségvetésük? – Évi ötvenmillió forint. A bérekkel és a közterhekkel egyetemben. Ez éppen arra elég, hogy a válogatottak a nemzetközi programoknak eleget tehessenek. – Tegyük fel, döntési helyzethez jut. Mire ragadtatná magát legelébb? – Elkészítenénk a magyar futball helyzetelemzését. Történetesen széles látókörű, intelligens, reálisan gondolkodó szakértőkkel karöltve. Állapítsák meg és szögezzék le, hol a helyünk a világ futballjában. Fontos: a magyar foci piaci értékének megfelelően állapítanánk meg a jövedelmeket. Ez az erkölcsi kötelességünk. – Ön mennyiért igazgatja az utánpótlást? – Havi nettó százezer forintért. – Az ön esetében már kialakult az egyensúly... – Ahogy mondja, bár minden relatív. – A korosztályos válogatottakról szólva milyenek a benyomásai? – A tizennyolc évesek szereplése elkeserített: noha esélyesek voltak, nem jutottak az Európa-bajnoki döntőbe. A tizenhat évesek viszont kellemes meglepetést szereztek, ott lesznek áprilisban az izraeli fináléban. – Osztok, szorzok: talán éppen ez a garnitúra léphet fel kétezernégyben az athéni olimpián. – Amennyiben a csodában bízunk, aligha. Ám ha a munkában hiszünk, alighanem igen.