Oslói gyürkőzés

A mostani közel-keleti csúcstalálkozó Oslóban hivatalosan az emlékezés jegyében telik. A résztvevők együtt hajtanak fejet a négy éve meggyilkolt izraeli miniszterelnök, Jichák Rabin emléke előtt. Ő volt az a politikus, aki bátran nyújtott békejobbot a palesztinoknak. Ezzel egyszerre vívta ki a világ elismerését és a békülni nem tudó szélsőségesek haragját. Rabin emléke és a korábbi izraeli–palesztin tárgyalások helyszíne, Oslo miatt a világsajtó óvatos optimizmussal várta Ehud Barak izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat palesztin vezető tárgyalásait. Az izgalom azonban nem a kétoldalú megbeszélések újabb fordulójának szólt. Emiatt nem kellett volna a küldöttségeknek Norvégiába utazni. A csúcstalálkozó fő attrakciója az amerikai elnök szereplése. Hiszen az amerikai elnököket egyetlen cél vezérelte: még hivatali idejük letelte előtt egy emlékezetes, történelmi jelentőségű közel-keleti megállapodást sikerüljön nyélbe ütniük. Ezt a törekvést évekig lassította, hogy mind arab oldalon, mind izraeli oldalon szélsőséges csoportok merényletekkel és fenyegetésekkel igyekeztek lehetetlenné tenni a párbeszédet. (A béke egyik legodaadóbb hívét, Rabin életét is egy zsidó fanatikus golyója oltotta ki.) Ezúttal azonban mintha más lenne a csillagok állása. Ehud Barak szinte teljesíthetetlen békeígéretekkel nyerte meg a választást. Az természetesen még a jövő kérdése, hogy mindezekből (kivonulás Dél-Libanonból, megegyezés a legkitartóbb ellenséggel, Szíriával a Golanról) mit tud megvalósítani. Addig is bizonyítania kell, hogy sikeresen be tudja fejezni a palesztinokkal megkezdett békefolyamatot. Az asztal másik oldalán ülő Jasszer Arafatnak pedig végre meg kell valósítania élete nagy művét, meg kell teremtenie az önálló palesztin államot. Egyikőjüknek sem lesz könnyű dolga. Az mindenesetre biztató, hogy most már a jeruzsálemi vezetés számára is fontos, hogy megszülessen az önálló palesztin állam, hiszen a végső megállapodást csak egy létező országgal lehet megkötni. A most kezdődő tárgyalási szakaszban igazából két, eddig megoldhatatlannak tűnő kérdésre kell összpontosítani. Az egyik, hogy hol húzódjanak a palesztin fennhatóság alá kerülő területeken élő zsidó telepeseket és az arab lakosságot elválasztó kerítések. A második, és ez a nehezebb dió: hogyan legyen Jeruzsálem a város újbóli megosztása nélkül egyszerre fővárosa a zsidó és a palesztin államnak. Ezekre a kérdésekre valószínűleg nem ad választ az oslói csúcs. Ez amolyan protokolláris, mosolygós előjáték, amelyen a főszerepet még elorozza az amerikai elnök. A folytatásban azonban csak úgy lehet eljutni a ”happy end”-ig, ha a tárgyalófelekben lesz elég bátorság megkötni a történelmi kompromisszumokat.