Fáklyás felvonulás a ’’tenni akarás’’ jegyében

A nemzet jövőjében nincs helye megalkuvásnak - jelentette ki Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a Dísz téren, az MDF március 15-i rendezvényén. A hagyományos fáklyás felvonuláson mintegy 6-8 ezren vettek részt az esti órákban.

Nem véletlenül beszéltek a rendezvény szónokai többször is a nemzet közös tervéről, jövőjéről: az impozáns menetet, mely a szokásos útvonalon, a Bem szobortól indult el sötétedéskor a Vár szívébe, meghatározták a Ciszterci Szent Imre Gimnázium diákjai, akik piros, fehér és zöld kabátokban, lelkesen, fáklyákkal és zászlókkal vonultak a menet élén, a korhű ruhákba öltözött huszáregyesület lovasai és zenekara között. A Dísz térre tartó fáklyásmenet teljes hosszában leállította a forgalmat a Margit körúton.

Ezt megelőzően a Bem téren még mintegy ezer fős, lelkes tömeg előtt szavalta el a Nemzeti Dalt Csiba Gergely, a Fasori Evangélikus Gimnázium diákja. Bem szobra előtt tartott beszédében Tőkés László, a Tiszamenti Református Egyházközség püspöke a szobor feliratára utalva (A hidat elfoglalom, vagy elesem), így fogalmazott: ’’Azt akarom, hogy ne essen el Budapest – s az eszményi híd, mely Erdélyt összeköti Magyarországgal.’’ Ezt a hidat adta fel az a nemzetietlen rendszer, melynek örökségétől ma is szenvedünk – tette hozzá. Bem szobrát megkoszorúzta többek közt Dávid Ibolya, Csapody Miklós, és Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára is.

Itt az idő, hogy Magyarországon a lenni akarást felváltsa a tenni akarás – figyelmeztetett az esti órákban, a Dísz téren zajlott rendezvényen tartott beszédében Pokorni Zoltán, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke. Március 15-ét már 1849-ben, 153 éve megünnepelték, ám a nemzet még másfél évtizede sem volt szabad, s kormánya nem volt se hű, se felelős – idézte fel Pokorni. A felnőtt ember tenni akar, a gyermek lenni akar valamivé. A magyar polgárosodást többször is megakadályozta a történelem, visszaszorítva minket a gyermeki lét vágyakozásába. Itt az idő, hogy Magyarországon a lenni akarást felváltsa a tenni akarás – fejtette ki a Fidesz elnöke, aki szerint az eltelt évtizedek a legnagyobb kárt a lelkekben okozták a beletörődés, a veszteség érzetét keltve.

Akkor lesz felnőtt egy nemzet, egy nép, ha igent is tud mondani: Akkor fejeződik be a rendszerváltás, ha nem valami ellen, de valaminek a folytatására is képes lesz szavazni – fejtette ki Pokorni, remélve, hogy ez minél hamarabb bekövetkezik.

Többször is hangos tetszésnyilvánítás szakította félbe a Dísz téren mind Dávid Ibolya, mind Pokorni Zoltán beszédét, s mindkét szónok kiemelte: nem véletlen, hogy éppen március 15-én nyitja meg kapuit a Nemzeti Színház. Míg Pokorni Lucifert idézte. ’’Egy talpalatnyi föld elég nekem, hol a tagadás lábát megveti’’, Dávid Ibolya kijelentette: közel negyven éve kellett, hogy a nemzet felrobbantott színháza által felvert por szétoszoljon. Újra felépítettük a nemzet színházát – jelentette be az MDF elnökasszonya a tömeg tapsa, éljenzése kíséretében. A nemzet közös emlék a múltból, közös terv a jövőbe – hangsúlyozta Dávid Ibolya, aki felidézte a budai vár falainak történelmét, a másfél évszázada fáklyákkal Budára tartó ifjakat, s Kossuth szellemét. Rá hivatkozva szólt Európáról, melyben ’’rólunk, nélkülünk senki intézkedjék’’.

Tőkés László a Dísz téren tartott beszédében elmondta: ma először ünnepli Erdélyen kívül március 15-ét, ám ez a státustörvény elfogadása után már csak jelképes jelentőséggel bír. Tőkés felidézte a Királyhágón túliak 1848. napjaiban tanúsított bátor magatartását, s elkötelezettségüket a nemzet egysége mellett. Jókait idézve Tőkés kiemelte: megérte áldozatokat hozni 1848-ban, hiszen ’’e naptól felszabadult a magyar nép’’. Manapság nem szívesen vállalják az emberek a kockázatot, s a felelősséget – jegyezte meg, Kennedy elnökre hivatkozva, aki nemcsak azt tartotta fontosnak, hogy országának polgárai arra figyeljenek, mit kaptak Amerikától, de azt is, mit adnak Amerikának. Nemcsak elvárásokat kell megfogalmazni a kormány felé, az is fontos: mit teszünk a hazáért – így Tőkés, aki feltette a kérdést: vajon Magyarországon van-e elég fáklyahordozója a változásnak?

A Dísz téri megemlékezést a szónokok beszédei mellett huszártáncok, népi táncosok és Sebestyén Márta dalai tették emlékezetessé.