Sárga sálak, fekete betűk

''A döntéshez jó tudni, hogy az egyesület az ádázul megosztott magyar politikai élet egyik oldalának nem is visszafogott tömörülése. Ezek harcos, pártos, mozgósító szövegek'' - írja a Népszabadság a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felhívásáról.

A lap mai vezércikkében idézi e dokumentumot:

Elég volt azokból, akik az elmúlt ötvenöt évből negyvenhét éven át kormányozva szenvedések tömkelegét zúdították az országra. Elég volt azokból, akik nem ismerve se Istent, se Embert, se Hazát, saját hatalmuk visszaszerzése érdekében mindent és mindenkit képesek letiporni.

Harcos, mozgósító szavak – olvashatjuk. S mire mozgósítanak azok a plakátok, amelyek – a változatosság kedvéért – szintén azt mondják, hogy ''Elég volt?'' Persze, lényeges különbség, hogy ki, milyen eszközzel fejezi ki ezt a gondolatot. Van olyan parlamenti politikai párt, melynek szatelit-kiadványa az Interneten ugyanezt, hogy ''tele van'', egy férfi fotójával fejezi ki, aki letolja nadrágját, és az alsógatyáján markolászik. A weboldalon megnyitható politikai ''reklámban'' ezt látjuk prömier plánban. Ez a párt egyébként a rögeszmések megszállottságával akarja leváltani a jelenlegi kormányt.

Nehéz helyzetbe kerül, aki elfogulatlanul tekint e felhívásra. Számolnia kell vele, hogy ha vonakodna eleget tenni a kérésnek, tudni fogják ezt róla a lakók, az autósok, a járókelők, a munkatársak. Ha akarják, besorolják: kirakta/nem rakta ki – például az ablakba a szalagot. El kell hát döntenie, akarja-e, hogy besorolják. S ha igen, tudja-e, hogy hová sorolják be? A hű magyarok vagy csak az adott helyzetben kormányhű magyarok közé?

Szörnyű dilemma lehet. Kitegyem, vagy ne tegyem ki. Vajon megfogalmazódik-e ugyanez a kérdés a politikai eszméiket alsógatyával reklámozók körében?

A polgári együttműködés által támogatott erők egyébként nem is hagynak kétséget a politikai harc nemzetet megosztó jellege felől. E tekintetben következetesek is. Négy éve, a választási kampányidejére (sic!) eső március 15-én Orbán Viktor azt mondta például, hogy ugyanúgy két erő vonul fel, mint a 48-as forradalomban. A múlt, a tehetetlenség erői állnak szemben a tetterővel, a jövővel. Szó sem volt a mindannyiukra egyaránt illő kokárdáról. A mostani felhívás az, amely egy természeténél fogva csak egymás rovására vívható harcba olyan jelképeket, érzéseket vonna be, amelyek így csak önmaguk ellen fordulhatnak. Mert akinek van hozzá szeme, felismeri Csurkáék Hősök terén használt öt méter átmérőjű kokárdájának jelentését, de így, tudván tudva is elszorul az ember szíve. Ennél finomabban kötné egyoldalú politikai célokhoz a nemzeti érzés szabadságát a Polgári Együttműködés által ajánlott szalag.

Ide süllyedt Magyarhon, hogy egyesek az ország nemzeti jelképeit is képesek a ruhájukra tűzni. Mennyivel ízlésesebb például a sárga sál. Ha jól tudom, egy távol-keleti királyságban az uralkodó család színe a sárga, máshol ez a szín nem sokat mond. Sárga sálak a tavaszban. Csak semmi nacionalizmus.

Legfrissebb nyilatkozataik arra vallanak, hogy a kibocsátók becsületbeli ügyüknek tartják, hogy a „tiprók” ne kerüljenek még egyszer helyzetbe. Ehhez joguk van. Ki-ki az ellen küzd, aki ellen jónak látja – a maga zászlai alatt. De hogy kerül ide a kokárda és a nemzeti szalag? Ezek éppen arra szolgálnának, hogy nemzeti – és ne politikai! – keretben fogják össze az országot. Semmiképpen nem arra, hogy az egyik felet győzelemre vezessék a másik ellen. Ilyen funkciójuk akkor van zászlóknak, kokárdáknak, ha az ellenfél idegen.

Azért a nemzeti szalagról, meg a márciusokról mindenkinek más jut az eszébe. Mindennapos történetek a szocializmus korszakából. Például azoké a tizenöt-tizenhat éves srácoké, akik egy nemzeti zászlóval a kezükben megindultak március 15-én a lakótelepről a város szíve felé. A szomszéd sarokig jutottak, onnan a legközelebbi rendőrőrsre hurcolták őket Kádár pribékjei. Volt olyan közöttük, akit csak három nap múlva engedtek ki, addig egy cellában tartották, és időnként megverték. Ezekben az évtizedekben, mikor egy aprócska nemzeti szalag elég volt ahhoz, hogy a rendőrök előállítsák az embert, a Népszabadság címoldalán ez állt: Világ proletárjai, egyesüljetek. Sárga sálak, fekete betűk, a nemzeti szalag tiltása, vagy pedig gerjesztett ''félelem'' e három színtől: túl sok az egybeesés. S talán nem véletlenül.