Túl szép a menyasszony!

Noha annak a szólásnak, amelyet mai Anyanyelvi őrjárat-beli cikkem élére írtam, nincs különösebben nagy hagyománya, azt hiszem, elég sok olvasónk ismeri; az utóbbi évtizedekben ugyanis meglehetősen elterjedt. Hozzávetőleges jelentése: ’annyira kedvezőnek, jónak mutatkozik valami, hogy nem is igen lehet hinni a megvalósulásában, bekövetkeztében’.

Elárulom: ez a szólás bennünket ezúttal nem a jelentése, hanem kulcsszava, a menyasszony miatt érdekel. Nyelvünkben immár évezredek óta egymás mellett él – s nagyon jól megfér egymás mellett – két hasonló hangzású, de jelentésében jócskán eltérő szó: a meny (egy ny-nyel a végén) és a menny, kettőzött ny-nyel. Mindkettő olyannyira ősi örökség, hogy több nyelvrokonunk nyelvében is megtalálható. A ’fiatal nő’ alapjelentésű, majd később menyasszonyt, a férj szüleinek szempontjából pedig a fiú feleségét jelentő meny például a vogulban, az osztjákban, a zürjénben, a finnben, továbbá az észtben és még több más nyelvben, az ’égbolt’ jelentésű, illetve az égiek birodalmát, a mennyországot jelentő menny pedig a mordvinból mutatható ki, mégpedig annak mindkét ágából, a moksa- és az erzämordvinból egyaránt. Mindkét szónak a rokonsága, a szócsaládja is gazdag, terebélyes. A fiatal nő jelentésű meny mögé felsorakozik a menyecske, a menyegző, a címül írt szólásban szereplő menyasszony, de még a kecses mozgású, karcsú testű ragadozó emlőst jelentő menyét is, ugyanis ez a szó a leányt, fiatal nőt jelentő meny főnév kicsinyítőképzős alakja, s ez a jelentéstársítás korántsem ritkaság. Több más nyelvben is van példa leányt, asszonyt jelölő szónak menyétféle prémes állat nevére való átvitelére. Ami pedig az ’égbolt’ értelmű, két ny-nyel írandó menny-et illeti, e mögött ott van a mennyei melléknév, a mennyezet főnév, továbbá egy sereg összetett szó: mennybolt, mennydörgés, mennykő, mennyország stb. Vagyis két jól elkülönülő szócsaláddal van dolgunk, amelynek tagjait alakilag is megkülönböztetjük azáltal, hogy egy vagy két ny-nyel írjuk őket.
Olvasóim ezek után azt gondolhatják: jó, jó, egész érdekes, de van-e ennek bármilyen nyelvhelyességi vonatkozása? Igenis van. Mégpedig az, hogy bár a helyesírási szabályzatból teljes világossággal kiderül, hogy a két szócsalád tagjait hogyan kell helyesen, szabályosan leírni, hol itt, hol ott találkozunk olyan írásformákkal, amelyek ellentmondanak a szabályzat iránymutatásának. Arra is láttam már példát, hogy a meny-nyország szót írták kettőzetlen ny-nyel, menyország-nak, de újabban inkább az tűnik fel, hogy a fiatal nőt, menyasszonyt, illetve a fiú feleségét jelentő meny-ekből is mennyek lesznek. Kezembe került egy lap, amelynek egyetlen cikkében négyszer is kettőzött ny-nyel van írva a menyegző szó; az egyik nagy példányszámú rádió- és televízióújságban alig néhány hete ezt a műsorszám-megjelölést olvashattam: „Sztravinszkij: A mennyegző”; egy megyei lapunk pedig egy rendőresküvőről szóló híradásában így írt: „A mennyasszony nagyon szép volt.”
Az elmondottak jelentőségét nem akarom eltúlozni. A kiejtésben nem súlyos vétség, sőt még csak nem is számít igazi hibának a meny és a menny nem elég határozott megkülönböztetése, elkülönítése. De ha írásban bukkan elénk, ráadásul egymás közelében, akár egyetlen cikkben többször is, akkor már jogosan kapjuk fel a fejünket, mondván: túl szép a menyasszony! S ilyenkor bátran hozzátehetjük ezt a közhelybölcsességet is: olyan szép, hogy nem is lehet igaz, illetve esetünkben: nem is lehet helyes.
Nem is az.