Gödöllői szalagavató Sütő András színművével

Szellemi útravalóval búcsúzni egy kis közösségtől, esztétikai többlet-örömöt szerezni az elmenőknek, még diákbúcsúztató ünnepségeken sem volt eddig szokásban. Gondolom, ezzel a gödöllőiek is így vannak – a maga úti batyuját váró diáktól az élet meglepetéseit már ismerő tanáremberig, a hogyan tovább lépéseit (és költségeit) latolgató szülőtől a saját városa szellemi építkezését szívén viselő polgármesterig.
Gödöllőn a Török Ignác Gimnázium négy végzős osztályának február 8-i szalagavató ünnepségével egy tévhit örökre teret vesztett. Nem igaz, fogalmazódott meg bennünk a bizonyosság, hogy az Alma Mater csak apró csecsebecsékkel, száraz perecekkel és rozsdás félpatkóvasakkal képes teletömködni az érettségre váró diák batyuját. A diákelőadás, amelynek szemtanúi lehettünk, ennél sokkal többet jelentett. Sütő András fergeteges humorú vígjátéka, a Vidám sirató egy bolyongó porszemért (1987-ben Budapesten is megjelent a szövege) című színműve – ha áttételesen is – életre szóló üzenetet fogalmaz meg, s elsősorban talán leginkább az érettség előtt álló nemzedékek számára.
Érdemes megállnunk még egy, nem éppen mellékes mozzanatnál. Ez a szellemi útravaló üzenetként anyanyelvországunk ama részéből érkezett, ahol – és itt nem a „vidámságot” próbáljuk ellenpontozni – 1849 őszén diákok és professzorok serege, szélnek eresztett honvédek csapatai hiába próbálkoztak kimenteni a végzet várából, Arad falai közül a halálra ítélt tizenhárom tábornokot, akik közül másodikként épp a gödöllői Alma Mater névadóját, Török Ignác mérnököt szólította bitó alá a hóhér. A dolgok összefüggnek: a történelem is üzen, fiatalos helytállásra, nemzetszeretetre, az élet Isten adta értékeinek a megbecsülésére figyelmeztet.
És ha ezt irodalmunk egyik legnagyobbika, a Herder- és Kossuth-díjas Sütő András teszi, akkor még inkább oda illik figyelnünk. A gödöllői diákelőadás minden mozzanata arra utal, hogy az írói üzenetátadás szándéka (áttételesen a maturandusoknak szánt szellemi ajándékozás, az induló nemzedék feltöltése) a legjobb kezekbe került. Élet és történelmi sors fonódik egybe a színpadon, s kerekedik mindenek fölé a tiszta, természetes életkedv, a családunk és népünk, nemzetünk hagyományaihoz való értelmes ragaszkodás, amely nem tűr sem „idegen beavatkozást” (a hittérítő Prédikás az egykori kolhozosítók erőszakosságát is meghaladja időnként, a túlvilág gyönyöreiről szóló szövege akár az ötvenes évek párttitkárainak a szájába is illett volna!), sem hamis távlatosságot.

Emlékeztetnünk kell még valamire: a Tamási Áron-féle etikai, esztétikai magatartást napjainkban is tovább vivő író mestere a színpadi helyzetek bonyolításának, a nyelvi játékosságnak. Erdélyben erre íróembernek szüksége is volt a kommunista diktatúra idején, hiszen a magyar közösséghez bizony olykor csak nagy-nagy áttételekben, szinte példabeszédekben lehetett szólni. Nézőit néha akkor sirattatja meg, amikor talán nevetniük kellene, néha meg akkor nevetünk groteszk nyelvi és helyzetbéli fordulatain, amikor sírnunk kellene.
Mi is történik a Vidám sirató színpadán? A Mezőségen élő, megözvegyült Fügedes Károlyt – akire lányai „életbe röptetésének” a súlya nehezedik – a hittérítő és ájtatos szövegű Prédikás győzködi, álljon át szektájába, mondjon le addigi életviteléről, magyarán: adja be derekát az „idegen eszmének”. (Volt már erre példa történelmünkben.) A becserkészés sikerrel is járna, de megjelennek a „fehérnépek”, a lányok és Emma asszony, és fölnyitják Fügedes szemét.
A természetesség, az emberi tisztaság, az ösztönös hagyományőrzés megtestesítőiként megjelenő Fügedes-lányok a farsangi játékokról, mesékből, tehát a szóhagyományból többet tudnak Ádámról és Éváról, a világ keletkezéséről, mint a magát Isten földi helytartójaként feltüntető Prédikás. Nem csoda, hogy ők – mármint a fiatalok, az élet hosszú útjára csomagolók – tárják fel apjuk előtt a valóságot, őnekik köszönhető annak az üzenetnek a megfogalmazása, amely a színpadon játszadozó diáknak és nézők soraiban ülő szülőknek egyaránt szólt.
Az előadást követően, a szalagavató ünnepség kezdetén a Török Ignác Gimnázium igazgatója, Heltai Miklós a lényegre tapintott, mondván: vidámak voltunk, lelkünk mégis tele keserűséggel, hiszen a magyar sorsról szólt ma este itt minden mondat. Az összetartásról nagy-nagy nemzeti szétszórattatásunkban.
Gödöllőn valami új hagyományteremtés indult el február 8-án: az érettség előtt álló diákság a reális távlatokban való gondolkodás irodalmi példájával találkozott. Aligha képzelhető el ennél tartalmasabb útravaló.
(A Sütő-darab fontosabb diákszereplői: Fügedes – Bauer János, Prédikás – Janan Mirwais, Emma – Fábián Bogi, a lányok: Máté Gyopár, Csepregi Lili, Fazekas Réka, Szívós Enikő, Bocsik Fruzsina. Rendező: Fábián Bertalan és tanártársai.)