A honvédelem politikájának elmúlt négy évét értékelte mai tájékoztatóján Simicskó István. A katonák lakásépítési programjával kapcsolatban úgy fogalmazott: ha lakásokat nem is sikerült építeni, legalább kutyaólakat tudtak vásárolni 22 millió forintért a hadsereg ebeinek. Mint mondta, a tüzérségi fejlesztési programmal kapcsolatban sem az eredeti elképzelések valósultak meg, helyette 5 millióért napozóágyakat, majd plusz pénzekért napszemüvegeket és naptejeket vásároltak, amelyekről gyakran kiderült, hogy lejárt szavatosságúak – olvasható a fideszfrakcio.hu-n.
A helikopter-felújítási program is elmaradt – emelte ki Simicskó, hozzátáve: inkább fagylaltgépekkel szerelték fel a pilótákat, akik így óránként 150 kiló fagylalttal gazdagodtak, ahelyett, hogy repülési óraszámukat növelték volna meg. A gépjárműprogram ugyancsak elmaradt, helyette szobabiciklit vettek a vezérkari főnöknek – jegyezte meg.
A honvédelmi tárca közel száz ingatlant kíván értékesíteni a választásokig – hívta fel a figyelmet Simicskó István, aki szerint felmerül a gyanú, hogy luxuscikkek vásárlására kívánják fordítani az ebből befolyt összeget is. A Fidesz ezért kezdeményezte, hogy a parlament honvédelmi bizottsága számoltassa be a honvédelmi minisztert, mire kívánja fordítani a tárca ezt a pénzt. Simicskó István úgy tudja, a HM csaknem 14 milliárd forint bevételre számít az ingatlaneladásokból, ami szerinte még a Honvédkórház befejezésére sem elég, hiszen az 18 milliárdba kerülne.
Keleti György, a honvédelmi bizottság szocialista elnöke elmondta, a testület január végén, vagy február elején ülhet össze. Közölte: nincs akadálya az ülésnek, de hangsúlyozta, hogy a testület nem kíván telekügynöki szerepet betölteni – írja az MTV Teletext. Hozzátette: nem a honvédelmi bizottság hatásköre eldönteni, hogy milyen ingatlanok válnak feleslegessé a honvédelmi tárca számára, hanem az illetékes miniszter jogköre. A honvédelmi bizottság ez ügyben tájékoztatót hallgathat meg, véleményt fogalmazhat meg, ha pedig Simicskó Istvánnak aggályai vannak, akkor ezeket az ülésen elmondhatja.
Simicskó: Luxuscikkek vannak, a programok meg elmaradtak
Simicskó István szerint a kormány grandiózus ígéreteiból semmi nem valósult meg a honvédelem terén az elmúlt négy esztendőben. Elmaradt a katonák lakásépítési programja, a helikopter-felújítási valamint a gépjárműprogram – mondta a Fidesz politikusa, aki aggodalmát fejezte ki a honvédségi ingatlanok eladása miatt is.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!