Philippe Noiret: búcsúzik a vidám, csalódott színész

76 éves korában csütörtökön , hosszú betegség után elhunyt Philippe Noiret, a franca és az olasz filmművészet feledhetetlen eleganciát sugárzó, átütő tehetségű nagy alakja, 125 film és számos színpadi mű szereplője. Művészek és politikusok, Jean-Pierre Mocky filmrendezőtől Jacques Chirac köztársasági elnökig egyaránt megrendülten búcsúztatták.

Nem volt túl jó tanuló: az 1930-ban született művész elbukott az érettségi vizsgán, ám már ekkor több párizsi színház felfigyelt tehetségére.

1953-ban Gérard Philippe ismerte fel tehetségét és közbenjárására került Jean Vilar színházába, a Saint-Denis-beli Théatre National Populaire-be. A moziban már az 1950-es években feltűnt, egyik korai szerepe volt Louis Malle újhullámos kultuszfilmje, a Zazie a metróban pipogya nőimitátor nagybácsija, a nagyközönség azonban 1968-ban, Yves Robert Boldog Alexandre címszerepében, amelyben egy felesége által kizsákmányolt, jámbor farmerként az asszony halálos balesete után az édes semmittevésbe menekül. Ez indította el Noiret nemzetközi karrierjét is. Hollywoodban csak egy kis kitérőt tett, Alfred Hitchcock Topázában szerepelt, ugyanakkor Olaszország jószerével második hazája lett. Olyan emlékezetes filmekben játszott, mint Marco Ferreri A nagy zabálás (1973) – felejthetetlen négyest alkotott Marcello Mastroiannival, Ugo Tognazzival és Michel Piccolival – Mario Monicelli Barátaim (1975), Francesco Rosi A három fivér (1981) című alkotásai. Egyik legnagyobb alakítását Giuseppe Tornatore Új Cinema Paradisójában Alfredo, a megvakult mozigépész figurájában nyújtotta, de tökéletes volt a száműzött Pablo Nerudaként Massimo Troisi Neruda postásában (1994) is.

Vígjátékokban, krimikben, szatírákban, történelmi drámákban egyaránt játszott, összesen 125 filmben lépett kamera elé, mindig más volt és mindig önmaga. A francia közönség és kritika különösen Robert Enrico Az öreg puska (1976) című film ellenállójaként zárta a szívébe, amelyért elnyerte a legjobb férfi alakítás César-díját, de nagy sikert aratott a Zsaroló zsaruk sorozattá nőtt filmjében (1980), amely remek ellenpárja volt bölcs, a kis alvilággal „baráti kapcsolatokat” tápláló rendőrként a túlbuzgó Thierry Lhermitte-tel szemben. Mitikus párosokat alkotott Catherine Deneuve-vel, Annie Girardot-val, Romy Schneiderrel és Simone Signoret-vel.

Philippe Noiret nem volt más az életben sem, mint legkedvesebb figurái. Egyszerre volt benne valami a kifinomult arisztokratából és az élethabzsoló anarchistából, mindezt egy kellemes cinizmussal vegyítette. Ugyanakkor a szelíd tekintet mögött egy határozott ember rejtőzött, akinek kemény kézfogása volt, és utálta a mellébeszélést. „Annyira kevés illúzióm maradt az emberi természettel kapcsolatban, hogy már nehezen gurulok dühbe. Vidám, csalódott ember vagyok” – vallotta magáról. Ami pedig pályáját illeti, így szólt önértékelése: „Ha visszanézek, olyan embert látok, aki korrektül végezte a maga mesterségét. Csináltam komoly filmet, keveset, csináltam igénytelen filmet, szintén keveset. Az átlag nem rossz”.

AFP, MTI