A tavaly december elsején leváltott konzervatív mexikói elnök (2000-2006),Vicente Fox pénzügyminisztere vallotta be mandátuma közepén az El País riporterének, hogy „azért nem alkalmazunk igazi adóbehajtó intézkedéseket a gazdagok ellen, mert akkor megbuktatják a kormányt”.
Latin-Amerikában csaknem 500 millió lakos él, a földrész gazdasága harmadik éve 5 százalékos növekedést produkál, viszont ennek a népességnek a 41 százaléka nyomorog. Így nem csoda, hogy a kivándorlások célpontja az Egyesült Államok és Spanyolország, ahova megállíthatatlanul özönlik a latin-amerikai fekete gazdaságokból megélni képtelenek serege.
A napi 100 eurót kereső latin-amerikai népesség többsége úgy érzi, hogy az úgynevezett első – a diktatúrákból a demokráciába való – átmenet után hamarosan sor kerül a másodikra, amelyben döntő szerepet fog kapni az adózásból eredő bevételek újraelosztása. Az ún. latin-amerikai pénzarisztokrácia azért nem fizet adót, mert erősebbnek érzi magát az államnál, a 200 millió nyomorgó pedig magától értetődő okok miatt.
Daniel Zovatto, argentin jogász és választási szakértő, több latin-amerikai kormány tanácsadója, kormányzási és választási kérdésekben figyelmeztetett, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni az éves gazdasági növekedés és az érdemi fejlődés közé. Példának hozta fel Finnországot, Spanyolországot vagy az ázsiai országokat, ahol a nagy horderejű változtatások előtt elvégezték a szükséges egyeztetéseket az érintett társadalmi csoportokkal.
Zovatto elmondta, hogy a paktumok megkötésekor a felek engedményeket tesznek, vagyis adott esetben lemondanak a haszonról. Ha mégis elmaradnak ezek a szükséges megállapodások, fennáll az a veszély, hogy hamarosan visszatérnek Latin-Amerikába a hatvanas évek forradalmi mozgalmai.
New York
New York árnyai
