Tánc – Halál a tóban

Csütörtök, 12 óra – Na, jössz disznót herélni, János? – Ilyenkor? Ne hívd már délben! Majd megy délután. – Hová? – Misa bácsiékhoz. Meg a lovamat is meg kéne keresni. – A lovadat? – A kukoricásnál látták utoljára.

Péntek, 13.30
– Az jutott eszembe, hogy Péter horgászik. Lehet, hogy van halradarja.
– Honnan veszed, kislányom? Nem hiszem.
– Én meg tudom. Igen, mintha mondta volna. Fölhívom.
– Nincs, biztos nincs.
– Halló, Erzsi vagyok. Péter, van neked halradarod? Nincs? Kinek van? Mihálynak van? Mondod a számát? Igen, azért. Nem, még nem találták meg. Várj, keresek egy ceruzát. Anyu, adj egy papírt! Gyorsan. Igen, írom. Köszi, szia!
– Van?
– Halló, szia Mihály! Erzsi vagyok, Péter unokanővére, emlékszel rám? Utoljára Gabiék esküvőjén találkoztunk, három éve. Kéne egy halradar. Van? Amerikai típusú? Jó lesz, biztos. Tegnap belefulladt János a tóba. Anyu férje. Igen, aki akkor berúgott. Nem viccelek. Meg kell keresnünk. Ki tudod hozni a tanyára? Jó. Fél óra múlva találkozzunk a vasútállomásnál! Oké, háromnegyedkor.
– Kijön?
– Csónak is kéne. Van valakinek?
– Nincs, kislányom. Kinek lenne. Itt mindenki szegény.
– Mit tudom én. Tamásnak. Valakinek.
– Nincs itt senkinek.
– Fölhívom a tűzoltókat. Vagy nem is, a rendőrséget. Kicseng. Ez nem lehet igaz! Nem veszik föl. Na végre! Jó napot, tegnap belefulladt a nevelőapám a bányatóba. Kinn voltak a tűzoltók, de nem találták. Maguk voltak kinn? Nem? Igen, a rendőrök is kinn voltak. Azt mondták, hogy folytatják a keresést, ha lesz halradar. Szereztünk. Igen? Mikor? Engedélyt kell kérnie a parancsnokától? Negyedóra múlva visszahív? Kiírja a számom. Igen. Viszlát! Negyedóra múlva derül ki, jönnek-e. De Mihály már elindult.
– Azért ez hihetetlen. Hogy nincs halradarja egy tűzoltóságnak.

Péntek, 15.30
– Voltunk ma is.
– Igen? Mikor?
– Fél kettőkor.
– És?
– Semmi.
– Mihály, kifizetem a benzint. Hoztad?
– Kifizeted? Hagyjál már! Dehogy fizeted!
– Ilyen kicsi egy halradar?
– Ekkora. Segítsek?
– Segítsen. Nagyon nehéz ez a csónak. Vasból van. El sem szabadott volna hoznom, külön engedélyt kellett volna kérnem a parancsnokomtól, de hát már elegem van a bürokráciából. Hoztam, mert kellett. Na, fiúk, ide körém! Háromig számolok. Hű, de meleg van.
– Ez van a határőrségnél is, ott dolgozom.
– Bürokrácia? A bürokrácia eszi meg ezt az országot, az a fene sok tollforgató. Mentőmellény kell valakinek? Frigyes, gyere! Tudod, mi a nevetséges? Három tűzoltóautója van a városnak, de ebből egy mindig az olajmezőknél van, a másik kettő meg fika. Ha komolyabb tűz lenne, nagy bajban lennék. Tényleg. Na, fiúk, gyerünk!
– Lehet, hogy nem is kell ez a szerkentyű, amit hoztam? (hunyorít) Látja ott benn azt a sötét foltot?
– Látom. Kötél van, fiúk?
– Van, itt van.
– Na, gyerünk! Húzz bele, Frigyes! Kisasszony, vigye az édesanyját hátra, ültesse le oda az árnyékba!
– Miért?
– És ne engedje ide!

Péntek, 15.45
– Pali bácsi, nincs egy nejlonja?
– De van.
– Hozza csak! Ide, ni. Ide tegye! A halotthoz hozzányúlni nem szabad, értik? Mi csak azokért a nyomokért felelünk, amit mi okoztunk. A többi idegenkezűségnek bizonyul. Ne engedje ide az édesanyját! A csónakot visszatesszük, fiúk? Hallja, öreg, ittak?
– Csak egy-két pohár bort.
– Ilyen melegben én is szoktam. Aztán bele a jó hideg vízbe.
– Tiszta sár lett a lábam.
– Mosd le, Frigyes!
– Itt nem.
– Miért?
– Hagyjál már! Te lemosnád itt, főnök?
– Ugyan már! A múltkor az egyik víztározóban is találtak egy hullát. Azt ittad, gyerek. Na, mi lesz már, Frigyes? Mi ez a finnyásság?
– Hagyjál már, parancsnok úr, jó hogy be nem küldesz fürödni!
– Messze volt az. Elmosta már a víz. Na, a viszontlátásra! Átadjuk a terepet a rendőr uraknak. Ők fogják a helyszínt biztosítani, míg meg nem érkeznek a helyszínelők meg az orvos, aki megállapíthatja a halál beálltát. Mert hiába halt meg, hivatalosan ezt csak az orvos jelentheti ki. Amit mondtam, megmondtam. Hozzányúlni nem szabad.
– Anyu, gyere ide, nem is olyan borzalmas!
– Nem hiszem el!
– Nézd a szőke fejét...
– Istenem, Jánoskám! Nem hiszem el, jaj, jaj, miért is mentél bele a vízbe? Miért engedtelek el? De hiszen tegnap még ott voltál velem, még elszívtad a cigarettát, még megittad a kávéd. Még ott van a dohányod az asztalon. Meg az ágy, ahogy kikeltél belőle, meg a papucsod. Ezt nem hiszem el!
– Az édesanyja?
– Az édesanyám.
– És a halott?
– A nevelőapám.
– Nekem is nevelőapám van.
– Él még?
– Él.
– Maga mi?
– Hogyhogy mi?
– Hát mi? Tiszt vagy mi?
– Törzsőrmester. Én biztosítom a helyszínt.
– Értem.
– Kér cigarettát?
– Nem dohányzom. És maga vizet?

Péntek, 17.30
– Nem jönnek?
– De, biztos jönnek. Az előbb az ügyeletes tiszt még azt mondta, hogy bent voltak a helyszínelők.
– Dehát, hogyhogy még bent? Két órája szólt nekik, vagy nem?
– De. Két órája.
– Akkor szóljon megint!
– Hiába. Jönnek, amikor jönnek.
– Még jó, hogy szolgálnak és védenek.
– Ja.
– Maga miért lett rendőr?
– Magam sem tudom.
– Túl sok filmet nézett gyerekkorában?
– Ja, Columbo meg Kojak. Két és fél évig voltam fogdán. Nem mint rab, hanem mint őr. Rosszabb, mint a börtön. Tévé nincs, az ablakokat résre lehet kinyitni a rács miatt. Most itt van harminc fok, ott benn ilyenkor minimum negyven, meg lehet halni a melegtől. Csak ágy, körülötte két lépés hely. Van, aki ártatlan, de csak fél év múlva derül ki, na és akkor mi van? Semmi. Nincs kárpótlás vagy bocsánatkérés, semmi. Nuku. Rosszabb ez az előzetes, mint a börtön.
– Akkor a pénz miatt lett rendőr?
– A pénz? Tudja, mennyit kapok? Százhúszat pótlékokkal együtt. A városiak meg ennyit sem. Én is azt hittem, hogy egy állami cég nem így működik, de ez még annál is rosszabb, a legrosszabbnál. Niva. Ismeri?
– Orosz.
– Az orosz államadósság fejében kaptuk, de úgy, hogy majdnem szétesett. Újra kellett húzni a csavarokat. Tudja, mennyivel képes menni? Száztízzel. A múltkor a cigányok nevetve elhúztak előlünk a húszéves Mercijükkel. Mi meg utánuk a földúton.
– Elkapták őket?
– Dehogy kaptuk. Akkor ment tönkre a vízpumpa, amit saját pénzből dobtunk össze, és egy haver berakta. Mert ha elvisszük a szervizbe, egy hónap, mire visszakapjuk, addig meg mivel járunk.

Péntek, 18.30
– Ki ő?
– A halott édesanyja. Nyolcvanhárom éves.
– Ki hívta ide? Nincs itt mentőautó, ha rosszul lesz.
– Jaj, Jánoskám, kicsi fiam, hát hogy tehetted ezt az édesanyáddal? Hát hogy vagyok én ilyen szerencsétlen? Eltemettem a másik fiamat, most meg te is?! Hát hogy tehetted ezt az édesanyáddal? Hát muszáj volt abba a hideg vízbe belemenned? Gyerekkorod óta jó úszó voltál, még az apád tanított meg, hát hányszor elmagyaráztuk? Hányszor, Jánoskám! Hogy tehetted ezt? Hát még tegnap reggel beszéltünk, hát még megígérted, hogy összeszeded a szénát! Jaj, jaj, kicsi fiam, hát nekem kellett volna elmennem, nem neked.
– Ne menjen oda, néni!
– Nem érinthetem meg?
– Menjen onnan! Nem. Nem lehet.
– De hát a saját édes fiam!
– Akkor sem. Még magára fognák.

Péntek, 19.00
– Csak családtagok vannak itt? Ön kicsoda?
– A nevelt lánya.
– És azok?
– Az édesanyja, a felesége és a legjobb barátja, Laci.
– És az az öregember?
– Ővele volt, amikor belefulladt.
– Értem. Hívja csak ide az öreget! Felvesszük a jegyzőkönyvet. Zolikám, te meg menj, és fényképezz! Itt a gumikesztyű! A víz hőmérsékletét ne felejtsd el megmérni!
– Menjen arrébb! Fényképezek.
– Jöjjön csak, öreg! Mondja el, hogy történt!

Péntek, 20.30
– Menjenek oda a legutolsó kocsihoz! Mindenki menjen a legutolsó kocsihoz! Dolgozunk.
– Mit dolgoznak?! Maguk dolgoznak? Öt órája várunk magára. Jó, hogy nem éjszaka jön! Maguk dolgoznak? Mint tegnap a tűzoltók? Hogy nem bújik a búvárruhájába, mert nem fizetik meg?! Hát ha valamelyik miniszter halt volna meg, akkor belebújt volna? Akkor tíz helikopter körözött volna itt a tó körül minimum, meg százan keresnék. Hát nem tenger ez, csak egy kicsi tó! De úgy eveztek tegnap azok a tűzoltók, mintha sétahajókáztak volna. Hát az egyik is ember meg a másik is. Hát nem ugyanaz?
– Gyere, Laci! Hagyd már!
– Dehogy megyek! Most meg azt mondja a doktor úr, hogy dolgozunk?! Amikor öt órát vártunk rá?! Hát már belepték a legyek. Miért nem mentem utánad, János, tegnap? Ó, ha tudtam volna, hogy a tóra mész, mi is akartunk fürödni a bátyámmal. De hát miért is mentél a mélybe? Hát nem elég, ha mellig ér a víz? Láttam egy lovaskocsit, de nem is figyeltem, hogy nem te ülsz a bakon, ki gondolta volna, hogy Ördögh Pali az. Csak azt láttam, hogy rohan a kocsi. Mondtam is a testvéremnek, hogy nézd csak ezt a Jánost, hát ezt a lovat is tönkreteszi? Hát nem elég, hogy egyet már eltemetett? Jaj, Jánoskám, tudod, hogy soha nem sajnáltam tőled azt a pohár bort. Soha. Bárcsak ihatnék még veled! Mint tegnapelőtt, amikor azzal dicsekedtél, hogy negyven mázsa cementet hordtál föl a padlásra. Büszke voltam rád, hogy te vagy a legerősebb a környéken. A legeslegerősebb, mindenki téged hívott, ha baj volt. Aztán mégis milyen gyenge vagy, hallod?! Hogy mehettél el ilyen fiatalon? Hogy mehettél el? Nem is értem. Ha itt lettem volna veled, kihúztalak volna. Megmentettelek volna. Meg én, és jót nevethetnénk az egész bagázson.