Die Welt (Welt.de)
A konzervatív német napilapban Christoph B. Schiltz Oettinger titkos missziója Brüsszelben című cikkében elemzi a leendő uniós biztos óvatos ismerkedését leendő munkahelyével.
Günther Oettinger, a berlini kormány által kijelölt uniós biztos hétfőn a brüsszeli Európa-negyedbe látogatott, találkozott a bizottság vezető politikusaival és EP-képviselőkkel.
A baden-württembergi miniszterelnök legkésőbb 2010 februárjában fogja elfoglalni új brüsszeli hivatalát. Akkortól viszont valóban alakítani kívánja a politikát, és nem a történések puszta szemlélője kíván lenni. Ehhez viszont Oettingernek egy valóban fontos biztosi posztra van szüksége, ráadásul kabinetjének kiváló tanácsadóira, akik segítik őt tájékozódni a brüsszeli dzsungelben.
A sváb politikus kezét tördelve keresi leendő szakértőit. Már számtalan kabinetlista landolt a zsebében ajánlásokkal a párttársaitól az állítólag legjobb szakemberekről. De kiben bízhat Oettinger a csúszós brüsszeli parketten? A helyzetet csak súlyosbítja, hogy még mindig nem tudja, mit akar.
Oettingernek valóban ipari vagy energiaügyi biztosnak kell lennie? A kereszténydemokrata politikus szívesen foglalkozna a gazdasággal és a valutaügyekkel. De ezért a jelenlegi valutaügyi biztos, Joaquín Almunia lesz felelős.
Oettinger ezekben a napokban tárgyalni fog José Manuel Barrosóval, a bizottság elnökével. A lap értesülései szerint a kancellár az ő „kedves Güntheréből” szívesen csinálna ipari biztost. De mit érne vele? Az ipari biztos Brüsszelben szinte mindenbe beleszólhatna, de mások döntenének helyette. Ráadásul Barroso a jövőben maga lesz illetékes a bürokrácia leépítéséért, eddig ez volt az ipari biztos egyik legfontosabb feladata.
A német gazdaság befolyásos körei azt szeretnék, ha Oettinger ezért energiaügyi biztos lenne. „Erre a területre mintegy 15-en jelentkeztek” – fogalmazott egy magas rangú uniós bürokrata. Barroso három hét múlva dönt. Az idő szorít.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (Faz.net)
A konzervatív német napilapban Berthold Kohler Egy szegénységi bizonyítvány című kommentárjában bírálja a liberális külügyminiszter viselkedését a Steinbach-ügyben.
Varsó elégedetten tekint az új német külügyminiszterre, mert első útja Lengyelországba vezetett. Az ottani elnök még azt is megengedte, hogy helyet foglaljon mellette a szófán. Westerwelle időnként szem elől téveszti, melyik országot is szolgálja külügyminiszterként.
Varsó nem akarta, hogy Németországban jöjjön létre az a hely, ahol a több mint 12 millió német elüldözésére emlékeznének, amiért Steinbach asszony évek óta harcolt. Olyan személyek is támogatták a központot, akiket igen nehéz lenne revansistának nevezni. A lengyelek félelme, hogy egy ilyen elüldözések elleni központ (a többes szám része a programnak) a bírálatok céltáblájává tenné őket. A Steinbach asszony által előzetesként szervezett kiállítás kiegyensúlyozottságát nem érhette kritika, inkább a német áldozatok sorsával foglalkoztak túl keveset.
Dicséretes módon Lengyelországnak igen sok barátja van Németországban (főként az SPD-ben), másrészt a kereszténydemokraták nem akarták teljesen a szőnyeg alá söpörni az elüldözöttek emlékének megőrzését, ezért a nagykoalíció abban állapodott meg, hogy Steinbach kezdeményezése beolvad a szövetségi állam Menekülés, elüldöztetés, megbékélés nevű alapítványába. Az alapszabály szerint az alapítványi tanácsba mindössze három tagot jelölhet a tizenháromból az Elüldözöttek Szövetsége (BdV), mivel a döntésekhez többség kell, ráadásul az alapítvány elnöke vétójoggal rendelkezik. Steinbach akár fejre is állhat, a három BdV-küldött egyedül semmit sem tud elérni.
Ennek ellenére Varsó ámokfutásba kezdett, amikor Steinbach el kívánta foglalni saját alapítványi helyét. Az SPD pedig együtt futott vele. A BdV a kereszténydemokraták tapsától kísérve, jobb időkre várva üresen hagyta Steinbach alapítványi helyét. Az a remény, hogy ez a polgári koalícióval eljönne, tévedésnek bizonyult.
Westerwelle úgy véli, ebben az ügyben nemcsak az SPD eddigi szerepét kell átvennie, de még rajtuk is túl kell tennie. Varsóban úgy látják, az ő személye a garancia, hogy a „szőke bestia” ügyét semmissé tegye. Eszerint a német külügyminiszter a régi lengyel követelések eszközévé vált.
Figyelemre méltóak Westerwelle érvei is. Steinbach nem támogatta a német–lengyel határszerződést – mondta Westerwelle, ami érthető fenntartásokhoz vezetett Lengyelországban. A szerződés megszavazását Westerwelle kormánykollégája, Peter Ramsauer (CSU) közlekedési miniszter is megtagadta. Akkor neki is távoznia kellene a kormányból, hiszen miként tárgyalhatna Lengyelországgal a határforgalomról. S mi van azokkal a politikusokkal, akik húsz éve még ellenezték a német egységet? Ha minden bizottságot és grémiumot megtisztítanánk tőlük, akkor számos testület elég üres lenne.
Ez az ügy, ellentétben a külügyminiszter vélekedésével, nem a Lengyelországgal történő kibékülésről szól. Steinbach ügyének azért akkora a támogatottsága a lakosság körében, mert Németország és elüldözötteinek kibékülését szolgálja, úgy, hogy elismerik nehéz sorsukat. Az a „látható jel”, amiről a nagykoalíció döntött, az együttérzés jele volt.
Hogy Németország még képes erre, vasárnap egy labdarúgó-stadionban, Robert Enke temetésén bebizonyította. Erika Steinbach nem kapus, és nem minden párttársa szereti. A keresztény–liberális koalíció sem labdarúgó-egyesület. Botrány és a második Merkel-kormány, valamint a Németország elüldözöttjeivel történő bánásmódjának szegénységi bizonyítványa lenne, ha attól a nőtől megtagadnák az alapítványi tanácsban történő részvételt, aki nélkül az egész kezdeményezés nem is létezne.
origo.hu
Fiktív bérleti szerződésekkel is kivehettek pénzt a Tisza Párt kasszájából
