A lóversenypálya másik oldalán

Vannak olyan hivatások, amelyek képviselőire gyermekkorunktól sóvár szemekkel nézünk. Azután felnőttként mégis csupán kevesünkből válik űrhajós, pilóta, tűzoltó, rendőrnyomozó, színész. Persze éppúgy ritka a Nobel-díjas kutató, vagy teszem azt az afrikai vadász, netán az olimpikon. De ott vannak a kevéssé ismert, s ezért nem nagyon irigyelt munkák, amelyek, ha többen tudnának róluk, joggal kerülhetnének az előbb említettek sorába. Ilyen például a lóverseny közvetítését vezető szpíker szerepe. Székely István újságírónak, a Sportfogadás munkatársának, a lovak és a hajtás szerelmesének arra is jut ideje, hogy az ügető futamait közvetítse a fogadóknak.Akit érdekel, hol találkozhat Székely István vagy váltótársa és barátja, Sipos Tamás hangjával, az próbálkozzon az ügetőpálya zárt láncú televíziós rendszerével, amelynek műsorát követheti a fogadóirodákban vagy ahhoz hasonló jogosítvánnyal felruházott kocsmákban, esetleg – szobaantenna segítségével – az otthonukban.A riporter munkáját – szemben az olimpián dolgozó kollégáival – mindössze egyetlen monitor segíti a tájékozódásban. Kárpótlásul minden további nélkül fogadhat bármelyik futamra. Székely István nem él ezzel a lehetőséggel, ám ő is drukkol a számára szimpatikus hajtóknak, lovaknak – persze úgy. hogy ez a hangjából ne érződjék ki.– A lehetőségekhez képest igyekszem tárgyilagosan közvetíteni, azonban egy izgalmas futam nyilván magával ragad – vallja be. Visszatérő kérdés, vajon a lovas- játékok azon ágai, mint a galopp vagy az ügető, sportnak tekinthetők-e, netán puszta szerencsejátéknak? Székely István a válaszért visszavezet a múltba.– A lovaknak korábban fontos gazdasági és harci szerep jutott. Azért, hogy kipróbálhassák az állatokat, versenyeket rendeztek. A gyökerek Angliába nyúlnak. Hamar nyilvánvalóvá vált: a lovak származása, vérvonala alapján ki lehet választani a rátermettebbeket. Mára maradt a versenyzés, amit én egyértelműen sportnak tartok. A hajtónak komoly tudásúnak kell lennie a tekintetben, hogyan ossza be lova erejét, miként helyezkedjen a pályán, mi módon parírozhatja a lovat.A tulajdonosok, érthető módon, kíváncsiak lovuk képességeire, s ennek kiderítésére amatőr versenyzőként maguk is a kocsiba pattannak. István mint amatőr hajtó meglehetős tapasztalatokkal bír a sportág finomságait illetően, s ennek köszönhetően közvetítései tökéletesen szakszerűek. Már középiskolásként az ügető rendszeres látogatói közé számított. Az őszi és a téli napok zöme ott találta a pálya szélén.– Megfogott a lámpafényben kavargó színes dresszek világa. Szent áhítattal bámultam a hajtókat, idomárokat. Számomra a pálya szélén körbefutó korlát nem-csak fizikai valóság volt, de eszmeileg is elválasztotta a hétköznapokat a lovak irigyelt világától – emlékszik a múltra. Már javában újságírással foglalkozott, s kedvenc sportágának eseményeiről tudósíthatta olvasóit, amikor végre valóra válthatta élete nagy vágyát. Sipos Tamás a barátjától, Árokszállási Páltól tanulhatta meg a hajtás fortélyait. Egy évig lassú munkában, azaz körbe-körbe, gyakorta a mester mellett ülve, azt követően gyors munkában, vagyis versenykörülményeket imitálva gyakorolt. Azután jöhetett a várva várt megmérettetés az ügetőn. Miután megszerezte a hajtási engedélyt, csupán egyvalami hiányzott a tulajdonosi versenyen való induláshoz: a tulajdon, tehát a ló.Árokszállási mesterrel közösen vásárolták meg Jakutot. Vele Székely István sohasem nyert. Állítja: nem a saját hibájából, miközben érezni, mély szeretettel gondol vissza Jakutra. Ennek ellenére Istvánt végzetesen és véglegesen magával ragadta a versenypályák világa, az egymással való mérkőzés borzongató izgalma. Következő lépésként megszerezte az amatőr hajtói engedélyt. Ehhez elméleti, illetve gyakorlati vizsgán kellett megfelelnie. Ez leginkább a jogosítványért folytatott küzdelemhez hasonlít. A vizsgára készüléskor felkészítik a hajtót a pályán várható eseményekre, s arra, mi módon lehetnek úrrá a nem várt helyzeteken. Istvánnak mindez, majd később a versenyzés jól ment, hiszen tizenhárom futamot nyert meg.– Elsősorban a lótól függ minden. Én olyan állatokat kaptam, akik nem tartoztak a legjobbak közé, ugyanis a nyerőkkel nyilván saját gazdáik álltak rajthoz. Engem viszont kárpótolt a dicsőség.