Tallózó

Profil
Aki az osztrák hetilap feltétlen, dogmatikusan balliberális vonalához szokott, szinte nem hisz a szemének, amikor az ENSZ fajgyűlölet elleni konferenciája előkészületéről olvas gúnyos cikket éppen e témáról és a konferenciának otthont adó fekete vendéglátó polgármesterről. Főként akkor nem, amikor elolvassa a cikk egyik szerzőjének nevét, Georg Hoffmann-Ostenhofét, akinek Konrád Györggyel készített interjújában azt olvashattuk: „Meg kell akadályozni, hogy a médiák hatalma és a politikai hatalom ugyanabban a kézben összpontosuljon, mert az csaknem egyeduralmat jelent.” Annak, aki rosszra gondol: Konrád Berlusconit értette alatta. Berlusconit, akit Konrád „átmeneti jelenségnek” tekintett (Sajtószemle, 2001. május 22). Az Ostenhofnak nem kevésbé radikálisan balliberális társával, a liberális osztrák Der Standard itteni tudósítójával, Gregor Mayerrel együtt készített Demszky-interjújában bemutattuk Hoffmann-Ostenhof múltját is (Tallózó, 2001. február 3). A ’68-as lázadó nemzedékhez tartozó újságíró Trockijnál találta meg önmagát, mert Trockij elemezte egyedül – legalábbis szerinte – a fasizmust. Barátaival meg is alakította a forradalmi marxisták csoportját. Staberl, a konzervatív Neue Kronen-Zeitung nagy publicistája Ostenhofról „az én bolsevikom”-ként szokott olykor megemlékezni, mint aki könnyű fajsúlyú hulladékként merült fel a hullámokból azután, hogy az Arbeiter Zeitung c. napilap – Ostenhof korábbi megjelenési helye – selejtként úszott le a Dunán. Az interjúban Demszky egyébként elmondja, azért lett az SZDSZ elnöke, hogy megmentse Magyarországot a Haider-effektustól.
E kissé hosszúra nyúlt bevezetőre azért volt szükség, hogy mélyebben átérezhessük azt a meglepetést, amelyet a szokatlan, gunyoros hang kelthet a lap olvasóiban a fajgyűlölet áldozataival kapcsolatban.
Kezdjük tehát a cikk kiemelt alcímével: „Rasszizmus. Az ENSZ fajgyűlölet-konferenciájának előterében kevesebbet beszélnek a jövőről, mint a múltról”.
Smangaliso Mkhatshwa, Durban polgármestere kétségbeesetten igyekezett meggyújtani városában a „tolerancia jelképes fáklyáját”. A projekt a tervezettnél nehezebbre sikerült. Csak három kísérlet után kapott lángra a fáklya. Az arra járóknak kellett kisegíteniük gyújtószerszámmal a polgármestert.
Így kezdődött a múlt héten a visszaszámlálás az ENSZ-nek a fajgyűlölet és idegenellenesség témájában rendezett világkonferenciájára, amely péntektől egy héten át ülésezik. Ugyanakkor Dél-Afrikában mindenütt szirénák visítottak... Közben több ezer mozlim tüntetett Fokvárosban. Követelték, hogy Ariel Saron izraeli miniszterelnököt adják ki egy háborús bűnöket tárgyaló bíróságnak. Azt kiabálták, hogy a „cionizmus egyenlő a rasszizmussal”, és felpanaszolták azt a „holokausztot”, amelyet véleményük szerint a palesztinoknak kell elszenvedniük Izrael kezén.
Ilyen disszonáns volt az ENSZ-konferencia startlövése, amelyen több mint száz külügyminiszter és nem kormányzati szervek több ezer képviselője vesz részt. Egy ideig majdnem úgy tűnt, mintha a konferencia már kezdete előtt szétdurranna. Az amerikaiak, de más nyugati hatalmak is bojkottal fenyegettek. Nem akartak helyt adni annak az afrikai követelésnek, hogy bocsánatot kérjenek a gyarmattartás és a rabszolgaság miatt. Féltek attól, hogy fizetniük kell a múltért. Az amerikaiak akkor is bojkottálni akartak, ha az araboknak netán sikerülne Izraelt általában rasszista latorként pellengérre állítani. De közben kiderült, van kompromisszumra lehetőség. A rasszizmuskonferenciára sor fog kerülni. Az amcsik eljönnek. Az még bizonytalan, hogy hivatalos izraeli delegáció utazik-e Durbanbe.
A szerzők ezután ismertetik, miként kapott gellert a konferencia az előkészületek során, s nehezményezik, hogy múltbeli sérelmekkel és nem azzal foglalkozik, hogy mit lehet tenni a jelenben és jövőben a rasszizmus szellemével. A résztvevők most át akarják értékelni a történelmet. Történelmi bűnökről és kárpótlásról kívánnak vitázni. A vízió helyett visszapillantanak. És a holokauszt volt az a prizma, amelyen át a múltba tekintettek.
Köldöknézés alcímen ezután a Profil arról ír, hogy a történelmi fajgyűlölet minden áldozati csoportja elsőként a saját fájdalmát hozza fel. Jellemző volt erre a holokauszt szó írása körül kialakult vita. Az amerikaiak és az izraeliek azt akarták, hogy nagy kezdőbetűvel írják, de a többiek a kis kezdőbetűhöz ragaszkodtak, mert szerintük a történelemben több holokauszt volt. Mikor a többség akarata érvényesült, az amerikaiak és az izraeliek elhagyták a termet.
A szerzők ezután Dan Diner német-izraeli történészt idézik, aki szerint „az, hogy a feketék az USA-ban és Afrikában vagy mások máshol saját, fájdalmas történelmükért kártérítést követelnek, a holokauszt paradigmatikus jelentősége nélkül nem magyarázható”. Bizonyos szempontból „a feketék átveszik a zsidóknak a saját történelmükre alkalmazott narratíváját azért, hogy jussukhoz jussanak”. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ – vezető német konzervatív napilap) pedig egyértelművé teszi, hogy az a történelmi igénykatalógus, amelyet különféle népek, kisebbségek és régiók a durbani konferenciára való előkészületükben összeállítottak, inspirációját a koncentrációs táborok kényszermunkásainak német és osztrák kártalanításából, valamint a zsidó szervezetek, a svájciak és a német bankok közötti milliárdos kiegyezésből merítette. A múlttal való szembenézés többé már nem német specialitás, írja az FAZ, mely szerint a történelempolitika nemzetközi méreteket öltött.