Vannak nagy nemzetek, amelyek történelmet diktáltak, világra szóló tetteket hajtottak végre, gyarmatbirodalmak urai voltak, ám a konyhájuk nem vetekedhet egy kis balkáni államocskáéval sem. Fénykorában a brit birodalom fölött sosem nyugodott le a nap, a németség mindenkor Európa motorja volt, a spanyolok meghódították három kontinens összes kincsesbányáját, de az angol, német és spanyol konyhát nyugodtan el lehet felejteni. Az utóbbi például minden gyarmati behatása ellenére, szürke és szegényes, egy napon sem említhető az olaszok vagy franciák ízeivel és ízlésével. Ilyen megfontolások után néztünk be a Csengery utcai La Tasca étterembe, amely Restaurante Espanol néven szerepel a „szaknévsorban”.
A hely autentikus ételeket és borokat kínál Spanyolország legkülönbözőbb régióiból. Az étlap jó első benyomást tesz, és a fiatal pincér közreműködése is sokat hozzátesz a megfontolt és – utóbb kiderül – kritikailag helyes rendeléshez. A rend kedvéért a közismert nemzeti levessel, a gazpachóval indítunk, a cseréptálnyi zöldségleves csak annyiban különbözik az eredetiben megismerttől, hogy az alapanyaga autentikus magyar paradicsompüré. Ugyanígy járunk a hideg előételként rendelt spanyol sült paprikával – az meg konzerv formában készen kapható olajos pritaminsaláta. Később a főétel szószában találkozunk újabb hazai termékkel, az ecetes gyöngyhagyma személyében, viszont a magyarénál sokkalta szívélyesebb spanyol vendéglátás jeleként rögvest egy-egy pohár finom sangria és fokhagymás-fűszeres vajas pirítós kerül az asztalra ajándékként, elősegítendő a menű nyugodt végiggondolását.
A fentebb említett országok nagy szerencséje, hogy tengerük van, ami nagyot lendít a szárazföldi ételek reménytelenségén. Lazacfilét rendelünk tehát a la plancho – vason sütve – sáfrányos rizzsel, mellé friss salátával. A hal kifogástalan, finoman ízesítve és átsütve, a zöldsaláta meglepetése, hogy a lila hagymakarikák íze narancsdarabokéval keveredik – kellemesen. A séf ajánlataként az asztalra érkező sáfrányos tejszínes nyúlgerinc azonban teljes gasztronómiai melléfogás. Liszttel ragacsossá habart szószban fáradtan heverő, szikár és ízetlen csontos húsdarab, amin nem segít a már említett gyöngyhagyma sem. Kár volt ezért a nyúl komáért, bárminő más módon ehetővé lehetett volna tenni, csak így nem. Az eredeti spanyol konyhában is bőven jelenlévő arab hatásokon töprengünk. Szerencsére a finálé jól sikerül: a desszertként rendelt karamellás flan – pudingféle – abszolút rendben van. Igen kellemesen itatja magát a ház sangriája, és aki barátja a jó csapolt sörnek, kedvére fraternizálhat a kitűnő Pilsner Urquell-lel.
A La Tasca igazán rendes hely, a felszolgálás is korrekt, de ami az eredeti spanyol temperamentumot illeti, azt másutt kell keresni. A háttérből előszűrődő, bámulatos spanyol gitárzene tüzességéből és a leginkább hűvösnek nevezhető konyhából olyasféle langymeleg hangulat keveredik, ami sem ételben, sem italban nem esik jól.
Privát úr
Rapid délutáni friss – Padlássöprés: így csinálná a Tisza Párt + videó
