A köztisztaság ötszáz éve

Évszázadokra tekint vissza a főváros köztisztasági rendszerének kialakítása. Az első írásos dokumentumok szerint már a XV. században számos magyar város szabályozta és rendezte a köztisztasági teendőket.

Úgyszólván az eső tisztogatta az utcákat az egész XVIII. század folyamán – írja a korral foglalkozó művében Gortvay György. Persze korántsem biztos, hogy ennyire egyszerűen megoldódott Pest és Buda köztisztasága, hiszen a fennmaradt dokumentumok szerint számos tanácsi rendelkezés foglalkozott a kérdéssel. Sőt az 1440-ben keletkezett úgynevezett budai jogkönyv szerint a szemét elhordására és annak ellenőrzésére felügyelőt jelöltek ki, akit nemes egyszerűséggel Szemétgrófnak neveztek el.
Az 1686-os ostrom után a szeméttel és törmelékkel borított budai utcákat rabok takarították. 1723-ban a hadnagyok és a hozzájuk tartozó darabontok ellenőrizték a köztisztaságot, majd Budán három fertálymestert jelöltek ki e poszra. Terézváros vezetői a hetvenes években kötelezték a háztulajdonosokat, hogy legalább hetente egyszer sepertessenek a házuk előtt.
Mária Terézia korában szemételtakarításra és elhordásra igen jelentős összegeket fordítottak Budán és Pesten is. Külön rendelet szólt arról, hogy a tisztítómunkákat rabokkal kell elvégeztetni. Sőt, a városi tanácsok a takarításnak különböző módjait is meghatározták: a seprést, a locsolást, télen a jég feltörését, vagy a járdák leszórását reggel 8-ig be kellett fejezni.
1808-ban úgynevezett Szépítési Bizottság alakult, melynek tevékenysége elsősorban Pestre vonatkozott. Az elnök, József nádor mellett további három tanácsnok és három választott polgár, egy építész, egy mérnök, egy kőműves, egy ács és néhány tisztviselő foglalatoskodott a város képével, fejlődésével, amelyhez természetesen a köztisztaság is hozzátartozott. A bizottság központi figurája Hild János, majd fia, Hild József volt.
A budai utcákat még az 1830-as években is rabok takarították. A börtönjegyzőkönyvek részletesen lejegyezték, hogy hetente hány rab dolgozott az utcákon. Ezekben az esztendőkben a köztisztaság már nagyon fontos kérdés volt, ezt jelzi, hogy a korabeli sajtó is gyakran foglalkozott az utak és utcák tisztán tartásával.
A Bach-korszakban a budai és pesti tanácsi jegyzőkönyvek több oldalon keresztül foglalkoztak a kérdéssel. A köztisztaságot a rendőrség felügyelte, erre utal egy 1851-ben készült jegyzőkönyv: „A kerületi rendőrkapitányság megkerestetik, hogy az utcákat, közterületeket tisztítsa és a szemétlerakást ne tűrje.” A szemétlerakást Pest város hét pontjára korlátozták: eliszaposodott tavakat, gödröket, árkokat jelöltek ki e posztra. Azt is elrendelték, hogy a házakból a szemetet csak kocsikon lehessen elhordani.
Jelentős évszám volt az 1840-as esztendő, ekkor kezdődött ugyanis az intézményes szemétgyűjtés Pesten. A kezdeményező Emmerling János fuvaros volt, aki jó üzletet látott a felesleges hulladék elhordásában. Említésre érdemes az 1849-es esztendő is. A budai Vár visszafoglalása után ugyanis olyan mennyiségű szemét halmozódott fel a várfalak mentén, hogy Kossuth Lajos egyenesen a belügyminisztertől kért segítséget.
Buda, Pest és Óbuda egyesítése után az Üllői úti görög temető mellett jelöltek ki egy új szemétlerakóhelyet. 1874-ben Budapest egész területére köztisztasági és közegészségügyi szabványt terjesztettek ki, s ezzel egy időben a főváros vezetése megkezdte egy új, egységes szabályzat létrehozását is.