A T. Ház megkerülhetetlen

Helyben hagyta a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a másodfokú bíróságnak azt a döntését, amellyel elutasította a fővárosi önkormányzat keresetét, mert a szerződésben vállalt kötelezettségvállalás mögött nem volt országgyűlési hozzájárulás. Gondolom, a döntés mindenki számára, még a vesztes fél számára is megnyugtató lehet, mert eloszlatja azt a tévedést, hogy a mindenkori kormány, különösen egy lelépő az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kötelezettséget vállalhat, és esetleg az új parlamenti ciklusban fellépő új kormányt túlnehezült kötelem elé állítja, a kitűzött program feladására szorítja.
Ismeretlen annak indoka, hogy a Horn-kormány működése alatt miért nem hagyatta jóvá a szerződést az Országgyűléssel, miért akarta azt a választások után megalakuló – ismeretlen összetételű – parlamentre és kormányra bízni.
Vannak olyan szerződések, amelyeknek létrejöttéhez nem elég a felek egyező akaratnyilvánítása, hanem még egy további feltétel: harmadik személy beleegyezése vagy hatósági jóváhagyás szükséges, mert a létrehozni kívánt szerződés közérdeket vagy harmadik személy törvényes érdekét is sérti. Ilyenek voltak a devizakorlátozás szabályai is.
Az adott esetben is tör-
vény adta korlátozás, hogy a szerződéskötés és folyósítás csak a költségvetési törvényben foglalt előirányzatok alapján történhet.
Figyelemmel az előadottakra, érthetetlen a jogi műveltséggel rendelkező Demszky Gábor főpolgármester vádja, hogy nem jogi, hanem politikai döntés született, és én is ennek érdekében a metróperről, a Magyar Nemzetben közölt írásommal a bíróságot befolyásolni akartam.
Befolyásolási szándékom nem volt és nem is lehetett, csupán a perbeli vita eldöntésénél mellőzhetetlen, de a peres eljárásban figyelembe nem vett jogszabályokra kívántam a figyelmet felhívni. Írásom egyebet nem is tartalmaz.
A közölt dolgozatomban már feltettem a kérdést, vajon miért nem rendezték a megállapítási perben a peres felek jogviszonyát a maga teljességében. Erre a teljesítés iránti perben, a másodfokú eljárásban a Legfelsőbb Bíróságon került sor. Ennél többet most sem írnék, ha a főpolgármester úr tévedését, inkább felháborodását nem kellene eloszlatnom.
A megkötött szerződés nemcsak polgári jogi, hanem közjogi (közigazgatási) elemeket is tartalmaz, ezért a helyes tényállást és az abból levont jogi következtetést a szerződés valamennyi tényállási elemének egybevetése alapján lehet megállapítani. Mindennek vizsgálatára csak a behajtási perben, a Legfelsőbb Bíróságon került sor.
A metróperben hozott és nyilvánosan kihirdetett ítéletekből egyértelműen megállapítható, hogy a főváros hathatósan képviselte álláspontját, és hivatkozott az őt támogató helyes és téves érvekre is. Mindez nem volt mindvégig elmondható az állam képviseletéről.
Véleményem szerint a fővároshoz intézett elállási jognyilatkozat hiányos, mert az a felmondás indokaként csak a kormány határozatára utal, ami kizárja az utalványozást. A legfontosabb érvről, arról, hogy az Országgyűlés hozzájárulása nélkül a szerződés nem hatályos, említés sem történik. A harmadfokú megállapítási perben a Legfelsőbb Bíróság elé terjesztett felülvizsgálati kérelem nem támadja a jogerős ítéletnek a felmondás érvénytelenségét megállapító rendelkezését, csupán az ítélet indoklásának egyes megállapításait sérelmezi. Ezért a Legfelsőbb Bíróság is csak a jogerős ítélet kifogásolt megállapításait vizsgálta felül, de azt is látta, hogy a perben nem került sor a peres felek jogviszonyának teljes körű rendezésére, ezért azt is megállapította, hogy a bíróság nem foglalt állást abban: „az önkormányzatnak van-e alanyi joga arra, hogy költségvetési fedezet hiányában marasztalást követelhessen”. A kérdés tisztázására a behajtási perben a Legfelsőbb Bíróságon a fellebbezési eljárásban került sor. Az állam képviselője hivatkozott azokra a jogszabályokra, amelyeket figyelembe kell venni a per eldöntésénél.
A Legfelsőbb Bíróság ítéletében e szabályok alapján állapította meg, hogy a szerződés nem hatályos, mert a követelés nem volt tárgya a költségvetésnek, és ahhoz az Országgyűlés nem járult hozzá.
Ilyen értelemben foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa is. A metróperben – a megállapítási és a teljesítés iránti perben – hat bírósági eljárás volt folyamatban. Azok az érvek, amelyek az államnak a törvény által alátámasztott jogos igényét igazolják, részben a harmadik, negyedik, majd az ötödik eljárásban, a behajtási per során a Legfelsőbb Bíróság előtt kerültek csak előtérbe. Írásra ez késztetett, mert negyvenöt évi igazságügyi szolgálatom alatt – olykor nehéz helyzetekben is – a jog és az igazság összhangjára, együttes alkalmazására törekedtem.
Az önkormányzat addig volt a főpolgármester úr által hivatkozott pernyertes helyzetben, amíg a szerződés teljes körű tárgyalására és jogi megalapozottságának részletes vizsgálatára nem került sor. Ezt követően, az irányadó jogszabályok alapján lett az önkormányzat pervesztes.
A peres eljárásban észlelt hiányosságok – nézetem szerint – feltehetően a képviselet terhére és arra vezethető vissza, hogy a bíróság nem hívta fel a feleket joguk megfelelő gyakorlására. A törvény szerint a bíróságnak nincs tájékoztatási kötelezettsége, különösen akkor, amikor jogi szakképzettséggel bíró személy jár el.
Azonban kívánalom, hogy a bíró ne csak jogot lásson, hanem mondjon is: hogy a fél esetleg téves felfogását helyreigazítsa, neki a jogi helyzetbe bepillantást adjon, magatartása jogi következményei tárgyában őt felvilágosítsa. A helyes pervezetés nemcsak a közérdek, hanem mindkét peres fél fontos és közös magánérdeke.
A polgári per elsősorban a felek érdekében, a felek magánérdekeinek védelmezése, érvényesítésére van ugyan, de azért ahhoz még – a vagyonjogi perben is – fűződik fontos állami érdek.
Alkotmányunk és a hatályos jogszabályok nem követik azt a nézetet, amelynél az állam alábecsülése és a civil társadalom túlértékelése valósággal dogmaszámba megy. A magánszférának nincs prioritása a közszférával szemben. Azonos elbírálás alá esnek, a kivételes eseteket a törvény külön szabályozza. Az adott esetben is a törvény által pontosan szabályozott kötelezettségvállalásról van szó.
Írásomban ennek kifejtésére, a törvényesség érvényre juttatására törekedtem, és nem minősítésre. Ennek érdekében léptem túl az általam is vallott szabályt, hogy folyamatban lévő peres ügyben a véleménynyilvánítástól tartózkodjunk. Akkor is, ha ezt a szabályt a legkevésbé azok tartják be, akik az adott esetben leghangosabban tiltakoznak. (Nehéz lenne valamennyi esetet felsorolni.)

A szerző nyugalmazott bíró