Egy birodalom végnapjai

Tíz évvel ezelőtt Belovezsszkaja Puscsában, a kormány Breszt melletti vadászházában a három szláv köztársaság elnöke állítólag néhány pohár vodka elfogyasztása közepette pontot tett egy birodalom történetének végére. Féloldalas faxüzenetben tudatták, hogy felbomlott a Szovjetunió, és megalakult a Független Államok Közössége.

Nagyon sokat írtak a mai napig a hatalmas szovjet birodalom szétesésének okairól, így az „öreg hölgy” elnehezüléséről, a gazdasági ellehetetlenüléséről, azonban mint a Novosztyi elemzése figyelmeztet, kevés szó esett a Szovjetunió széteséséhez vezető egyéb körülményekről. Így például késleltetett aknaként rejlett a szovjet alkotmányban, hogy a szövetséges köztársaságoknak joguk van kilépni a Szovjetunió kötelékéből. A második ok a „féltékenység vírusa”, amely teljes erővel a 80-as évek végén, a 90-es évek elején fejtette ki a hatását. A kegyetlen válság hatására mindenki kezdte sajnálni a szomszéd szájából a falat kenyeret. Tbilisziben és Vilniusban arról beszéltek, hogy elég volt Moszkvának dolgozni, míg az Uralban azt követelték, hogy szűnjön meg a közép-ázsiai köztársaságok eltartása. Harmadik ok az autonomizálódás törekvése. A 90-es évek elejére a peresztrojka kifulladt. A központ politikai és gazdasági meggyengülésének következtében a hatalom elkezdett a szövetségi és az autonóm köztársaságokba lecsurogni. Gorbacsov és Jelcin a politikai hatalomért való vetélkedés közben egyre nyilvánvalóbbá tette az első – csak a népképviselők gyűlése és nem a lakosság közvetlen szavazása által megválasztott – szovjet elnök gyengeségét, aki így kevésbé volt legitim, mint bármely szövetségi köztársaság elnöke. Gorbacsov oldalán dolgozott azonban az egész bürokratikus apparátus, és mellette szólt a politikai tapasztalat.
Az orosz köztársasági képviselőház, felismerve a belső szétesés veszélyét, a köztársaság egységének biztosítására 1990. június
12-én deklarációt fogadott el az OSZFSZK szuverenitásáról. Ebben azonban még szó sincs a Szovjetunióból való kilépésről, sőt pontosan kifejezi, hogy a továbbiakban is alkotó része kíván maradni a szövetségnek. A kialakult politikai helyzetben hatalmas repedések keletkeztek az SZKP monolittömb-jén is. Kevesen tudják, hogy a tagköztársaságoktól eltérően az OSZFSZK-nak nem volt köztársasági pártszervezete. Ivan Polozkov és Gennagyij Zjuganov tehát azzal, hogy a kritikus politikai pillanatban a szövetségi pártvezetés ellenére létrehozták a köztársaság kommunista pártját, nagyban hozzájárultak a Szovjetunió széteséséhez. Az augusztusi eseményekkel kapcsolatban közben betiltották valamennyi tagköztársasági és a szövetségi pártszervezetek tevékenységét, és törvényszerűen az SZKP szervezeteinek szétbomlásával egy időben lavinaszerűen széthullott az egységes állam is.
A három szláv köztársaság – Oroszország, Ukrajna és Beloruszszia – vezetői által 1991. december 8-án aláírt egyezmény hivatalosan is megfogalmazta a Szovjetunió végét. Az oroszok többségétől eltérően – akik mindmáig úgy vélik, hogy egyedül ez a deklaráció képes volt egy hatalmas hadsereg-gel és erős állambiztonsági szervezettel rendelkező nukleáris hatalom széthullásához – Kievben, Minszkben és a volt szövetségi köztársaságok más fővárosaiban tudják, hogy sokkal előbb dőlt el az egységes Szovjetunió sorsa.
Miután Jelcin, Kravcsuk és Suskevics aláírták a megállapodást, elhatározták, hogy felhívják Gorbacsovot és az idősebb Busht. A telefonkezelők elég sokáig keresték a Kreml gazdáját, míg Bush azonnal vonalban volt. Gorbacsov a Novosztyi szerint a hadsereghez fordult és kérte a katonai körzetek parancsnokait és Saposnyikov marsallt hogy támogassák. A katonák azonban nem reagáltak. Az egész hasonlított ahhoz, amikor II. Miklós 1917-ben kérte a főhadiszállásról a hadsereg segítségét, de a katonák egyöntetűen a trónról való lemondását kívánták.