Műkincsek – Árverések – Galériák

Régi festők, kortárs mesterek
P. Szabó Ernő
Az utóbbi években többször is úgy alakult, hogy a karácsony előtti aukciók sorozata mintegy lezárult az Antik Enteriőr „sokszereplős” bemutatójával a Műcsarnokban. Az idén viszont előbb rendezték meg a mintegy félszáz galéria, műkereskedés, aukciósház kínálatát bemutató Antik Enteriőrt, s utána indult meg az ünnep előtti árverések sorozata. A véletlenek összejátszásáról van szó természetesen, ami azonban mintha azt is jelképezné, hogy a néhány éve még újdonságnak számító Antik Enteriőr mostanra ha nem is fáradt el, kissé megszürkült. Abban az értelemben midenképpen, hogy legfeljebb néhány igen jelentős művet mutattak itt be a résztvevők.
Annál több izgalmat kínáltak a karácsony előtti időszak első aukciói. A sors szeszélyének köszönhetően két olyan aukciósház árverése követte egymást indításként, amelyek szinte mindenben különböztek egymástól, egy ponton azonban mégis találkoztak. A Nagyházi Galéria november 27–28-án rendezett 74. festményárverésén régi mesterek, tizenkilenc és huszadik századi alkotók művei kerültek kalapács alá, a Blitz Modern őszi aukcióján klasszikus avantgárd, modern és kortárs alkotások szerepeltek. A Nagyházi immár intézménynek számít a Falk Miksa és a Balaton utca sarkán, piacvezető szerepet játszik a régi mesterek műveinek aukcionálásában, a Blitz Modern ebben a formájában „vadiúj” vállalkozás, noha tulajdonosa, Kováts Lajos a cég elődjével oroszlánszerepet vállalt a legújabb kori magyar aukciós műkereskedelem fellendítésében. Mostani vállalkozása viszont tovább árnyalja a képet, hiszen, ahogyan az elnevezés is jelzi, és ahogyan a részben a tulajdonos által létrehozott MEO kortárs művészeti gyűjtemény is mutatja, elérkezettnek látja az időt a kortárs alkotások erőteljesebb bevonására az aukciós műkereskedelembe. Nem előzmények nélküli ez a vállalkozás, hiszen az utóbbi évek legtöbb nagy festményaukcióján gyarapodott a kortárs művek száma, általában tíz-tizenöt százalékig. Kováts most a „régieknek”, a klasszikus modernnek engedett át ennyi részesedést, a 22 ide tartozó tétel után 158 kortárs művet indított. A Nagyházi két estére bontotta az aukciót, első nap 250 tétellel a valóban régieket aukcionálta, a második napon hasonló mennyiségű művel a tizenkilencedik és huszadik századi mesterek alkotásait.
Ha kérdés lenne egyáltalán, melyik stratégia a célravezetőbb, melyik merítés ad hitelesebb képet a kínálatról és keresletről, nehéz lenne a válasz. A Nagyházinál ugyanis „hagyományosan” a régi és a tizenkilencedik századi mesterek voltak kelendőbbek ezúttal is, a csúcsleütéseket az ő műveiknél figyelhettük meg. A legnagyobb érdeklődés alighanem Szinyei Merse Pál fiatalkori festménye, az 1863-as Zöldséges csendélet felé irányult, amely 4,4 millióról indulva 5 millióért talált gazdára. Ennél magasabbról indítottak néhány kiváló huszadik századi alkotást – Ferenczy Károly, Nemes-Lampérth, Mattis Teutsch festményeit –, amelyek, talán éppen a magas induló ár miatt, visszamaradtak.
A Blitz Modernben a tizenkilencedik századi és klasszikus modern anyagnál született néhány jóval magasabb leütési ár is (Paál László: Hazafelé, 26 millió; Patkó Károly: Ádám és Éva, 28 millió), ám a kortárs anyag által elért eredményekkel aligha lehet elégedett az aukciósház. Gyanítható, hogy a kortárs művészek sem elégedettek az aukcióval, már csak azért sem, mert a becsértéken, limitáron alapuló rendszer szinte áttekinthetetlenné tette a történéseket. A kínált árak többnyire meg sem közelítették a becsértéket, így a művek jelentős része visszamaradt, egy részük azonban töredék áron is új tulajdonoshoz kerülhetett. Így viszont a kapitány és a gépész párbeszédét idézték az események: Mennyi? Harminc. Mi harminc? Mi mennyi?

Az art brut nem ismer határokat
Wagner István
Jean Dubuffet francia piktortól származik a nemzetközileg használt art brut elnevezés, szó szerinti fordítása „nyers művészet” lehetne. A fogalom mindenféle művészeti előképzettség nélküli, de főleg társadalmon kívül álló egyének alkotásait veszi egy kalap alá, akik egy gyermek bátorságával vágnak neki a képzőművészeti ábrázolásnak. A civilizált életből „kivonulók”, mindenféle „naivak”, illetve valódi elmebetegek és ártalmatlan „őrültek” (avagy inkább bohémek) munkáit eddig is láthattuk különféle kiállításokon – valóságos divathullámot keltve –, de a bécsi Dorotheumban most először kerültek árverésre is – profi kortárs mesterekkel karöltve –, ezzel is hangsúlyozván az egyenrangúságot.
Az art brut nem ismer határokat. Így kerültek az osztrák fővárosba az isztambuli pszichiátria munkaterápiás részlegéről, a hetvenes évekből, a török Orhan Cokkan vászonra festett olajképei, közöttük Farük doktor portréja (20–25 ezer ATS), a Virág madárral (15–20 ezer ATS), illetve az Állat (10–15 ezer ATS). Az orléans-i André Robillard a legkülönfélébb alapanyagokból dolgozik, de mindegyre visszatérő alapmotívuma a fegyverábrázolás, amely gyermekkori, apjával közös vadászélményeire vezethető vissza (15–22 ezer ATS), azonos sávban kínált, egzotikus állatalakjait pedig a tévénézés ihlette. A svájci Pierre Kocher furcsa képzettársításait egyrészt színes ceruzával viszi papírra (10–12 ezer ATS), másrészt viaszpasztellel is szívesen dolgozik (négy–hat ezer ATS).
A kínálat súlypontját az Alsó-Ausztriában 1981-ben alapított Maria Gugging Idegklinika művészházának termése jelenti, amely világszerte sikert aratott már vándortárlatokon, Tokiótól New Yorkig. Az art brut osztrák sztárjai közül az idén elhunyt August Walla gyakran kísérletezett a legváltozatosabb alapanyagokkal. Anyjáról festett olajképét 1984-ből 250–350 ezer schillinges sávban saccolták a patinás osztrák árverési ház szakértői. Az 1996-os Állatok cirkuszát színes filctollal komponálta egy karikaturisztikusan dekoratív tigrispárról (55–60 ezer ATS között), majd egy kartonra applikált olívaolajos pléhdobozt használt fel önportréjához (amely „potom” 20–25 ezer ATS között is megszerezhető némi szerencsével).
Öt esztendeje elhunyt honfitársa és sorstársa – Johann Hauser – főleg a szürke grafit puritánságára koncentrált, színek helyett a vonalak kifejezőerejében bízva. 1971-es Zeppelinjét 28–40 ezer schillinges sávban kínálták az előzetes kiállításon, két másik lapjára pedig – cápa-csiga motívummal 1977-ből – valamivel alacsonyabban (25–35 ezer ATS) is pályázhattak az érdeklődők. Tusrajzai révén vált híressé Oswald Tschirtner, akitől az 1979-es Magasugrást még olcsóbbra taksálták (20–25 ezer ATS), akárcsak az akvarellel kombinált Akasztófát, amelyet morbid témája miatt csak 13–16 ezer között vesztegettek. A „gyengébbik nemet” Margarete Held képviselte ebben a felhozatalban. Azonos technikával készült a Fej profilban, ezt 18–25 ezer között lehetett megpályázni. A kortárs profi mesterek közül Arnulf Rainer vagy Dieter Roth a szó szoros és átvitt értelmében is együttműködött az úgynevezett „guggingi csoporttal”, amikor az elmebetegek egyes munkáit átfestette. Az így létrejött Zár kulcs nélkül 70–90 ezer ATS lett, a Világoskék tehén pedig 90–120 ezer ATS.