Lakótelepünkön ma reggel kizuhant az ablakon a 2001. év esztendőzáró ünnepségsorozatának első áldozata. Óriási esés volt, a mozdulat a kilencedik emeleten indult, majd a zsúfolt parkoló és a beton pingpongasztalok között ért véget. Habár a tragédia fényes nappal történt – lehetett úgy délután két óra –, nem tört ki pánik, nem rohangáltak eszüket vesztve a bevásárlószatyros háziasszonyok, nem hívta senki a mentőket, de még a Fókusz stábját sem, sőt a többség még szempillantásra sem méltatta a természetellenes pózba csavarodott testet.
Láttam már ilyet régebben is. A karácsony elmúltával sokan nehezen viselik, hogy visszatérnek a szorgos hétköznapok, hétfőstől, munkaidőstől, főnököstől, s az ünnepi hangulatból nem marad más, csak az üres családi kassza, meg a hirtelen felindulásból fölvett lakossági hitel első törlesztőrészlete. Ráadásul lelki támaszként még egy olcsó levest sem lehet összedobni, mivel az aluljárókból eltűnt minden zöldség, átadva helyét a konfettivel megvadított szilveszteri petárdás trombitának. És földalatti zene sincs, mert visszahúzódtak vackaikba a Los Zenekaroszok is, amit valószínűleg kevesen bánnak, mivel az indiánok erősítőikhez dízelüzemű áramfejlesztőt használtak, s ez az aluljáróval kombinálva rossz levegőt jelent.
Sokat ront a helyzeten az is, ha a budapesti polgár az év utolsó napján nyakába veszi a belvárost, és ellátogat például a Váci utcába. Ilyenkor errefelé már korán reggel igencsak vidám a hangulat, magyar szót ugyan ritkán hallani, de pukkannak a pezsgők mindenfelé, s ez a világ valamennyi nyelvén azt jelenti, hogy B. u. é. k.! Sajnos az önfeledt nemzetközi parádéhoz csak kevés honfitársunk csatlakozhat, mivel otthonról hozott pezsgővel nem elegáns, a Váci utca környékén vásárolttal meg nem éri meg. Aztán ha hazafelé még egy BKV-ellenőr is kiemeli a csalódott polgárt a tömegből, mert olyan a nézése, hogy egészen bizonyosan se bérlete, de még vonaljegye sincs, akkor a bugyborékos itóka helyett epével telik meg a képzeletbeli kristálypohár, az eredményt pedig ismerjük, ugye pottyanás a kilencedikről.
Ez pedig úgy szokott történni, hogy az említett kalandokat átélt családfő hazatér a mit sem sejtő családjához, szót sem szól, csak leszegett fejjel megy előre az ablak felé. A gyerekek megpróbálják visszatartani, de hasztalan a sírás-rívás, apuka határozott, a dolognak meg kell történnie. És nyílik az ablak, a mozdulat erőteljes lökéssel indul, majd tompa puffanással végződik, mint azt már tudjuk: a zsúfolt parkoló és a beton pingpongasztalok között, teljes közönyben. A havon fekvő testet tűlevelek szegélyezik, mintha bohókás karácsonyi hangulatban a szocialisták országgyűlési képviselőjelöltje, Doszpot Péter rajzolta volna körül, de még ez sem kelti föl a járókelők érdeklődését.
Talán, mert nem folyt vér, ami egy kiszáradt exkarácsonyfa esetében – még ha húsz métert zuhant is – korántsem meglepő fejlemény.
Izrael nagyszabású hadműveletekre készül
