Minden felületen másképp viselkedik az esővíz , van amelyiken kisebb-nagyobb mértékben elnyelődik, és van amelyiken nem. Az autópályákat borító aszfalt az utóbbiak közé tartozik, s ez növeli a balesetveszélyt, ezért a vizet el kell vezetni. A témában szakértőnek számító Kovács Béla, a közműépítéssel foglalkozó Bau Kft. ügyvezetője elmondta: az esővíz ellen védekezésül úgy alakítják az autópályák lejtését, hogy arról a víz elfolyik.
– Az útfelület lejthet egy irányba, és kialakításra kerülhet úgy is, hogy az úttest közepétől a két széle felé csorog le az esővíz az sztrádával párhuzamosan futó övár(k)okba. Másik lehetőségként a víz zárt gravitációs csatornákba kerül, amelyekbe az útszakasz mélyebb pontjain lévő víznyelő aknákon keresztül kerül a csapadékvíz. Az esővíz elvezetése mindkét módszer alkalmazása esetén történhet a legegyszerűbb módon a természetes vizekbe – itt nem kell tartani szennyezéstől, mert az autópályáról lekerülő esővíz gyakorlatilag tiszta. Másik megoldása a víz kezelésének a szikkasztásos módszer alkalmazása, de csak ott, ahol ezt a talajszerkezet lehetővé teszi – folytatta a szakember. – Ebben az esetben az összegyűlt vizet perforált csőrendszeren keresztül juttatják a talajba.
– A csapadékvíz kezelése azonban nem csak az autópályákon fontos. Az első időkben az olajjal foglalkozó létesítményeknél, telephelyeknél, benzinkutaknál kellett eleget tenni a környezetvédelmi előírásoknak, ma már azonban nagyobb parkolóknál is szét kell választani a talajra hullott esővizet az oda került olajszennyeződésektől. Eleinte kezdetleges tisztítóberendezéseket alkalmaztak, manapság azonban a legmagasabb színvonalú technikai berendezések segítségével választják el az olajat a víztől. Hibázni nem lehet, mert a szennyezett csapadékvíz sem közcsatornába, sem élő vízbe nem vezethető – hangsúlyozta Kovács Béla ügyvezető.
– Az olajfogók első eleme a hordalék kiülepedésére szolgáló iszapfogó tartály, utána következik a durva szűrést végző előszűrő, amely már az olajra van „hangolódva”, végül az utószűrő, amely a még megmaradt szennyező anyagra „vadászik”. A szűrést végző műtárgyak közül többféle van forgalomban és használatban, megbízhatóságukat jelzi, hogy mind a külföldi, mind a hazai gyártmányok között van olyan, amely minden csepp olajat kiszűr. Az elfogott olajat megsemmisítik, a tiszta víz pedig vagy csatornába, vagy természetes vízbe kerül – vázolta röviden a szűrés menetét Kovács Béla.
A beépítendő műtárgyak teljesítményét a szennyezett felület nagysága határozza meg, és ezeket is, akárcsak az autópályák víznyelőit, a terület legmélyebb pontján helyezik el. A szűrés ellenőrzését a műtárgyakba épített mintavételi akna segíti, de természetesen az onnan kilépő víz is vizsgálható. A szűrő teljesítményét a szennyezett felület nagysága mellett a területre hulló csapadék mennyisége is befolyásolja, a szűrőt azonban mindig a legnagyobb igénybevételre méretezik. A szűrő teljesítménye azonban véges, egy felhőszakadás esetén képtelen a területre zúduló összes víz megszűrésére. Ezért a műtárgyakba beépítenek egy úgynevezett by-pass (megkerülő) vezetéket, amely a többletvizet vezeti el a szűrőtől. A szűrés hatékonysága azonban mégsem csökken, mert a szennyeződés az eső folyamán nem egyforma töménységgel van jelen. Az első néhány percben az esővíz az összes olajat lemossa, és ezzel a vízmennyiséggel a szűrő gond nélkül megbirkózik. Az első néhány perc után egyre kevesebb szennyezett víz érkezik a műtárgyba, mire azonban a by-pass vezeték is működésbe lép, addigra a terület tisztának, azaz szennyeződéstől „mentesnek” tekinthető – mondta Kovács Béla.
Mi történt? Szalah könnyek között hagyta el az Anfield gyepét
