A templomépítés kísérletező kedvű mestere

A kiváló rajzolóként indult tervező rengeteget tett a XX. század elején az építészeti formanyelv megújításáért, életművének legjelentősebb részét az évezredes hagyományai miatt legkonzervatívabb területen, az egyházi architektúrában elért újításai tették ki.

A későbbi építész, Árkay Aladár 1868-ban született Temesvárott, jómódú iparosfamíliában. A család 1874-ben költözött a fővárosba, így a fiú már itt végezte tanulmányait. Egészen fiatalon kitűnt rajztudásával, középiskolai tanárai biztatására rengeteget rajzolt, főként a Tabán, a Víziváros és a Várnegyed utcarészleteit, házait. A szülők Kallina Mór, a neves építész lányát szánták fiuknak, így az ekkori társadalmi szabályok és édesapja üzeme határozták meg a fiatalember jövőjét: építésznek jelentkezett.
A Műegyetem mellett azonban folyamatosan látogatta a rajziskolát is, ahol Székely Bertalan és Lotz Károly tanította, akiktől a rajztudást és a technikai készséget sajátította el. Későbbi párizsi útján az építészeti tanulmányok mellett mindig áldozott időt a festőakadémiák meglátogatására is, s bár festőként soha nem lehetett volna a legnagyobb, egy munkáját – a Nyugati pályaudvar a Ferdinánd hídról című képet – mégis a Nemzeti Galériában találhatjuk.
Párizs után Bécsbe utazott, kivitelezési gyakorlatot szerzett a híres színházépítő cég, a Fellner–Helmer művezetőjeként. Részt vett a salzburgi színház és a Somossy-orfeum elkészítésében, majd hazatérve Hauszmann Alajos mellett a budavári királyi palota felújításában segédkezett. Rövidesen már apósa, Kallina Mór irodájában dolgozott, és több jelentős épület – a budai Várban lévő Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Főparancsnokság, valamint a budai Vigadó – került ki a kezük alól.
Ekkor, a XX. század elején ért el a hazai architektúra a válaszúthoz, és hamarosan fiatal építészek nagy csoportja fordult egy új irányzat felé. Lechner Ödön nyomdokain haladva és a finn építészek hatására az eklektikával szemben a nemzeti hagyományok kerültek ugyanis előtérbe. Fiatal építészek sora járta Erdélyt, a Dunántúlt és a Felvidéket. Az úgynevezett premodern építészetnek három irányzata alakult ki: az egyik a pártázatos reneszánsz építészetét kutatta, a másik a Kalotaszeg környéki népi építészetet, a harmadik „tárgyilagos” irányzatként vált ismertté, amelyre főleg az új angol lakóépületek, lakótelepek stílusa hatott. Ezek jellemzői a jól funkcionáló belső terek és a viszonylag szerény külső. Ez utóbbi gyakorolta a legerősebb hatást a századfordulón a kísérletező Árkayra. A hivatalos építészetben azonban még az eklektika uralkodott, ezért Árkay a század első évtizedében viszonylag keveset alkotott. Csillártervek és egy nyolcszobás lakás elkészülte után 1905-ben Babochay Hermann építési vállalkozótól megbízást kapott az Andrássy és Dózsa György út sarkán álló telek villaépületének megtervezésére. A magyar szecesszió és a német Jugend-stílus elemeit keverve Árkay két épületet alakított ki. A sarki egyemeletes – amely a harmincas években, felújításakor elvesztette eredeti formáját – és a Dózsa György útra nyíló kétemeletes villa belső berendezését is az építész tervezte, amivel kora kritikusainak elismerését is elnyerte. Következő jelentős munkája a bírák és ügyészek lakótelepe volt, ami alatt természetesen nem a mai értelemben vett lakótelepet kell értenünk. A Kis-Svábhegy lejtőjén, a Ráth György, Karap és Csemegi utca környékén emelt épületek ugyanis egyedi tervek alapján készült, nagy alapterületű, jól megvilágított villák voltak, amelyek tervezésénél az erdélyi népi építészet mellett a felvidéki pártázatos reneszánsz és egyéb szecessziós hatások is érvényesültek. Első igazán nagy jelentőségű munkája, a városligeti fasor református temploma 1913-ra készült el, amely főleg magyaros díszessége miatt aratott sikert széles körben. Az első világháború környéki válság idején az építészet is megtorpant, az 1925-ös gazdasági stabilizációig Árkay keze alatt is csak kisebb munkák születtek. Ekkor készült el az általa tervezett krematórium, a József Fiúárvaház, valamint a Margitsziget zöld területének megnövelésére készített rendezési terv is.
A húszas évektől indult templomépítő korszaka haláláig tartott. Hét templomot és számos egyházi épületet tervezett, köztük a városmajori kistemplomot, a Vágóhíd utcai görögkeleti és a Rákóczi Fiúgimnázium-templomot. Nevéhez fűződött a Rudas és Gellért fürdő összekapcsolásával kialakított nagyvárosi, modern fürdőkombinát elképzelése is. Halála előtti utolsó munkáját, a második fasori templom terveit már fia – a szintén építész –, Árkay Bertalan fejezte be. A jellegzetesen dús, ősz hajú mester kezéből 1932 elején végleg kihullott a ceruza, keze nyomát azonban ma is számos fővárosi és vidéki épület őrzi.