Az elveszett édenkerttől János pap országáig

Ősképeknek, imágóknak mondják azokat az emberrel együtt születő képzeteket, amelyekben álmai és vágyai, félelmei és szorongásai belső látomásként mutatkoznak meg. Ezek egyike az elveszített édenkert, a csodás aranykor, az elsüllyedt mesés Atlantisz, Eldorádó vagy épp Tündérország legendája. Mítoszaiban, meséiben szinte minden nép őriz ilyen ősi víziókat.
Középkori eredetű, de az előbbiektől nem független János pap országának regéje. Történeti háttere annyi, hogy egy ismeretlen leveleket írt a XIII. századi uralkodóknak (többek között Barbarossa Frigyesnek és III. Sándor pápának), amelyben magát János papnak (Presbyter Johannes, Prétre Jean stb.) mondja, és beszámol arról, hogy egy hatalmas ázsiai (keresztény!) birodalom ura ő. Palotája színarany, ágya zafír. Csodatükrében mindent és mindenkit lát. Országát – közönséges halandók mellett – óriások és törpék, kentaurok, tündérek, szatírok és más csodalények lakják. Jóízű tréfa volt, és a hatása nem maradt el. A korabeli földrajzi ismeretek gyerekcipőben jártak, és az emberek amúgy is szívesen elhiszik, ami a vágyaikkal összecseng.
Számolatlan korabeli és későbbi írásmű szól erről a csodabirodalomról. A vásári ponyvák kedvenc témája volt János pap országa. A magyar irodalom is sok-sok hasonló leírást, utalást, regét, verset őrzött meg.
Ezek egyike a XVI–XVII. század fordulójáról való Vásárhelyi daloskönyvben fennmaradt ízes versezet. Címe: A cigányok temploma. Témája röviden: Jupiterhez fordulnak a cigányok, hogy adjon nekik is templomot. Majd leírják, milyet szeretnének. „Minden ő ajtaja, hogy kétfelé nyílna, két-két öreg szalonna, / Vonó karikái kolbászból legyenek jó vastagon megfonva, / Az csuka-pecsenye jó lészen zárjának, gömböc legyen lakatja, / Az kőlábak helyett mind sódarral belől megtámogatva volna, / Faragott kő helyett májassal, kolbásszal feljül rajta cifrázva, / Az férfiak széki, az oltár környéke hordó borból állana.” Hoszszan sorolja még az anonim szerző, mi is kéne a templomba, míg kimondja a végső summát: „...az mész helyett sajt, túró, káposzta kaporral egy légyen, / Ha azt akarjátok, hogy egész cigánság mind kereszténynyé légyen...”
Egy másik vers szerzője Csokonai kortársa: Poóts András. A nevét írják néha a nemesi predikátumával kiegészítve is: Csenkeszfai Poóts. Méltán mondja egyik méltatója „Széphalom áldozatának”, mert Poóts kitűnő poéta volt – igaz, kálvinista lelkész létére züllött alak –, akit Kazinczy ki nem állhatott, és ezért kimaradt a magyar Parnasszusról.
Poóts művelt költő. Ismeri János pap országa legendájának sok-sok külföldi vonatkozását is, és jóízű Lakodalmi játékában hosszan sorolja, mit látott a lagziban: „Hat kövér sült ludak hegedüt vontanak, / Két töltött kappanok nékik kontráltanak, / A teli kulatsok s kantsók tust fújtanak, / Minuetet a szép sült katsák jártanak, / Két pirúlt malatzok vóltak trombitások, / A pulykák, ki sülve, ki főve, hárfások...” A zavaros életű és sejthetően alkoholista költő magát is odaképzelhette ebbe a lakodalmi Eldorádóba...
És végül nem maradhat említetlenül Arany János verse sem, a János pap országa. Az ősi képzet itt is feltűnik: „Sült ökör hevert szanaszét / János udvarában, / Két szarván boros csobányok, / Kard az oldalában. / A kinek tetszett, odament, / Az ökörből vágott, / S jót ivott rá a csobányból, / Nem is könnyen hagyta aztán / Ezt a jó országot...” Ez a csodaország azonban Aranynál már nem az álmok földje, hanem a korabeli Magyarország, amelynek kincseit az idegenek, hol törökök, hol osztrákok fosztogatják.