Tucatnyi ellentmondásos véleményformáló

A Magyarországról alkotott kép kirívó különbséget mutat aszerint, hogy ki, hol és miből tájékozódik. Egy kis országról bárhol bármit le lehet írni legfontosabb napi hírként, mert nincs zsinórmérték, amelyet mindenki egységesen elfogadna, mint az amerikaiaknál a CNN. A külpolitikát és a gazdaságot messzemenően pozitívan értékeli a világmédia, ez tökéletesen ábrázolja az emelkedő nemzetet, ám a lényegi információt legtöbbször elnyomja a belpolitikáról festett gúnyrajz, a pártlapba illő elfogult vélemény. Az okokat eddig mindenki máshol kereste, de alaposan soha senki nem járt a probléma után. A Kontroll Csoport sajtóelemzése választ ad a talányra.

A világsajtó objektivitását senki nem vonja kétségbe, ha a terrorizmusról, az amerikai jegybanki kamatról, vagy éppen a német belpolitikai helyzetről ír. Ezért joggal gondolhatjuk, hogy Nyugat-Európában ugyanilyen egységes kép él Magyarországról is, hiszen minden tudósító ugyanazokból a számokból, tényekből és eseményekből dolgozik. A kívülállás azonban nem feltétlenül jelent objektivitást, aminek következtében e tudósítók képesek a legkeményebb információs blokád alatt tartani saját olvasóikat azzal, hogy saját, szubjektív véleményüket tényként írják le cikkeikben. Ennek oka az, hogy Magyarországról nem ad hírt rendszeresen egyetlen olyan világszerte könnyen elérhető hírforrás sem, mint a CNN, vagy ennek politikai ellenlábasa, a republikánus gondolkodáshoz közelebb álló C-Span. Így az olvasóközönség aszerint alkothat más és más képet Magyarországról, hogy éppen mely országban él és mit olvas.
A Kontroll Csoport 385 cikket feldolgozó, tehát reprezentatív felmérése szerint, ha Ausztriában él az olvasó, akkor valószínűleg Orbán Viktor személyéhez kapcsolja a legtöbb negatív említést (9), őt követi a MIÉP (8) és az FKGP, valamint az agrárügyek tálalása (7). Ugyanakkor a Németországban élő olvasó a magyar miniszterelnökről pozitív képet kap, a sorban csak a piacgazdaság értékelése (12) és a tudásalapú gazdaság dicsérete (7) előzi meg.
Ha egy svájci és egy brit polgár vált szót Magyarországról, Helvécia polgára jól tájékozottsága alapján kidomboríthatja a piacgazdaság sikerét (12) és Orbán Viktor kiváló politikusi kvalitásait (8), miközben a ködös Albion szülötte hihetetlenül rossz véleményt formál ugyanerről a miniszterelnökről és országáról. Az angol úr leginkább a kormányzat rossz működéséről (30) alkothat véleményt, majd sötét képet vázol a mérhetetlen korrupcióról (10), végül lesújtóan nyilatkozhat Orbán Viktor személyéről (8). Teszi ezt a legmegbízhatóbb forrás, saját, évtizedek óta olvasott kedvenc lapja alapján.

Fáj a millennium
A Kontroll Csoport kutatásai szerint a cikkek harmadát jegyző tizenhárom szerző befolyásolja leginkább a nyugati közvéleményt. Tőlük származik az országról szóló negatív híradás 53, az Orbán Viktor személyéhez kapcsolódó negatívumok 57 százaléka, szemben a pozitívumok 27 százalékával. Ugyancsak hozzájuk köthető a gazdaságról szóló negatívumok 56, az ellenzék említésének 70, a belpolitikai botrányokról szóló tudósítások 77 és a millennium negatív kontextusban való feltüntetésének 100 százaléka (!). Ez utóbbi szám példátlan és elképesztő, hiszen semmi nem magyarázza azt, hogy miért kell az ezeréves államiságát méltósággal ünneplő, viharvert kis országot pont ezen esemény kapcsán kizárólag gyalázni és a sárba taposni.
A tartalom szerinti osztályozásnál feltűnő, hogy a belpolitikai vonatkozás (489) hihetetlenül nagy – háromszáz százalékkal nagyobb – szerepet játszik, mint a külpolitikai (181), gazdasági (166) és társadalmi (150) témakörök átlaga. Ez az arányeltolódás önmagában is magyarázza az országról külföldön alkotható kép furcsaságát. Létezik az, hogy az európai polgárt háromszor jobban érdekli a tőle távoli és számára megfejthetetlen viszálykodások sora, mint az ország valódi helyzetét feltáró tények és adatok? Nem, ez sehol a világon nincs így. Nem meglepő ezek után, hogy a tudósítások kétharmada negatív összefüggésben említi a magyar belpolitikát.

Lényeg a sarokban
A gazdasági hírekben a pozitív említések kétszer gyakoribbak a negatívaknál, a külpolitikában pedig hatszor (!) több a kedvező értékítélet. Az említések gyakorisága alapján Magyarország egy olyan szép jövő előtt álló ország, amelynek legnagyobb az esélye az EU-csatlakozásra (102), működő piacgazdasággal rendelkezik, példaértékű a gazdasági növekedése (86). Továbbá ezeréves kultúrával (25) és olyan tudásalapú gazdasággal (13) rendelkezik, amely a legutóbbi OECD-jelentésben a negyedik helyet szerezte meg. Végül és nem utolsósorban vendégszerető emberek lakják (12), tehát mindenkinek érdemes ebbe az országba ellátogatnia. Ám ez az idilli állapot nem a magját, hanem csupán kis töredékét adja az országképnek, amelyet elhomályosít a sajátos értékítélettől ferdített belpolitikai hírdömping.
Amikor néven nevezzük azt a bizonyos véleményformáló tizenkét tudósítót, akkor nem a dicséret vagy a bírálat vezet bennünket, csupán a Kontroll Csoport vizsgálatainak eredményét közöljük. Ezekről az újságírókról nem állítjuk, hogy személyükben elfogultak valamely politikai irányzattal kapcsolatban, ám bebizonyítjuk, hogy információgyűjtésükben esetenként nem elég körültekintőek, véleményalkotásuk pedig sokszor kifejezetten sematikus. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bármely újságíró-növendék könynyen modellezheti, hogy az éppen aktuális vagy csak a jövőben felbukkanó témáról milyen hangvételben és stílusban fognak legközelebb írni. Ez pedig ellentétes az újságírói szakma alapszabályaival, az objektivitással és a tárgyilagossággal.
Sokat mondanak az egyes szerzőkhöz kapcsolódó, jellemző negatív példaként választott címek arról a politikai és közéleti képről, amelyet egyéb írásaikban is mutatnak. Adam LeBor (Anglia – Independent): „Örömmel látjuk a külföldi tőkét, kivéve a virágzó ingatlanpiacon”, Orbán és Demszky viszonya; Renée Postma (Hollandia – NRC Handelsblad): „Lemorzsolódik a magyar demokrácia”, „Magyarország az imázsával küszködik”; Eugen Pogány Falkenhausen (Ausztria – Die Presse): „Törékeny érdekházasság Magyarországon – eróziók a pártok tájékán”, „A miniszterelnök a dupla lepasszolás játékát játssza”; Gregor Mayer (Ausztria – Der Standard, Profil): „Orbán hullámvölgyben, Orbán-alkonyat – a konzervatív-jobbpopulista koalíció osztrák modellje Magyarországon bukásra áll”; Robert Wright (Anglia – Financial Times): „A magyarországi cigányok harcolnak a szegénység és az előítéletek ellen”, „Kisgazda ügyek; Tijn Sadée (Hollandia – de Volkskrant): „A kormányfőjelölt a választókat és a megrendelőket is szolgálja”, „Magyarország nem szereti az afgánokat”. Magdalena Marsovszky (Németország – Tageszeitung): „Magyarország útja a szélsőjobb felé”; Christian Schmidt-Hauer (Németország – Die Zeit): „Viktor király”; nem feltüntetett szerző (Ausztria – Kurier): „Európa barna mocsári virágai – a zsidók, a szabadkőművesek, a romák Magyarország ellenségei”…
A Magyarországról megjelent tárgyilagos, illetve pozitív értéktartományba tartozó írások példái: Hans Kuitert (Hollandia –
de Telegraf): „A marsi EU-tagállam”; Abe de Vries (Hollandia – Elsevier): „Európa főutcája”; Florence La Bruyere (Franciaország – Liberation): „A kis magyar LU térdre kényszeríti a Danone-t”…

A fészekbe piszkítás joga
Amennyiben feltesszük a kérdést, hogy mi az oka a Magyarországot jellemző külföldi sajtóhíradások ellentmondásosságának, kettősségének, a belpolitikai témakörben írott cikkek gyakori kiegyensúlyozatlanságának, továbbá az egyes tudósítók részéről időnként már belpolitikai állásfoglalással megegyező kommentárjainak, a Kontroll Csoport azt állítja, hogy erre nem adható egyértelmű válasz, ám közelebb vezet a valósághoz a lehetőségek számbavétele. Az egyik abban a hagyományban keresendő, amely szerint a hazánkba akkreditált külföldi tudósítók zöme már húsz éve hagyományosan ugyanazokat a köröket keresi fel először. Ma ennek a körnek mindkét csoportja – a volt állampárt és a demokratikus ellenzék képviselői – ellenzéki padso-rokból szemléli az országot. E megszokás magyarázatot szolgáltathat arra a jobboldali véleményre, amely egyenesen azt mondja, hogy a belpolitikáról külföldön megjelenő negatívumok többségét a balliberális ellenzék pártszékházaiban írják, illetve rendelik.
Oplatka András e témában írt (Neue Zürcher Zeitung: Viszály Magyarország külföldi képéről – A kritikához való jog, vagy fészekbe piszkítás) cikke tovább árnyalja a lehetséges indítékokat: „…nem a nyilatkozók hibája, ha egy rövid időre Magyarországra érkező újságíró a mondottakat nem állítja szélesebb összefüggésbe, nem veszi a fáradtságot, hogy a másik tábor álláspontját megismerje és mérlegelje, hanem cikkét kizárólag az egyik oldal véleményére építi…, a Magyarországról író külföldi újságírók között nem hemzsegnek azok, akik alapos ismeretekkel rendelkeznek az országról.”
Az elemzés során született meglepő részeredmény szintén az információk széles körű beszerzésének korlátjára hívja fel a figyelmet: a rendszeres tudósítók között magas a magyarul nem beszélők aránya. Az általuk írott cikkek között kétszer több negatívum található, mint tárgyilagos vagy pozitív említés. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szűkös lehetőségeik vannak a belpolitikai események megismerésére, s egyfajta szűrőn keresztül látják az eseményeket. A szűrő szerepét a belpolitika témakörében betöltheti az ellenzék vagy adott esetben a kormánypárti politikusok tárgyalóképes nyelvtudásának hiánya.
A Kontroll Csoport a felsorolt negatív előjelű írások és ellentmondások ellenére szeretné mégis pozitívan látni az országképet, s hajlamosabb egy másik irányú nézettel azonosulni: „…a magyarok briliáns számítástechnikai virtuózok, magisztrális agyak, Nobel-díj-nyertesek, matematikusok, röviden az emberiség krémje…, vagy ahogy azt Isaac Asimov egy óvatlan pillanatban mondta: csak kétfajta intelligencia van a Földön, az embereké és a magyaroké” (Hans Kuitert – de Telegraaf – 2001. 07. 31.).