Új párt a láthatáron?

A szövetségi választásokat hozó új esztendő kezdetén felmerült az eddigi német pártstruktúra átalakulásának lehetősége. Mind a szociáldemokrata–Zöldek kormánykoalíció, mind az ellenzéki kereszténydemokraták idegesen figyelik a Hamburgban megalakított és ott szenzációs sikerrel bemutatkozó, ma már csak alapítója után emlegett Schill-párt expanzív ambícióit. A Hanza város szenátusában a belügyi tárcáért felelős Ronald Schill indul Szászország-Anhaltban a tartományi és – bizonyos feltételekkel – a szeptemberi szövetségi választásokon. Esélyeit még a komoly kutatóintézetek is biztatónak minősítik a következő magyarázattal: „Személyében a jobboldali populisták első alkalommal jutottak szalonképes vezéregyéniséghez.” Az üstökösként feltűnt járásbíró már pártja alapító ülésén – 2000 júliusában – hosszú távra tervezett és azonnal a „szövetségi elnöki” tisztségbe választatta meg magát.
A Magdeburgban megalakított új pártszervezet a választópolgárok harminc százalékának támogatására számít, és ez lenne az első lépcsőfok a szövetségi színpadra vezető úton. A következő lépés a kereszténydemokraták döntésétől függ. Ha a CDU/CSU kancellárjelöltje a bajor Edmund Stoiber lesz, akkor Schill – egyelőre – lemond magasröptű terveiről, amennyiben viszont Angela Merkel élvezné az unió bizalmát, akkor ő is a politikai szorítóba lép. Az elnök asszonytól jobbra ugyanis kielégítő választópotenciálra számít.
Ebben az esetben újabb fordulathoz érkezne az ország hagyományos pártrendszere. Az NSZK polgárai 1949-ben, az első szabad választáson még tíz lehetőség között választhattak, a parlamenti részvételt szabályozó ötszázalékos megszorítás után gyors iramban csökkent a pártok száma, és 1961-től kezdve kialakult az a három pillérre – keresztény-, szociál-, szabad demokratákra – épült rendszer, amely huszonhárom esztendőn keresztül uralta a német belpolitikát. 1983-ban a Zöldek törték meg azt a struktúrát, Joschka Fischernek viszont további tizenöt évet kellett várnia arra, hogy alkancellárként és külügyminiszterként az SPD koalíciós partnere legyen. 1998-ban a posztkommunista PDS jutott be a Bundestagba.
Ronald Schill esetleges bevonulása immár a parlamenti hatpártrendszerhez vezetne, és rámutatna a választópolgárok megváltozott beállítottságára: a szavazócédulák már nem a tradícionális párthűséget tükrözik, hanem az emberek pillantnyi – elsősorban kritikus – beállítottságát abból a kérdésből kiindulva, hogy az állam milyen mértékben képes a társadalom negatív jelenségeivel szemben védelmezni polgárait. Schill a belső biztonság fogyatékosságainak kipellengérezésével ért célba Hamburgban, ezzel a tematikával az új tartományokban is elismerésre számíthat. Ha a szövetségi választásokon indul, akkor – tekintettel az elégedetlen, vagy labilis választókra – komoly problémát jelent minden párt számára és minden bizonnyal a vita kiélesedését és a politikai kultúra radikalizálódását hozza magával.
***
CSU-ADOMÁNYŰGY? Mind a német alsóház, mind a müncheni ügyészség meg akarja vizsgálni annak a sajtóhírnek a hátterét, amely szerint a konzervatív bajor uniópárt jogellenesen jutott mintegy hatmillió márka állami támogatáshoz a 90-es években. A Bundestag elnöke, Wolfgang Thierse szóvivője bejelentette: a parlament illetékesei megvizsgálják, vajon a Keresztényszociális Unió (CSU) pénzügyi műveletei sértik-e a pártfinanszírozási törvény előírásait. Ezzel egyidejűleg a müncheni ügyészség is bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. (MTI)