A jelölt szép, mint Apolló

Hogy milyen a pártok plakátharca, azt láthatjuk a mostani választási kampányban. Hogy milyen volt a plakátharc az időszámításunk előtti római világban, annak megtaláljuk leírását – s ez sem érdektelen – a pompeji ásatásokról szóló könyvekben. Látjuk ezekből, hogy a választási programadásnak és a jelöltek propagálásának mai módja kétezer évvel ezelőtt sem volt ismeretlen.
Aki megfordult a pompeji ásatások színhelyén, szemébe tűnhetett, hogy ennek az elpusztult városnak sok faláról még most is régi proklamációk kiáltanak az idegenre. Amikor ugyanis a Vezúv eltemette Pompejit, éppen heves választási harc dúlt a városban. A rómaiaknak persze nem volt papirosuk, s a könyvnyomtatást sem ismerték, de volt ecsetjük, festékük. Még friss elevenséggel hatnak azok a színek, melyekkel a pártok és a jelöltek igyekeztek megnyerni a választók kegyét. E felhívások jó része ezzel a három betűvel kezdődik: O. V. F., ami annyit jelent, hogy: Oro Vos Faciatis, magyarul: Kérlek benneteket, válasszatok.
Érdekesek az efféle csalogatások:
Válasszátok meg Mansát! Sohasem látták őt részegen!
Egy másik plakát azt mondja a jelöltről, Julius Flavius Sabinusról, hogy fehér bárány ő a fekete juhnyájban. Máshol meg ez áll: Ha azt akarjátok, hogy jó legyen a kenyeretek, Cleontus Prisiust válasszátok meg!
Amott meg a következőket tudjuk meg: Jelöltünk méltó a köztársasághoz. Szerény ember, és becsületességéhez nem fér kétség! Nemesebb és nagylelkűbb, mint a többi együttvéve. Ha őt választjuk meg, miénk lesznek a legszebb játékok és a legjobb kenyér. Ifjú volta kezeskedik az őszinteségéről. Tehát szavazzatok reá. Jól fizet. Ha őt választjátok meg most, a jövő évben ő szavaz reátok! Proclinius nemes férfiú! A legtöbb választási feliratból kitűnik, hogy a pompejieknek, csakúgy, mint a rómaiaknak, rendkívül fontos volt a „panem et circenses”. Legnagyobb kilátása a győzelemre annak a jelöltnek volt, aki a legjobb kenyeret és a legszebb játékokat helyezte kilátásba.
Az ellenpártiak az ily választási jelszó mellé rendszerint odakenték ecsetükkel a jelölt torz képét. A „jó Photinius” olyan az egyik falon, mint egy hájtömeg, ellenben „a nemes Proclinius” olyan ösztövér, mint egy babkaró.
A nőknek nem volt választójoguk a régi Pompejiben, de a választás sorsa iránt ők is érdeklődtek, mert igen sok falon látni ajánló soraikat egyik vagy másik jelölt mellett. Egy Assilina nevű hölgy a következő kiáltvány alá jegyezte nevét:
Assilina reméli, hogy minden nő igyekezni fog rábírni férjét, hogy Lucius Securiliusra adja szavazatát!
Egy másik falon ezt a hirdetést látni: Licinius Tirennus jelölését melegen ajánlja mindenkinek a nagyanyja.
Ezzel szemben Petronia és Statia kijelentik, hogy ha választójoguk volna, csakis Caseliusra és Albutiusra szavaznának. Statia büszkén teszi hozzá ehhez a kijelentéséhez, hogy az, akinek jelölését ajánlja, eddig mindenkor a maga pártján látta a választók többségét. S végezetül még ez áll a plakátokon: „Amit Statia akar, a nép is akarja.”
Egy másik asszony, egy bizonyos jelöltet ajánlva végül kijelenti: Aki jól és helyesen választ, Venus istenasszony kedveltje lesz!
Az egyik jelöltet, Julius Politicust azzal a megjegyzéssel ajánlja női pártfogója, hogy oly szép, mint Apolló.
A kortesek kiválasztották a festésre alkalmas falakat, akkor aztán működésbe lépett az albator, aki fehérre mázolta a felületet, hogy rá lehessen festeni a feliratot. Ezt a feladatot a scriptor, a címfestő végezte el, és segédkezett munkájában a laternarius, a lámpatartó is. Sok esetben csatlakozott hozzájuk egy festő is, aki odafestette még a plakátra a jelölt képét vagy az ellenjelölt karikatúráját.