Híjával találtatnak?

2002. 03. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezekben a napokban népszámlálás zajlik Romániában. A március huszonhetedikéig tartó összeírásnak óriási a tétje, hiszen a közigazgatási törvény értelmében azokon a településeken, ahol egy bizonyos nemzeti kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, a közigazgatásban hivatalos nyelvként lesz használható az illető közösség anyanyelve. A kisebbségi jogok gyakorlását ugyanis a népszámlálás adataihoz kötötték, így tíz évre előre eldől, hol lesznek-lehetnek magyar feliratok, két (vagy több) nyelven beszélő rendőrök, közhivatalnokok.
Kolozsvár fura ura, Funár György polgármester épp erre hivatkozva várt (egyébként jogtalanul) a közigazgatási törvény alkalmazásával: véleménye szerint ma már nem él a kincses városban húszszázaléknyi magyar, így fölösleges a Cluj Napoca mellett a Kolozsvár felirat. Az 1992-es adatok szerint 22,78 százalék a magyarok részaránya a városban, és annak kicsi az esélye, hogy azóta szaporodott volna a számuk. Hasonlóan kétesélyes a helyzet Élesden (22,21 százalék), és a tíz évvel ezelőtt mért adatokhoz képest kis odafigyeléssel lehet(ne) javítani Zilahon (19,94 százalék), Dicsőszentmártonban (19,88 százalék), Segesváron (19,79 százalék), de nem reménytelen a helyzet Máramarosszigeten (18,41 százalék), Szamosújváron (18,28 százalék), Nagyenyeden (17,87 százalék) és Nagybányán (17,39 százalék) sem. Már csak azért sem reménytelen, mert a rendszerváltás utáni első népszámlálás során több visszaélésre derült fény: a helyszínen ceruzával töltöttek ki az adatlapokat, amelyeket aztán máshol könnyedén újraírhattak; sok embert fel sem kerestek, másokat pedig arra biztattak, hogy vallják románnak magukat.
Az Erdéllyel kiegészült Nagy-Romániában először 1930-ban rendeztek cenzust, akkor magyar anyanyelvűnek 1 554 000, magyar nemzetiségűnek 1 425 000 vallotta magát. A rendszerváltás előtti utolsó számbavételre 1977-ben került sor (ekkor már elkezdődött a magyarok üldözése, de még messze volt Ceausescu falurombolásos-intézménybezáró dühöngése), ennek során 1 714 000 magyart írtak össze. Utána jött a kivándorlási hullám (először a zöldhatáron át, aztán legálisan), Marosvásárhely fekete márciusa és az új világban való csalódás), így nem csoda, hogy 1992-re az ország
22 810 035 lakosából 1 624 959 vallotta magát magyarnak. A szakértők szerint ennél legalább egy-kétszázezernél többen vannak a magyarok (a szavazófülkék magányában megejtett voksolások is ezt támasztják alá), ám a magyarellenes hecckampány és a kérdezőbiztosok tolakodó határozottsága megtette a hatását – főként a szórványban és a vegyes házasságban élők vonakodtak bevallani tényleges nemzetiségüket. Na meg a csángók, mivel akkoriban őket automatikusan románnak írták be.
A hétfőn elkezdődött összeírásnak is megvannak a buktatói. A romániai magyar napilapok egy ideje arról cikkeznek, hogy mire kell figyelnie különösen az összeírandónak. Lényeges kérdés, hogy a cenzor golyóstollal és helyben töltse ki az adatlapot, nagy nyomtatott betűkkel, törlések és rövidítések nélkül. Az etnikum rubrikába a magyart (maghiara, ungara) kell beírni, és nem erdélyit, mert ez utóbbi – a bánáti, a dák, oltyán, a máramarosi és más megfogalmazáshoz hasonlóan – automatikusan a román kategó-riát gyarapítja. A média arra biztatja a lakosságot, hogy kérjék a kérdőívek helyszínen való kódolását, mert nem mindegy, hogy a nemzetiség és az anyanyelv rubrikába a 10-est (román) vagy a 11-est (magyar) ikszeli be a több mint százezer népszámlálóbiztos. A csángókat idén is külön népcsoportként tüntették fel, s a iasi római katolikus püspök arra buzdította őket körlevelében, hogy vallják nyugodtan románnak magukat. 1992-ben 2165 csángót rögzített a statisztika, ám a moldvai katolikusok száma (Romániában a többségi nemzet döntő része ortodox vallású) meghaladta a negyedmilliót. Vita volt arról is, hogy a székelyek külön etnikumot alkotnak-e, vagy vehetik őket magyaroknak.
A manipulálástól való félelem még nem oszlott el teljesen. Még nemzetközi szinten sem: az Európa Tanács szakbizottsága úgy véli, népszámlálási megfigyelők bevonásával lehetne csökkenteni a romániai hivatalos statisztikák kisebbségi adatai és a kisebbségek becsült lélekszáma között tátongó szakadékot. Az ET miniszteri bizottsága megállapította azt is, hogy a csángókat még most sem tekintik kisebbségnek annak ellenére, hogy képviselőik szorgalmazták ezt. Az ET szerint szerencsés volna, ha a népszámlálás során kisebbségi megfigyelők is tevékenykednének a visszaélések elkerülésének érdekében. A csángók mellett aggónak a beszterce–naszódi romák is – köreikben az terjedt el, hogy amennyiben romának vallják magukat, Indiába fogják deportálni őket. A kérdőívekben még jó néhány furcsaság akad: többek között bejelölthető az osztrák, a jugoszláv és az izraelita nyelv is. Idén első ízben írják össze az árvákat (!) és az országban tartózkodó külföldieket. Akik nem hajlandók válaszolni a kérdezőbiztosok kérdéseire, akár tizenötmillió lejes (száznegyvenezer forintos) büntetést kockáztatnak. A külföl-dön tartózkodó román állampolgárokat állandó (otthoni) lakhelyükön írják össze, az otthoni családtagok által megadott adatok alapján. A kettős állampolgárság nem kizáró ok, őket is számba veszik. Vegyes családok esetében a szülőknek, konszenzussal kell eldönteniük gyerekeik nemzetiségét és anyanyelvét.
Romániába még mindig mindennek túlzott politikai jelentősége van. Még akkor is, ha a bukaresti pápai nuncius nem érti ezt az egész hercehurcát a magyarság körül, mert véleménye szerint „háromszáz év múlva amúgy is angol lesz az anyanyelve minden európainak”. Míg a legtöbb romániai kisebbség esetében a többséggel szembeni érveléskor elég a hagyományos, demokratikus érvrendszerre való hivatkozás (másság; kulturális-nyelvi-vallási értékek és hagyományok; eltérő identitás), a magyarok esetében eleddig ez egyetlen hatásos érvnek a létszámra való hivatkozás bizonyult, ezért roppant lényeges kérdés a gondos adatszolgáltatás. Bár Romániában a lakosság minden rétege fogy, ez halmozottan igaz a magyarokra, akik körében (Székelyföld kivételével) csökkent a gyerekvállalási kedv, évtizedek óta jelentős a kivándorlás és a szórványban óriási az asszimiláció. Ezzel ellentétes, vagyis mozgósító hatása lehet a státustörvénynek és a több hete igényelhető magyarigazolványnak, hiszen aki ezt kéri, már lélekben elég erős lehet arra is, hogy a kérdezőbiztosnak is bevallja nemzetiségét. És nagyon fontos, hogy a külföldön élő, de még román állampolgársággal (is) rendelkezők meggyőződjenek arról, hogy otthon összeírják őket. Talán még nem késő mozgósítani az otthon maradt, megbízható rokonokat, ismerősöket, de a legjobb megoldás egy hazautazás. Késő bánat, de az anyaországnak talán lett volna gazdasági ereje ebben is segíteni – némi szervezéssel és kevéske pénzzel megmenthetők lennének az olyan végvárak, mint például Erdély kulturális fővárosa, Kolozsvár. Ahol ha nem sikerül átlépni a bűvös húsz százalékot, akkor Funar nyugodtan hátradőlhet: megoldódott a magyarkérdés. Romániában most az a tét: mer-e, tud-e másfél millió ember magyarnak lenni?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.