Múzeum a magyar kisdedóvás örökségéből

Százhuszonhárom éve nyílt meg Budapesten az első üvegfestő műhely, amelyet – bár tulajdonosa kiváló munkát végzett – a magyarokról tett becsmérlő nyilatkozatai miatt az akkori kultuszminiszter tíz év után bezáratott.

Tágabb értelemben mindennemű üveg színezését, festését, szűkebb értelemben a templomok színes ablakainak elkészítését az üvegfestészet jelenti. Története egészen a VI. századig vezethető vissza, fénykorát pedig a XII–XIV. században élte. Ekkor hanyatlásnak indult a műfaj, ám évszázadokkal később ismét felfedezték. A középkori üvegfestmény éppen technikai fogyatékosságai miatt volt speciális. Mivel még nem tudtak tiszta üveget előállítani, az ablakok homályosra sikerültek, és a rajtuk beszűrődő fény varázsolta sejtelmessé a korabeli templombelsőket. Emellett még nem tudtak nagyobb darabokat önteni, és az apró üveglemezektől egyöntetű színeket kaptak a táblák. A műfaj fénykorában a festett üvegablakokat, üveglemezeket ólomhuzalokkal forrasztották össze, ornamentális vagy figurális ábrázolást alkalmaztak. Amikor a XIX. század historizmusa a régi korok felé terelte az érdeklődést, feltámadtak a régi stílusok is. A középkori templomépítészet kapcsán újjáéledt az üvegfestészet is.
A nálunk található üvegfestészeti emlékek is ebbe a korba sorolhatók. A műfaj hazai meghonosítója Kratzmann Ede volt. Ő maga 1847-ben Prágában született, családjával Pesten telepedett le, majd állami ösztöndíjjal Münchenben végzett festészeti tanulmányokat. Első műhelyét ott nyitotta, és egy helyi festővel dolgozott együtt. Első fővárosi munkái – a belvárosi plébániatemplom szentélyének északi részén található Szent István- és Szent László-ablak – is itt készült. 1876-ban tért vissza Budapestre és Trefort Ágoston kultuszminiszterhez fordult engedélyért, hogy üvegfestő műhelyt nyithasson. Két év múlva meg is nyitotta üzletét az akkori „új botanikus- kertben”. A műhelye egy földszintes épület volt öt műteremmel, három szobával a pincében, egy műhelyteremmel, valamint négy raktárral. A következő évben egyre sűrűbben érkeztek a megrendelései, ekkor készültek el a belvárosi plébániatemplom további ablakai, így a Szent Erzsébetet, Szent Margitot, Keresztelő Szent Jánost, Szent Gellértet és Szent Józsefet ábrázoló üvegtáblák. Az ablakokhoz való kartonokat apja mellett Carl László festőművész, néhányat pedig Than Mór készített el. Ekkoriban dolgozott a ferencvárosi plébániatemplom számára is, a Szent Erzsébet- és Szent Gellért-üvegablakokon kívül az Angyali üdvözlet, a Kálvária, a Feltámadás, a Kiűzetés a paradicsomból, a Rézkígyó imádása, a Jónás megmenekülése a cethalból című képei is elkészültek, utóbbiaknál szintén közreműködött Than Mór. Részt vett az akkori Lipót utcai városháza, a koronázó főtemplom, valamint a terézvárosi plébánia dekorálásában is. Szépen ívelő karrierjének egy kellemetlen epizód vetett véget. Nyilvánosságra került ugyanis egy általa írott levél, amelyben egy munkásáról így nyilatkozik: „ez egy magyar, és én idővel kirostálom őket teljes egészében, mert többnyire jellemtelen lázítók.” Az akkori kultuszminiszter visszavonta engedélyét, és bezáratta üzletét a rasszista megnyilvánulás miatt. Az üvegfestészetben többek között egykori tanítványai vették át a helyét, ő pedig hamarosan Bécsbe távozott, ahol teljesen lezüllött és szegényen, nyomorultan halt meg.