Valódi jövőkép

Ma már az MSZP-nek is valóság: a számukra évtizedeken keresztül szitokszónak számító polgárság és a polgári társadalom feltartózhatatlanul erősödik. Az emberek egyre inkább különbséget tudnak tenni a valódi értékeket preferáló, valamint a folyamatosan konspiráló, szavahihetetlen politikai erők között

Válaszd a Magyar Szocialista Pártot és a Népszabadságot! Sommázva ezt a semleges kis üzenetet juttatta el – immáron nem először – Révész Sándor publicista a szocialista párténak tekinthető napilap egyik vezércikkében a minap. Azért persze idéznék belőle egy kicsit bővebben.
„Semmi sem garantálja, semmilyen rendszerben, hogy minden bűnöst elér a büntetés. … A jóhiszeműség a bíróságra, s nem az állampolgárra nézve kötelező. Az állampolgár nyugodtan lehet rosszhiszemű, ha nem kap és nem tud tisztességes magyarázatot arra, hogy miért adnak el fiktív vevőknek tetemes közterhekkel és adósságokkal elborított párt közeli cégeket; vagy arra, hogy miért utalják át a közpénzekből fizetett sikerdíj egy részét úgyszintén párt közeli cégeknek, amelyek ezért semmilyen ellenszolgáltatást nem végeztek. A joggal rosszhiszemű állampolgár úgy vélheti, hogy ha nincs olyan politikai erő, amelynek a tisztességében megbízhat, akkor nem is érdemes neki választania. Ez a vélekedés azonban hiányos. Ha a nagyságrendekre nem tekintünk, akkor is van egy megbízható szempont, amelynek alapján különbséget lehet tenni: milyen visszatartó erők védik a különböző pártok erkölcseit rossz hajlamaik ellenében. … Védettséget, nyilván sohasem teljeset, de kisebbet vagy nagyobbat a külső környezet ad. Az ellenőrző intézmények és a sajtó. A hozzájuk való viszonyban van igazán mély különbség az (egyelőre még) kormányon lévő álpolgári pártok és az 1994–1998 között hatalmon volt (pillanatnyilag ellenzéki) pártok között. … A sajtó pedig két részre szakadt. Az álpolgári kormánypártok és álellenzéki segédpártjuk mögött egy irányba tüzelő katonai sajtó áll, amely nem ellenőriz, csak harcol. Amelyben nincs helye a tábori szennyesben turkáló dezertőrnek, aki nem arra tüzel, amerre kell. … Láthatta a kedves olvasó lapunk tegnapi összeállításában, hogy a Tocsik–Szokai-ügy a Népszabadságban, a Magyar Hírlapban már akkor is a magyar demokráciát „koptató”, „kellően undorító” „elvbaráti-úri huncutság” volt, amikor kipattant, s amikor még semmilyen bíróság semmilyen ítéletet nem hozott. Bizony igaza van Dessewffy Tibornak: 1996-ban a Tocsik–Szokai-ügyet „hasonló terjedelemben és értékelésben tálalta a Magyar Nemzet és a Népszabadság”, ami ma már egy ronda kormányzati balhé esetében elképzelhetetlen lenne.
Ha ezt a kedves olvasó jól megfontolja, könnyebben dönt majd, miként válasszon pártot. És újságot.”
Súlyos vádakkal illeti a polgári koalíciót és illeti a Magyar Nemzetet a Népszabadság eszét vesztett publicistája. Tegyük hozzá, annak a lapnak a tollforgatója teszi ezt, amelynek ma a LX. évfolyamának 73. számát nyomtatták ki, s amely 1989 előtti, a sajtóhoz – dehogy, az emberiséghez! – méltatlan szellemiségének megismeréséhez elég csak egy rövid kirándulást tenni a Terror Házában!
A Népszabiban is üdvözölt rendszerváltozás ne tévesszen meg senkit. Az MSZ(M)P és lapja között szorosabbá vált a kapcsolat, mint valaha, ahol továbbra is az álbaloldali utódpárt szabja az irányt, s amelyben egyebek között Révész Sándor viszi a puskát. A Szabadnép 1989 után nehéztüzérséggel lőtte azokat az újonnan vagy újraalakuló pártokat, amelyek valaha is potenciális veszélyt jelentettek a szocialistákra. Ennek az ágyútűznek esett áldozatul elsőként a szerencsétlen Petrasovits Anna és az a gyengécske, de mégis történelmi gyökerű párt, amelynek a nevében szereplő szociáldemokrata jelzőt irigyelték meg leginkább a kommunista gondolkodású szocialisták. Ez után következtek a parlamenti pártok, ezek közül is elsőként a kisgazdapárt, amely a szocialista napilap által is gerjesztett belső botrányoktól és az élre törő Torgyán Józseftől volt folyamatosan hangos és végletesen megosztott. Az esetlen és egymásról mindenkinek súgó kisgazdákkal könnyű dolga volt a célnak tökéletesen tudatában lévő újságíróknak, s különösebb ellenállás nélkül tudtak a legnagyobb kormánypártról, az MDF-ről is megszerezni minden belső, lejárató információt. Az SZDSZ-ben a köménymag e parlamenti ciklus alatt csinálta ki Tölgyessy Pétert és „sleppjét”, amelyet végigasszisztált a „Népszabi”, azután hirtelen immunissá vált a párt belső ügyeivel szemben. Mindezeket a „hatalom ellenőrzése” zászlaja alatt, annak jelszavával tette a lap, s már ekkor célba vette a SZDSZ által generált belső megosztottságot mutató Fideszt is.
Azután 1994-ben, a második fordulót követően, amikor az MSZP-ről minden kétséget kizáróan kiderült, hogy nyert, nos, a következő napon a Népszabadság szocialistából országos napilap lett. Félreértés ne essék, az újság fejlé-cének megváltoztatása azt az üzenetet hordozta, hogy továbbra is „hitelesen” ellenőrzik majd a hatalmat! Az MSZP és az SZDSZ belső villongásairól persze csend honolt, a négy év MSZP–SZDSZ-kormányzás alatt összesen 2, azaz kettő ügyet engedtek a szerkesztők mélyebben feltárni a pártellenőrzés szorításában: a Xénia-lázat és a Tocsik-botrányt. Ezekre büszkélkedik most Révész Sándor, ezekre, amelyek az elmúlt tizenkét-tizenöt évben történt MSZP-botrányok jelentőségét és értékét tekintve elhanyagolható ügyecskék! Pedig mik ezek a spontán privatizációt érintő, a Postabank, a Budapest Bank, a CW Bank, a Globex, az MNB-s Indián-kaszinók, az olajgate, a Medgyessy–Surányi-féle adósságcsere ügyei mellett, hogy csak néhányat említsünk!
Komolytalan ember ez a Révész. Aki azt meri leírni a polgári sajtóról, hogy „Az álpolgári kormánypártok és álellenzéki segédpártjuk mögött egy irányba tüzelő katonai sajtó áll, amely nem ellenőriz, csak harcol. Amelyben nincs helye a tábori szennyesben turkáló dezertőrnek, aki nem arra tüzel, amerre kell.”
Nos, tudjuk, miért kiabál ez a Révész Sándor. Attól fél, ami ma már az MSZP-nek is valóság: a számukra évtizedeken keresztül szitokszónak számító polgárság és a polgári társadalom feltartózhatatlanul erősödik. Az emberek pedig egyre inkább különbséget tudnak tenni a valódi értékeket preferáló, valamint a folyamatosan konspiráló, szavahihetetlen politikai erők között, és képesek választani a médiabűnözők által szerkesztett álbaloldali szennylapok, valamint az emberi léptékű, a mindenkori polgári értékeket magukénak valló újságok közül.
És ez a valódi jövőkép.