A Moszkva tér

Széll Kálmán, majd Moszkva tér néven alakult át Észak-Buda közlekedési csomópontjává a budaiak által egykor „szeretettel” gödörnek hívott terület az első világháború idején.
A későbbi tér története nem vezet minket vissza évszázadokra, de környéke mindig forgalmas pontja volt a történelmi Budának. A középkori budai lakónegyed, a Víziváros határa pontosan idáig tartott, de mellette futott el a – már a rómaiak által is használt – későbbi budai körút, valamint itt ágazott el a mai Retek utcából induló, Budakeszi felé tartó Szent Pál-völgyi út is. Állandó lakossággal jó ideig nem rendelkezett, a török hódoltság végével aztán, amikor a városvezetés agyagbányák nyitását engedélyezte, a Városmajor felőli későbbi Postapalota helyén álló domb, a Csízhalom benépesült téglavetőkkel. A század második felében a területet megvette a Christen család, akik a bányák mellett téglagyárat üzemeltettek. A Fővárosi Közmunkatanács döntése nyomán mellette, 1874-től fokozatosan kiépült a budai körút, a majdani térig tartó szakasz: a Margit körút, további része pedig Krisztina körút néven. A másik oldala mellett elhaladó – Solymárról Vérmező és Budafok felé vezető – országútról itt ágaztatták le a Batthyány tér felé tartó útvonalat is, amivel kialakult a mai tér keretét adó úthálózat. A városvezetés hamarosan az egykori bányák helyén maradt gödröket is feltöltötte, helyére a Budapesti Budai Torna Egyesület sportpályái és klubháza került. Évtizedeken keresztül nyaranta szertorna-, tenisz-, telente pedig korcsolyapályaként funkcionált. Ma már szinte elképzelhetetlen, ám a korabeli fotók bizonyítják, hogy a ma koszos, büdös és zsúfolt téren valamikor elegáns fehér teniszruhás budai polgárok hódoltak a tenisz örömeinek. Északi részén, a sportpályától egy kissé távolabb – ahogy képünkön látható – kis piac alakult ki.

A Széll Kálmán tér nevet a századelő miniszterelnökéről kapta, aki (nyilván nem csak ezzel vívta ki a névadó szerepét) rendszeresen kísérte ide unokáját teniszezni. Amikor már körbefonták a teret a villamospályák, amikor több autóbusz-megálló is létesült itt, és kezdett Buda legforgalmasabb közlekedési pontjává válni, a városvezetés döntött a tér átalakításáról. Elkészült a jellegzetes villamos-végállomás épülete 1941-re, amelyet – bár építészetileg jelentősre sikerült – az 1970-es metróépítési láz idején eltüntettek a föld színéről. A metrót már 1955-re meg szerették volna építeni, ám erre végül csak tizenöt év múlva került sor. Időközben a Széll Kálmán teret előbb Sztálin térre, majd a „baráti” Szovjetunió fővárosáról Moszkva térre keresztelték. A tér ezzel egyre forgalmasabb lett és városképileg fokozatosan eljelentéktelenedett. Közben – érzékelve a szorító problémát – egymás után készültek a rendezésére szolgáló tervek. Az elméletek lényege a szinteltolás volt, egyik a gyalogos szintet akarta megemelni, a tömeg- és autós közlekedést pedig föld alá süllyeszteni, a másik ugyanezt, csak fordítva, de olyan is akadt, amelyik a két szint közötti teret parkosította volna. A tervek azonban napjainkig megvalósítatlanok maradtak. Egyes becslések szerint ma napi háromszázezren utaznak át rajta, s a nyolcvanas évek óta „emberpiacáról” is elhíresült. Az egyre égetőbb közlekedési problémákra reagálva a közelmúltban új tervek készültek. Ezek egyike bevásárlóközpontot álmodott az észak-budai csomópontra, míg másika a tér teljes parkosítása és a közlekedés föld alá süllyesztésében látja a gondok megoldását. (G. R.)