A Nagymező utca

A „Nagymező” utcanév a valamikori külváros ezen részének mezőgazdasági jellegére utal, hiszen a környéket jó ideig szántóföldként használták. A majorok közötti mezei utat eleinte Feldgassénak, majd Grossfelder Gassénak, 1874-től pedig Nagymező utcának nevezték.
A Pest várost körülvevő városfalon kívüli terület csak a XVIII. század közepe felé kezdett településsé formálódni, amikor a városi polgárság – lakóhelyét kinőve – a városfalon kívüli területet is lassan birtokba vette. Így épült ki fokozatosan Pest félkör alakú külvárosa. Mária Terézia iránti tiszteletből a felső külvárosi részt 1777-ben Terézvárosnak keresztelték el. Ekkoriban még nyoma sem volt itt utcahálózatnak, csupán néhány kelet–nyugati irányú dűlőút tagolta a városrészt. A terület több részből állt, egyik részén majorságok üzemeltek, míg a mai Nagymező–Paulay utca felől szántóföldek voltak. Az eleinte gazdálkodással foglalkozó lakók mellett csak a XVIII. század vége felé kezdtek kereskedők és kisiparosok megtelepedni itt. A növekvő számú lakosságnak a főutca, a későbbi Király utca mentén 1787-ben önálló plébániát létesítettek. Templomul kezdetben egy majorsági faépület szolgált, amelyet később egy nagyobb, ugyancsak fából készült épület váltott fel. Csak a század végére gyűlt össze a szükséges pénz egy kőépület felállítására. A századforduló környékén kapta meg a megbízást Kasselik Fidél építész, az alapkőletétel 1803-ban történt meg. Az új templomot 1809-ben szentelhették fel. Az épület főhomlokzata copf stílusú, a főpárkánya feletti szoborfülkébe Dunaiszky Lőrinc szobrász Szent Teréz-szobra került. Mai toronysisakja az ideiglenes megoldás után 1871-re készült el Ybl Miklós tervei alapján. Homlokzatát 1885-ben alakították át a ma is megcsodálható formában. A templom legnagyobb értékei a Pollack Mihály által elkészített klasszicista oltárok.

A zsúfolt, pezsgő életű Terézváros Nagymező utca környéki részén alakult ki a XX. század elején a szórakoztatónegyed, a „pesti Broadway”, ahol szinte minden műfaj képviselve volt, és amely a két világháború között élte virágkorát. Reprezentatív, néha bizarr mulatóival, színházaival, elegáns kávéházaival, éjjel-nappal nyitva tartó vendéglőivel, állandó kabaré- és revüműsoraival az egész főváros szórakozni, mulatni vágyó lakóit szolgálta ki. A környék vonzotta az irodalom, a színészet, a képzőművészet, sőt a politikai és gazdasági élet jelentős személyiségeit és a külföldi arisztokráciát is. „Különös város ez így éjszaka. Itt alszik, ott dorbézol… Sok-sok csukott kapu, sok-sok kivilágított mulatóhely, fényes tükörablakok mögött folyó tivornya, incselkedő, csábítgató, durva és éhes lányok az utcasarkokon. Az út közepén pedig magában borongó rendőr, aki bámul a repülő kocsi után”– örökíti meg a hangulatot egy kortárs író. A villamosközlekedés megindulásától a második világháborúig a tízes villamos közlekedett a Nagymező utcában, később pedig a 70-es és a 78-as trolibusz.
A Nagymező utca ma is élénk kulturális életéről híres, itt működik a Radnóti Miklós Színpad, a Fővárosi Operettszínház, a Mikroszkóp Színpad, az Arizona Színház, a Moulin Rouge, de itt van az Ernst Múzeum és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola is. A kerület mai fejlesztési tervei között fontos szerepet játszik sétálóutcává alakítása és fásítása, hogy végre valóban elérhesse igazi, pesti Broadwayhoz méltó nívóját.