Szigetvári Csöbör Balázs török miniatúrái

-KOPOGTATÓ-
Isztambul, a török birodalom fővárosa, a korábbi Konstantinápoly a XVI– XVII. században a világ legnagyobb városa volt. Népessége a XVI. század derekán félmillió lélek lehetett, a század végére pedig elérte, sőt túlszárnyalta az egymillió lelket is.
„Az Aranyszarv két oldalán szélesen elterpeszkedő metropolis tágas és nyüzsgő terein, szűk és bűzhödt sikátoraiban három világrész – Afrika, Ázsia és Európa – száz meg száz népcsoportjának képviselői torlódtak össze, találkoztak és keveredtek egymással… Az utcákat járó a török, a héber, az olasz, a görög, az arab, a perzsa, az orosz, a lengyel, a grúz, az örmény, a cserkesz, az abház, az albán, a szerb, a horvát, a román – és ki tudná elsorolni, még hányféle – nyelv valóban bábeli zűrzavarából lépten-nyomon kiszűrhette a magyar szót” – mutatja be a várost a közelmúltban elhunyt történész, Szakály Ferenc.
Hogy Szigetvári Csöbör Balázs, akinek török miniatúrákat tartalmazó „kódexét” Varjas Béla fedezte fel a wolfenbütteli hercegi könyvtárban, hogyan és pontosan mikor került a török fővárosba, nem tudni. Az XVI. század közepén négy magyar származású festő is dolgozott a szultán festőműhelyében, de Csöbör Balázst nem találjuk közöttük.
A török fővárosban a magyarok szinte minden társadalmi rétegben képviseltetik magukat. Közönséges rabszolgától tengernagyig (Piali pasa), szultáni tolmácsig (Hidajet aga, akit eredetileg Scherer Márknak hívtak), a gyulai születésű Dzsáfer basáig számos magyar renegát szolgálta a szultánt. Még főpap is, például Péró hodzsa, aki Mosonmagyaróváron született, és eredetileg Györgynek hívták.
Csöbör Balázs borítólappal együtt tizenhat színezett képet tartalmazó kötetének címlapján a következő felirat olvasható: „Ez könnv irattatot Kustanczy Napolban az kapitan Aly basa portaian Szigeth Vary Chiöbör Balasnak keze altal ezör öth szaz hetven.”
Valószínű, hogy a Szigetvárról származó – a korabeli névadásban szereplő földrajzi nevek mindig viselőjük születési helyére utalnak – festő, aki törökké lett, de láthatóan nem feledkezett meg származásáról és anyanyelvéről sem, környezetét ábrázolhatta színes miniatúráin. A képek amúgy hamisítatlan török hangulatot árasztanak, talán csak itt-ott a ruhák meg a függönyök redői árulkodnak arról, hogy aki megfestette őket, tisztában volt a nyugati képzőművészet perspektívaábrázolásával is.
Az egyik miniatúra magas rangú török urat ábrázol, alighanem a címlapon is említett Ali basát. Szőnyegen ül a szobában, mellette két fegyverhordozó eunuch – utóbbiak csupasz, kerek ábrázatukról ismerhetők fel. Másik képe egy főpapot, a hóna alatt Koránt szorongató hodzsát mutatja be. Találhatunk még képein páncélinges janicsártisztet, szablyát markoló testőrkatonát, lovas vitézt, oldalán tegezzel, továbbá egy – vállán puskát, oldalán görbe kardot viselő – gyalogoskatonát is.
Csöbör Balázs azonban nemcsak főúri patrónusát és a török sereg egyik-másik katonatípusát mutatja be. Egyik miniatúráján munkásféle férfit láthatunk, aki török papucsot és bugyogót visel, de magyaros süveg van a fején. Egy másik hangulatos képe táncosnőt ábrázol, aki mindkét kezében kasztanyettát tart. De megfestette a törökök közt mindig is népszerű sport bajnokát, a bőrruhába bújt birkózót is. És könyvének egyik becses lapja a leprást jeleníti meg. Vállán táskával, kezében jelzőkürttel – ezzel figyelmezteti betegségére a közelébe kerülőket az utcán –, testén pedig szörnyű vörös sebekkel vonul a kitaszított koldus a tarka világvároson, az ezernyelvű Isztambulon át.