A bizalmatlanság ára

Magyarországon 1990 óta bizalmi demokrácia működik. Ilyen demokráciáról a politikai rendszertanok nem tudnak. De hiszen nem is elméleti, hanem közösségi erkölcsi indítékból bontakozott ki ez a sajátságos képződmény. A magyar bizalmi demokrácia a diktatúra hosszú korszakát váltotta fel. Hazánban a diktatúra 1947-től a közbizalom lerombolásából eredt, és végig a közbizalom ellen irányult. Innen nézve a bizalmi demokráciát akár politikai csodának tekinthetnénk.
Keressünk azonban természetes magyarázatot! Még 1989 tavaszán is megerősítették a diktatúra közbizalmat romboló és közellenséget teremtő hatalmi elvét. Április 4-e alkalmából a pártállam napiparancsba adta: „negyvenöt évvel ezelőtt országunkat a szovjet hadsereg szabadította fel … 1956-ban is hozzájárult a szocialista rend megvédéséhez”. Ez a napiparancs negyvenöt év bizalomrombolására ütött pecsétet. De két hónap múlva az 1956-os forradalom miniszterelnökét már nemzeti hősként temették újra. Megint két hónap múlva ellenzéki kövelésre a politikai erők kerekasztala elfogadta a demokratikus alkotmányozást. A diktatúra döntéshozói lépésről lépésre engedtek a demokráciának. Nem meggyőződésből tették. Visszavonulásukat a felettesük, a szovjet birodalom bomlása kényszerítette ki. Ellenállás helyett mindenesetre az átmenet megkönnyítését választották. Saját javukat is szolgálták ezzel.
Választaniuk kellett az új demokrácia többségi erőinek is. Ők addig a bizalomrombolás és a közellenséggé nyilvánítás áldozatai voltak. Megtapasztalták és megszenvedték a bizalomromboló diktatúra nyomorúságát. Nem akarták, hogy azt az emberi, szellemi, politikai nyomorúságot a demokrácia is folytassa. Azt akarták, hogy a demokrácia, a bizalomépítés és a nemzeti önrendelkezés világa együtt kezdődjön. Büntetésre, bosszúra, kirekesztésre ezért nem is gondoltak. A közbizalom kiterjedése érdekében csak egyetlen óvást emeltek. Ez az óvás azokat érintette, akik a diktatúra országos döntéshozóiként a jogtalan és erőszakos hatalomgyakorlásért felelősséggel tartoztak. Ezek a döntéshozók a korábbi alkotmányosságot is megszegték. Cserébe most arra szólították fel őket, hogy ne vállaljanak országos köztisztséget. Erre is a legtapintatosabb módozatot, az önkéntességet ajánlották. Az új demokrácia így felelősségre vonás nélkül zárta le a múltat. Ebben áll a magyar bizalmi demokrácia.
Négy választás után elég pontos mérleget készíthetünk erről. Úgy tetszik, a bizalmi demokrácia most fordulópontra érkezett, talán visszájára is fordul. Ez a kudarc nem a demokrácia közjogi rendszerére vonatkozik. A rendszer maga még nem sérült. Itt arról van szó, hogy az 1990-es magyar demokráciának nem sikerült összenőnie a közbizalommal. Az új demokrácia persze tiszta rendszerként is történelmi értéknek számít. Így azonban afféle önműködő tárgyi rendszer marad. Hiányzik belőle és körülötte a demokrácia életteljessége, a közbizalom. Nem az új demokrácia tehet róla, hogy a sorsa erre fordul.
Most, 2002-ben az új közbizalom mérlege súlyos válságot mutat. A politikai közélet szereplői, a választók két ellentétes táborba tömörültek. Ezek a nagyjából azonos erejű táborok immár farkasszemet néznek egymással. Az erő lehet azonos. Az erkölcsi és a történelmi igazság azonban azok oldalán áll, akik 1990 óta a közbizalom felépítését akarták és ajánlották. Akarták volna továbbra is. De elutasításba ütköztek.
Szűkítenünk kell az elutasítás felelőseinek körét. Esetünkben a régi pártállami döntéshozók egy csoportja akadályozta és akadályozza, hogy a közbizalmat megalapozó törvényét veszi semmibe. Az átvilágítási törvény tölti be ezt a szerepet. Nem bűntettre, hanem politikai felelősségre hivatkozik. Nem büntetést szab meg, hanem a törvény önkéntes tiszteletét és betartását feltételezi. Úgy alapozza meg az új közbizalmat, hogy azt eleve kiterjeszti mindenkire. Ennek a törvénynek a megszegése ezért jelenti a közbizalom megszegését. Fájdalom, erre a törvényszegésre 1990 után még miniszterelnök, országgyűlési elnök, miniszter is vállalkozott. Horn Gyula, Medgyessy Péter, Gál Zoltán, Csehák Judit például ezekben a napokban másodszor is sutba dobja a közbizalom törvényét. Példájukkal a közbizalom 1990 előtti rombolását folytatják. Végül pedig a politikai közéletben tiltakozási mozgalmat gerjesztenek.
Jelen sorok szerzője nem kevés 1956-os és 1990-es közéleti szereplő véleményét ismeri. A nemzeti konzervatív oldalon előbb bizakodásról, majd bizalomvesztésről számolhat be. Bizakodást keltett, hogy a szocialisták 1990 tájt mintha szakítani akartak volna az idegen érdekű pártállami múlttal. Ennek a megújulásnak a képviselőivel tisztázó egyetértés, emberi barátkozás alakult ki. Megalázott, de hinni kész ötvenhatosok tapsoltak szavaiknak. Így volt rendjén. A kívánatos és lehetséges közbizalmat aztán a pártállami döntéshozók újabb hatalmi ostroma vetette vissza. Amikor 1990 után sorozatosan megszegték a közbizalom törvényét, azzal az 1990 előtti törvényfelettiségük rémét idézték a közemlékezetbe. Észre is vették ezt, de politikai magatartásukon nem változtattak. Tudatos és kegyetlen kísérletet indítottak el.
Demokráciában persze aki szelet vet, az vihart arat. Így szélesedett ki 1994–95 óta a múltellenes tiltakozás. Először a pártállami döntéshozók csoportjának visszatérésére, ennek a veszélyére figyelmeztettek a politikai közéletben. A veszélyt a nevezetes csoport maga bizonyította. Hatalomszerző ostromukra válaszul az új demokrácia és a nemezti önrendelkezés hívei táborba szövetkeztek. Kényszerből tették, védekezési kényszerből. A tudatos és kegyetlen kísérlet ebbe a következménybe torkollt bele.
Tény, hogy a pártállami döntéshozók megszokták a kísérletezést. Elméleti és gyakorlati szakmaként sajátították el. Kísérleteztek is társadalommal és nemzettel, kultúrával és gazdasággal, bizalommal és hiszekénységgel. A kísérlet árával azonban nemigen törődtek. Kísérleteznek most is. A pillanatnyi hatalomért feláldozzák a tartós közbizalmat. Hatalomszerzési ostromukban az osztályharc kipróbált módszerét, a közellenséggé nyilvánítást is bevetik. Azokat vádolják a társadalom kettészakításával, akik a közbizalom jegyében a bizalmi demokráciát megalapozták.
Visszájára fordul ezzel a bizalmi demokrácia. Már ijesztget is a kísérlet torzszülötte, a bizalmatlanság demokráciája. Reméljük, ez az utolsó kísérlet hamar kifullad. Csak a demokrácia és a nemzeti önrendelkezés ne lássa kárát.
A szerző az MDF országos választmányának tagja